🇭🇺🇵🇱Konzervatív erők európai szintű együttműködését tervezi az Alapjogokért Központ a lengyel Ordo Iuris-szal.▪️A 2020…

Posted by Alapjogokért Központ on Monday, February 8, 2021
Hirdetés

A 2020 februárjában megkötött kétoldalú együttműködési megállapodás kibővítéséről tárgyalt az Alapjogokért Központ lengyel partnerszervezetével, a konzervatív Ordo Iuris jogi kutatóintézettel a hétvégén.

A két szervezet egy olyan összeurópai think-tank hálózat létrehozását tervezi, amely képes kellő súllyal fellépni és hangot adni az „Isten, haza, család” gondolatának a kontinenst uraló politikai vitákban.

„Európában igenis érzékelhető egy nemzeti-konzervatív ébredés. Bár a globális liberalizmus hívei azt állítják, hogy fogalmilag kizárt a konzervatív erők nemzetközi együttműködése, mi mégis be fogjuk bizonyítani, hogy tévednek. Mi nem nemzetek felettiségben, hanem a nemzeti erők közötti kooperációban gondolkodunk. Ennek egyik kiváló példája, hogy a tavalyi évben sikeres kampányt indítottunk az Ordo Iuris-szal az Isztambuli Egyezmény uniós ratifikálása ellen” – fogalmazott Szánthó Miklós, a Központ igazgatója.

Kovács Istvánnal, a Központ stratégiai igazgatójával varsói látogatásuk során mindemellett megbeszélést folytatottak Sebastian Kaleta igazságügyi miniszterhelyettessel, valamint Paweł Jabłoński külügyi helyettes államtitkárral is.

Korábban írtuk