Hirdetés

Komjáthi Imre véleménye szerint a kormánypártok nem akarnak szembesülni a valósággal. Dunaújvárosban utcára kerül négyezer ember, miután a Dunaferr hosszú kínlódás után végképp ki fog múlni – fogalmazott, emlékeztetve arra, hogy a kormány több száz milliárd forinttal telepumpálta a befektetőt, amely abból szerzett hasznot, hogy nem dolgoztatta az embereket. A képviselő reményét fejezte ki, hogy a cég iránt érdeklődő cseh befektető, amely Ukrajnának szállít fegyvereket, nem egy újabb kalandor lesz, akit újból telepumpálnak adófizetői forintokkal.

Kitért arra, hogy Szolnokon a fideszesek úgy akarnak spórolni, hogy elveszik a szegénysorsú nyugdíjasok juttatását. Úgy összegzett, a kormánypártok nem állnak a dolgozók mellé, csak a nagytőke, a pénz a fontos számukra. Az MSZP kevesebb szegényt és kevesebb gazdagot akar, a kormánypártok meg pont fordítva – mondta.

Fónagy János: Én nem egy-egy napra látogattam el az iparvárosokba

Fónagy János elmondta, ő nem egy-egy napra látogatott el az iparvárosokba, 38 évet élt Ózdon.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára értékelése szerint a Dunaferr problémáit a háború következtében elszálló energiaárak és az ezzel szorosan összefüggő elhibázott brüsszeli szankciók idézték elő. Elmondta, hogy a kormány csak a bérgaranciaalapból 31 milliárd forintot fordított arra, hogy az átmeneti időszakban a 4000-4500 ember ne kerüljön az utcára.

Szólt arról is, a világban sem az acél-, sem a gázárak nem stabilizálódtak. Az állam alapvető feladatának tartja, hogy dunaújvárosi emberek jövőjét új alapokra helyezve biztosítsa – jelentette ki.