Koncz Zsófia: Európában is egyedülálló Magyarország családtámogatási rendszere
Magyarország családtámogatási rendszere Európában is egyedülálló, a családokat segítő intézkedések sora pedig 2025-ben tovább bővül – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Koncz Zsófia a Ma reggel című műsor vendégeként beszámolt arról, hogy az Európai Unió demográfiáért felelős minisztereinek november 18-án és 19-én tartott budapesti informális találkozóján a kontinens demográfiai kihívásait, az erre adható válaszokat vitatták meg.
Hangsúlyozta: manapság a népességfogyás Európa egyik legnagyobb problémája, hiszen az 1960-as években született utoljára olyan kevés gyermek az EU tagállamaiban, mint ezekben az években, ez ellen pedig tagországi szinten kell intézkedéseket hozni.
A találkozón ismét bebizonyosodott – mondta -, hogy Magyarország családtámogatási rendszere Európában is egyedülálló, hiszen a magyar kormány több mint 30 intézkedéssel segítette már a családokat 2010 óta, és további lépések várhatók.
Az informális értekezleten egyebek mellett a generációk közötti együttműködés és a versenyképesség kapcsolatát, a nagyszülők szerepét és a róluk való gondoskodást érintették – ismertette. Kitért arra: ezzel kapcsolatban Magyarország bemutatta a Gondosóra programot és a nagyszülői gyed lehetőségét is.
Megemlítette, hogy a találkozón a fiatalok ügyét, problémáit is megvitatták, hiszen a lakhatási, elvándorlási és a foglalkoztatási problémák őket érintik a leginkább. Bemutatták az otthonteremtést segítő magyar modell elemeit, így a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a vidéki lakhatást segítő támogatási formákat is.
Koncz Zsófia beszámolt arról, hogy a többi országok szakpolitikusai ezúttal is komolyan érdeklődtek a demográfiai kihívások kezelésére hivatott magyar módszerek iránt.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a találkozón sok ország vezetője panaszkodott a vidék elnéptelenedésére, amelyre Magyarország szintén folyamatosan igyekszik megoldásokat kínálni a Magyar falu program, a falusi csok, az otthonfelújítási támogatások révén. Felhívta a figyelmet arra, hogy utóbbiak januártól egy újabb támogatási formával egészülnek ki.
Emlékeztetett: 2025-től elindul az ország településeinek 91 százalékát, 2887 ötezernél kevesebb lakosú települést lefedő, akár mintegy 400 ezer családot érintő vidéki otthonfelújítási program. Ez a családoknak szóló intézkedés az előző otthonfelújítási programokhoz hasonlóan 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, önerő hiánya esetén pedig maximum 6 millió forint kedvezményes hitel vehető igénybe az otthonok korszerűsítéséhez – mondta.
A korábbi pályázatoknál a munkák jelentős részét az energiahatékonyságot növelő beruházások tették ki, ez a trend várhatóan folytatódik, azaz az ingatlanok értékét növelő felújításokba kezdenek majd a kistelepüléseken élő családok – mondta Koncz Zsófia.