Korábban emberrablási ügybe is belekeveredett a kémkedéssel gyanúsított ukrán férfi
Emberrablás miatt is állt már bíróság előtt az 1990-es években Holló István, akit az ukrán kémbotránnyal összefüggésben tartóztattak le – tudta meg a Magyar Nemzet. Az afganisztáni háborút is megjárt férfit többek között kémkedéssel gyanúsítja a rendőrség, miután a hatóság információi szerint Holló Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott.Korábban emberrablással is megvádolták a jelenleg letartóztatásban lévő, kémkedéssel meggyanúsított Holló Istvánt – értesült a Magyar Nemzet. Mindez még a kilencvenes években történt, és a vád szerint egy üzleti-elszámolási vita állt a háttérben. Hollót végül a bíróság jogerősen felmentette.
Holló Istvánról egyébként a lap forrásai elmondták, hogy igazi „keménylegény”, fiatalon a szovjet hadsereg tagjaként megjárta az 1979 és 1989 között zajló afganisztáni háborút is, utána pedig a 90-es években hazánkba költözött.
Mindezek tükrében nem csoda, hogy a harcedzett férfit a TEK munkatársai segítségével fogták el még májusban, az ukrán kémbotrány kirobbanásával egy időben. Holló István letartóztatását egyébként nemrég szeptember végéig hosszabbította meg a nyomozási bíró.
A férfi neve ellenére ukrán állampolgár, nem rendelkezik és rendelkezett magyar állampolgársággal, és már hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van.
Ellene jelenleg kémkedés és más bűncselekmény miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) feljelentése alapján.
Hollóval kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság május 20-i ülése után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy a férfi az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Kapcsolatrendszerében számos ukrán titkosszolgálati és hazai honvédségi és energetikai szektorban releváns személyt azonosítottak.
