A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az embereknek az áprilisi választáson elégtételt kell venniük a kormány gyűlöletkeltő politikáján az ország békéje érdekében.

Gyurcsány Ferenc vasárnap, Budapesten tartott helyzetértékelő kampányrendezvényén a miniszterelnök március 15-i beszédére hivatkozva úgy fogalmazott: ha itt valakinek elégtételt kell vennie, az a magyar nép. Azoknak a millióknak, akik az elmúlt nyolc évet úgy élték meg, hogy elvették tőlük a normális élet lehetőségét, akikbe beletapostak, akiket megfenyegettek, hogy csendben maradjanak. „Nem revánsot kell venni, hanem normális életet teremteni” – jelentette ki, majd később hozzátette, a gyűlölet tönkreteszi az országot.

Az ellenzéki politikus kiemelte, megértették, hogy a demokratikus rendszer csak akkor lehet tartós, ha az a többségnek fenntartható jóléttel társul, máskülönben az csak lehetőség nélküli szabadságot jelent.

A volt kormányfő azt mondta, ők a jelenlegi kormánnyal ellentétben nem gondolják, hogy az emberek sokaságának valódi csalódásaiból kellene embertelen politikát építeni. Szerinte ugyanis a jelenlegi hatalom ezt teszi és az ország egyik felét arra használja, hogy háborúzzon a másikkal, valamint a fél világgal.

A DK vezetője szólt arról is, hogy a rendszerváltozás után valamennyi kormány követett el hibákat, a jelenlegi kabinet azonban, elsőként, történelmi bűnt hajtott végre saját nemzetével szemben azzal, hogy a félfeudális, despotikus kelethez közelíti az országot a szabadság ügyét hordozó nyugattal szemben.

A kormánnyal nem egyszerűen az a baj, hogy tönkreteszi az egészségügyet és az oktatás ügyét, valamint részvétlenül tekint sok százezer magyar hétköznapi nyomorúságára; a fő baj, hogy elárulja Magyarország nagy történelmi küldetését, amikor háborús retorikát használ az „ENSZ-től Brüsszelen át” a szabad világ képviselőivel szemben – fejtette ki Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke szólt arról is, a demokratikus ellenzék pártjainak kötelességük együttműködni, azoknak pedig végig kell gondolniuk indulásukat, akik eddig nem tudták bizonyítani, hogy saját jogon is bekerülhetnek a parlamentbe.

„Ne demokraták akadályozzák meg demokraták győzelmét” – fogalmazott, majd aláhúzta, az Együtt elnökének szombati visszalépését követően sok tucatnyi hasonló lépésre van szükség. „Hazám szeretetéből fakadó szenvedéllyel kérem, ha úgy tetszik könyörgök (…), engedjenek utat a győzőknek” – mondta.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a DK 61, az MSZP pedig 48 helyen állt el a jelöltindítástól, hogy elkerülje a versenyt a többi demokratikus párttal. „Ne bennünket tanítsanak ki hazaszeretetből, áldozatvállalásból, tisztességből és ne a szocialista pártot” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, a hódmezővásárhelyi ellenzéki választási siker után megtört a Fidesz legyőzhetetlenségének illúziója, amelyet „megcsapott a vereség szele”, amely reményei szerint el is söpri őket április 8-án.

A volt miniszterelnök szerint a választás nem lesz szabad és tisztességes, ezért azt követelte a választási szervektől, őrizzék meg a voksolás összes dokumentumát, beleértve az ajánlóíveket is, hogy bebizonyíthassák: a Fidesz áll a választást tisztességtelenül befolyásoló kamupártok mögött.

Gyurcsány Ferenc emellett aláhúzta, a jobboldal egy része, ahogy korábban, úgy most sem nyugodna bele a választási vereségbe, ezért arra figyelmeztette az országos rendőrfőkapitányt és a belügyminisztert, az ő felelősségük a rend megőrzése a voksolás után. Kijelentette, nem lesznek megbocsátóak, ha utat engednek az erőszaknak és közreműködnek az új demokratikus kormány megdöntésére irányuló kísérletben.

MTI