A jövő nemzedékek sikerességének záloga a boldog gyermekkor
A jövő nemzedékek sikerességének záloga a boldog gyermekkor, ehhez kíván hozzájárulni az Erzsébet-karácsony programsorozat a Zánkai Erzsébet-táborban – mondta a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.Koncz Zsófia elmondta, hogy a téli tábor november 18-ától december 13-ig várja az általános iskolásokat, akik hétfőtől szerdáig, illetve szerdától péntekig zajló turnusokban érkeznek, egyszerre mintegy 1200-an, összesen közel 10 ezren. Közölte: a kezdetektől 2024 végéig 1,4 millióan vesznek részt az Erzsébet-táborokban.
A zánkai tábor 2021-es felújítása óta minden évszakban érkeznek gyermekek a létesítményben, a résztvevők között többen a tábori tartózkodásnak köszönhetően látják először a Balatont. Számos program várja a résztvevőket, egyebek mellett korcsolyázhatnak, cirkuszi előadáson vehetnek részt, beltéri sportprogramok részesei lehetnek – közölte.
Idén új programhelyszínekkel gazdagodott a tábor, a Hősök útján – mások mellett – a rendvédelmi szervek munkatársai tartanak interaktív programokat, látogatható a keresztény lelki rendezvényeknek helyet adó bibliai kert, valamint ivókutakat is létesítettek – mondta.
„Újabb fejlesztéséként idén megépült a 80 férőhelyes, elektromos meghajtású, magyar tervezésben és gyártásban készült Szent Erzsébet hajó, amelyet jövőre vehetnek birtokba a gyermekek”
– fűzte hozzá.
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke felidézte, hogy 2016-ban merült fel az Erzsébet-karácsony megszervezésének gondolata, akkor azonban még Budapesten szerveztek egynapos programot a gyermekeknek. 2021-től ad otthont a zánkai tábor az Erzsébet-karácsonynak. A téli ottalvós Erzsébet-táborok jelképes ezer forintos kiadást jelentenek a családoknak – tette hozzá.