Koncz Zsófia a Piros Katica Bölcsődénél tartott doorstep sajtótájékoztatón kiemelte: 2010-ben mindössze 32 500 bölcsődei férőhely volt az országban, ez a szám mára több mint 67 ezerre nőtt, és folyamatosan jönnek létre az országban férőhelyek.

Hirdetés

Ma már hozzávetőleg 1200 településen van bölcsőde, és minden járásban van ilyen intézmény – jelezte az államtitkár, aki úgy értékelt: ez hihetetlen siker, hiszen óriási az igény a bölcsődékre, amelyek nagy segítséget jelentenek a családok számára.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 2010-ben huszonöt településen 1113 bölcsődei férőhely működött, 2024-re már 53 településen 2247 – közölte, megjegyezve: megduplázták a férőhelyek számát és a települések számát is, ahol bölcsődei ellátást tudnak biztosítani.

Szólt arról, hogy folyamatos a bölcsődefejlesztés nemcsak az országban, hanem a vármegyében is: jelenleg is zajlanak bölcsődei férőhelyek bővítésével, illetve bölcsődék fejlesztésével kapcsolatos beruházások.

Korábban írtuk

Az államtitkár elmondta: Cibakházán a Piros Katica Bölcsőde a kormány több mint 300 millió forintos támogatásával 12 férőhellyel bővült. A 42 férőhelyes, korszerű és a gyermekek számára is nagyon sok lehetőséget biztosító intézmény kihasználtsága teljes körű – jegyezte meg.

„A bővítésnek köszönhetően a Cibakházán élő 3 év alatti gyermekek csaknem 40 százaléka számára biztosított a napközbeni ellátás, ami az országos átlag feletti”

– közölte.

Koncz Zsófia beszámolt a magyar családokat támogató kormányzati intézkedésekről. Idén január elsejétől bevezették a csok pluszt, amely az eddiginél nagyobb támogatást nyújt azoknak a házaspároknak, akik szeretnének új otthonhoz jutni vagy a meglévőt bővíteni. A falusi csok összegét jelentősen, 50 százalékkal emelték, a babaváró támogatást pedig tizenegymillió forintra növelték. Meghosszabbították a korábban felvett babaváró kölcsönökre megszabott gyermekvállalási határidőt, 2026. július 1-jéig. Emellett a bölcsődei térítési díjra igényelhető támogatás ismét elérhető szeptembertől: gyermekenként legfeljebb ötvenezer forintot tudnak támogatásként kapni a családok havonta, speciális esetekben akár hatvanötezer forintot is – mondta.

Megemlítette azt is, hogy október 1-jétől könnyítést vezettek be a speciális adózók számára: a katások, átalányadózók és a mezőgazdasági őstermelők könnyebben jutnak hozzá a csok pluszhoz, a falusi csokhoz és a babaváró támogatáshoz.

Herczeg Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Cibakháza folyamatosan fejlődik, az új képviselő-testület kedden tartotta alakuló ülését. Hozzátette: 2010 óta a 2,5 milliárd forintot is meghaladja az a fejlesztési forrás, amely a településre érkezett; az elmúlt 14 évben megújult a települési infrastruktúra, a nevelési-oktatási intézményekben is fejlesztések valósultak meg.