Hirdetés

Komjáthi Imre (MSZP) a magyar munkavállók érdekeinek védelmét kérte számon a kormányon. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől azt kérte: ne csak a nagyvállalatokkal, hanem a szakszervezetetekkel is mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz és kössön stratégiai megállapodást a dolgozók védelme érdekében. Úgy vélte: „emberarcú kapitalizmus nem létezik”, a tőke soha nem a saját hasznán, hanem inkább a dolgozókon akar spórolni, így fékekre és ellensúlyokra van szükség a munka világában is.

A Magyarországra tervezett akkumulátorgyárakkal kapcsolatban a garanciákat követelt a kormánytól a dolgozók érdekeinek védelme érdekében.

Fónagy János, a gazdaságfejlesztési tárca államtitkár válaszában arra hívta fel a figyelmet: a kormány célja a teljes foglalkoztatottság, 2010 óta egymillióval többen dolgoznak, a munkanélküliségi ráta pedig európai összehasonlításban is alacsony, 3,6 százalékos. Közölte azt is: a kormány az elmúlt időszakban számos, a vállalkozásokat, a munkahelyeket védő intézkedést hozott.

Hangsúlyozta: 2011 óta az anyagi jellegű szolgáltatások körében – így az energia és a közösségi közlekedés területén – „munkabéke van”, ez több százezer munkavállót érint.

Korábban írtuk

A kormány a szakszervezettekkel folyamatosan kapcsolatban van – emelte ki.