A magyar szakképzés nemzetközi versenyeken is jeleskedik
A magyar szakképzés nemzetközi versenyeken is kimagasló eredményeket ér el – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Tiszaújvárosban, a Mol Petrolkémia Zrt. és partnerei együttműködésében induló középfokú duális képzések tanévnyitó ünnepségén.Koncz Zsófia, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, felidézte, az elmúlt héten Dániában szervezték meg a szakmák Európa-bajnokságát, ahol a magyar versenyzők ismét fantasztikus eredményeket értek el. Informatikai területen minden versenyszámban aranyérmet szereztek a magyar tanulók.
Az államtitkár úgy fogalmazott, az eredmények jó lehetőséget adnak arra, hogy a magyar szakképzés világszinten is kiemelkedjen. Azt mondta, a siker az oktatók és tanárok mellett az olyan vállalatoknak is köszönhető, mint a Mol, amely részt vesz a duális képzésben.
Kiemelte, idén 44 ezer diák kezdte meg a tanulmányait a 9. évfolyamban a szakképzésben, ahol összesen közel 300 ezer diák tanul.
Jelezte, az elmúlt években a szakképzés teljesen megváltozott, a duális szakképzés bevezetésére azért volt szükség, mert a vállalati világnak is voltak jelzései arra, hogy a diákok olyan tudást kapjanak, amit a gyakorlatban is tudnak hasznosítani. Jelezte, azt tapasztalják, hogy a vállalatok felől is egyre nagyobb az igény arra, hogy bekapcsolódjanak a szakképzésbe.
Császár Péter, a Mol Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója a tanévnyitón felhívta a figyelmet arra, hogy a vállat 2016 óta több mint 1 milliárd forintot költött az oktatási infrastruktúra fejlesztésére. Kiemelte, a cég korszerű technológiával felszerelt üzemeket, laborokat, tanműhelyeket fejlesztett és bővített, ami a tanulók képzését segíti.
Rámutatott, a diákok a duális képzés során jövedelmet is szereznek, mellette pedig olyan gyakorlati tudást, amit a későbbiekben is kamatoztatni tudnak.
A Mol Petrolkémia Zrt. a kilencedik tanévet nyitotta meg, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is maximális létszámmal, 134 tanulóval. A vállalat négy partnerintézménnyel közösen vesz részt a duális képzésben, hat szakmát oktatnak, a felvett diákok száma meghaladja az ötszázat.
