Komjáthi Imre odaszúrt a Tisza Pártnak, miközben Orbán Viktort kérdezte
A munkások helyzetéről is kérdezték a miniszterelnököt az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn az Országgyűlésben.
Az MSZP elnöke, Komjáthi Imre azt mondta, tavaly több mint 20 ezer ember szenvedett munkahelyi balesetet, 75-en haltak meg munkabalesetben. Amikor büntetést kapnak a tőkeerős cégek, akkor „röhögve” kifizetik, és amikor a vegyészszakszervezet felemeli a hangját, az ottani vezetők azt mondják: „a gyárkapunk belül már Korea van”.
Azt kérdezte, támogatja-e a miniszterelnök az MSZP méltányos munkahely csomagját, amely egyebek mellett úgy módosítaná a büntető törvénykönyvet, hogy „a műanyag lakat is rárohadjon” arra a vezetőre, aki olyan utasítást ad, amelybe belehalnak emberek. A csomag tartalmazza még a minimálbér adómentességét, továbbá foglalkoztatási társaság létrehozását, hogy meg tudják menteni a Dunaferr, a Tungsram, a Ganz-MÁVAG dolgozóit – sorolta.
Ma a gyárkapukon belül munka van
Orbán Viktor miniszterelnök válaszát úgy kezdte, a munkahelyi balesetet szenvedetteknek jobbulást kívánnak, az elhunytak hozzátartozóit pedig támogatják, mindent megadnak nekik, ami törvény szerint jár, sőt annál is többet. Ha a munkavédelmi szabályok nem felelnek meg a mindennapi élet követelményének, tárgyalják meg a parlament illetékes bizottságában – javasolta.
A kormány a munkások oldalán van, és támogatja az értelmes javaslatokat.
Elmondta, ma a gyárkapukon belül van munka, amikor az MSZP kormányzott, 12 százalékos volt a munkanélküliség. Infláció ellen a béremelés a legjobb módszer: idén 9 százalékkal emelkedett a minimálbér, most 290 ezer forint, amikor az MSZP volt kormányon akkor 73 ezer forint volt – tette hozzá.
Komjáthi Imre odaszúrt Magyar Péteréknek
A szocialista politikus azt mondta, hajlandó lefolytatni a szakpolitikai vitákat, mert ő nem bújik el e viták elől, ő nem az az ember, aki azért nem mond ki bizonyos dolgokat, mert ha kormányra kerülnének, akkor megbuknának
– utalt a tiszás Tarr Zoltán elhíresült etyeki kijelentésére.
A kormányfő azt mondta, a 25 év alatti munkások nem fizetnek személyi jövedelemadót, van munkáshitel, akik pedig munka mellett gyermeket vállalnak, adókedvezményt kapnak. Koherens, világos, munkahelyeket és családokat támogató gazdaságpolitikája van a kormánynak – jelentette ki.
Orbán Viktor azt mondta, a képviselő pártja nem áll a munkások mögött, mert ha mögöttük állt volna, akkor támogatta volna az elmúlt időszakban hozott intézkedéseket.
„Tisztelem az ön kiállását, de sajnos a pártja álláspontja és az ön álláspontja között óriási különbség van […], ha még van pártja.”
