A miniszter bejelentette, hogy a kormány meghosszabbítja a kamatstopot a kis- és középvállalkozások (kkv) és a családok számára, valamint a diákhitel esetében.

Szavai szerint a kamatstop mintegy 30 ezer vállalkozást és 300 ezer családot érint; a kkv-k számára április elsejéig tolják ki a kamatstopot, a családok és a diákhitel esetében pedig 2024. július 1-jéig hatályos az intézkedés.

„A vállalkozásokat és a családokat meg kell védeni az elhibázott brüsszeli szankciók és a háború következtében megugrott kamatoktól”

– hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Emlékeztetett, a kis- és középvállalkozásokat eddig már 80–85 milliárd forinttal segítette a költségvetés a kamatstoppal, ami egy vállalkozásra vetítve mintegy 2,5 millió forintot jelent. A lakossági kamatstoppal pedig mintegy 160 milliárd forinttal segítették a családokat, az intézkedés átlagosan 420 ezer forint megtakarítását jelentett családonként – ismertette Gulyás Gergely.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kamatstop intézménye is támadás alatt áll, hiszen Brüsszel a Magyarország számára megfogalmazott ajánlásokban a kamatstop megszüntetését javasolja.

A kormány szerint a választópolgároknak az az érdeke, hogy a magas kamatszint mellett ezek az intézkedések fennmaradjanak, függetlenül attól, hogy külföldről milyen javaslatok érkeznek – mondta Gulyás Gergely.

Magyarország nem támogatja az uniós költségvetés módosítását

A tárcavezető azt mondta: a magyar kormány véleménye szerint az EU úgy akarja módosítani a költségvetést, hogy még a hatályos büdzsét sem hajtotta végre. Hozzátette, semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy milyen hatással lenne Ukrajna csatlakozása az Európai Unió egészére.

Beszámolt arról, szerdán tizenkét órás ülést tartott a kormány, ahol elsősorban – a közelgő újabb uniós csúcs apropóján – a Brüsszelben kialakult helyzetről tárgyaltak. Az ülés egyik témája az uniós költségvetés tervezett módosítása volt, amit annál inkább nem tud támogatni a magyar kormány, mert a jelenlegi büdzsé végrehajtása is késik – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter problémaként említette a Magyarországnak és Lengyelországnak jogosan járó források elmaradását, a helyreállítási alap forrásainak késedelmes kifizetését és az általánosan alacsony kifizetések szintjét. Kijelentette, az Európai Bizottság jogellenesen tagadja meg a pénz kifizetését Magyarországtól és Lengyelországtól.

Az ukrán uniós csatlakozásról a tárcavezető hangsúlyozta, ezt ellenzi a magyar kormány, mert egyetlen olyan elkészítő anyag sem készült, amiben az szerepel, hogy Ukrajna megfelel a csatlakozási követelményeknek. Továbbá az sem látható – folytatta –, hogy az ukrán csatlakozás milyen hatással lenne a többi között a kohéziós alapokra, a közös agrárpolitikára, illetve miként módosulnának a tagállami befizetések – jegyezte meg.

Kiemelte, a magyar kabinet emellett sérelmesnek tartja azt is, hogy késik az uniós tagságra sokkal inkább felkészült nyugat-balkáni államok csatlakozása. A vétóval kapcsolatban emlékeztetett arra, az uniós döntések konszenzust igényelnek, ha pedig egy tagállam nem támogat egy javaslatot, akkor nincs közös döntés.

Az uniós tagállamoknak élniük kellene a lakosság megkérdezésének demokratikus eszközével, a magyar kormány ezt teszi a nemzeti konzultáció keretében – vélekedett Gulyás Gergely.

Támogatást kapnak a zöldenergia tárolására a vállalkozások

A tárcavezető közölte, pályázati támogatást nyújt a kormány a zöldenergia tárolására a vállalkozások számára.

Mint elmondta, a kabinet korábban mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági napelemes rendszerek telepítésére és energiatárolási kapacitás létrehozására, ezzel a lehetőséggel pedig több tízezer család élhet

Ezt a programot a vállalkozásokra is kiterjesztik, amelyek a tárolókapacitás kialakítására költségvetési, később pedig a helyreállítási alapból (RRF) előfinanszírozott támogatást kaphatnak – fejtette ki Gulyás Gergely, hozzátéve, a programhoz rendszerhasználatidíj-kedvezmény is társul.

A pályázatra 2024. február 5-ig jelentkezhetnek a vállalkozások, a beruházásokat 2026. április 30-ig kell befejezni

– fűzte hozzá a miniszter. Azt mondta, az új szabályozásban a tárolók 2026-ig mentesülnek – a fogyasztás és a visszatáplálás tekintetében is – a rendszerhasználati díj átvételi díjtételének megfizetése alól.

„Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy a zöldenergiát termelni és tárolni egyaránt lehessen, ami azt fogja jelenteni, hogy a magyar energiamixben a zöld- és a megújuló energia aránya nőni fog”

– fogalmazott Gulyás Gergely.

Megjegyezte, ez az intézkedés csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, előnyös a környezetre gyakorolt pozitív hatásai miatt, valamint Magyarország az ezzel megőrzött szén-dioxid-kvótáját értékesítheti, ebből pedig komoly költségvetési bevételt realizálhat.

A kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását

Gulyás Gergely a Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a minimálbér és garantált bérminimum december 1-jével növekszik, az ezekhez kötött juttatások között van, amit januártól, másokat februártól folyósítanak emelt összegben.

A Fővárosi Közgyűlés választásával kapcsolatos jogszabály-módosítás tervezetével kapcsolatban kifejtette, az egyéni választókerületi modell és a listás választás egyaránt demokratikus. A javaslat egyébként nem zárja ki a kerületi polgármestereket a közgyűlésből – jegyezte meg, emlékeztetve arra, 2010-ig listás választás volt a fővárosban.

További kérdésre válaszolva kijelentette, a kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását. Sok olyan ok van, amiért joggal merültek fel aggályok a Fidesz-frakcióban, az Országgyűlésnek akkor kell szavaznia, amikor a szükséges szavazatszám megvan – hangoztatta.

Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatáról, miszerint a 14 évnél fiatalabbaknak országosan ingyenesen biztosítanák a közösségi közlekedést, azt mondta, a kormány minden családbarát javaslatot örömmel fogad, de ez a javaslat nem szerepel a napirendjén.

Újabb kérdésre reagálva közölte: a kabinet szerint fel kell tárni, miért nőtt a korábbi éveknél nagyobb mértékben a kórházak adósságállománya, miközben az egészségügy finanszírozása nagyvonalúbb lett, illetve az adósság kifizetéséről is döntöttek.

A tankerületek adósságának okait firtató kérdésre válaszolva azt mondta, ezt szintén fel kell tárni, a feladat a Belügyminisztériumé lesz, a döntést pedig a kormány hozza meg.

Tisztázni kell, mi történt a baloldalon Karácsony Gergely kampánya körül

Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Tordai Csaba ügyvéd – a vele szemben felmerült gyanú ellenére – még mindig foglalkozhat a főváros jogi ügyeivel, Gulyás Gergely úgy felelt: kiváló ügyvédnek tartja Tordai Csabát, ezért meglepte, hogy ilyen gyanú felmerült vele szemben.

A miniszter hozzátette: tisztázni kell, mi történt a baloldalon Karácsony Gergely kampánya körül, és elsősorban a főpolgármesternek kell erre megadnia a választ. Megjegyezte, ha a jobboldalon hasonló botrány lett volna, akkor sokkal nagyobb lenne az érdeklődés az ügy iránt.

Alapvető kérdésekre kell válaszolni a „pénzgyűjtéssel” összefüggésben, mert – mondta – Karácsony Gergely eddig hazudott ezzel kapcsolatban, és a magyar közéletnek is az érdeke, hogy kiderüljön, ki kitől és mennyi pénzt fogadott el.

Arra a felvetésre, hogy a magyar baloldal a szuverenitásvédelmi törvényt támadja, a miniszter úgy fogalmazott, ha valaki külföldi érdekeket szolgál ki, külföldi érdekektől hagyja magát befolyásolni, akkor nem fog támogatni olyan hivatalt, amely a magyar közélet tisztaságát, befolyásmentességét segíti elő.

Úgy vélekedett, hogy téves gondolkodásra utal kötelezettszegési eljárásról beszélni addig, amíg a jogszabály nincs elfogadva.

„Ez jól jellemzi, hogy a baloldal mögött nem választópolgárok, hanem nemzetközi erők állnak”

– hangoztatta, majd megjegyezte, ha a törvény elfogadása után is fennállnak a kritikák, akkor Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, ha ez nem sikerült, akkor lehet nemzetközi fórumok elé járulni.

Gulyás Gergely a nemzeti konzultáció kapcsán azt mondta, ha a baloldali választópolgárok kitöltik a kérdőívet, akkor az ő véleményükről is értesülhet a kormány.

Az illegális bevándorlással összefüggésben kiemelte: a véleménykülönbség továbbra is fennáll Brüsszel és Budapest között. A magyar kormány álláspontja változatlanul az, hogy a migrációt általában nem menedzselni és legalizálni kell, hanem megtiltani, és a külső határok védelmével a nyitva lévő folyosókat bezárni – tette hozzá.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. november 30-án

A miniszter beszélt arról, hogy az unió országspecifikus jelentésében az szerepel: Magyarországnak a rezsicsökkentés érdekében hozott intézkedéseket meg kell szüntetnie. Ennek a követelésnek nem fog eleget tenni a kormány – szögezte le.

Arra a kérdésre, lát-e esélyt rá, hogy Brüsszelben a migrációs paktumot figyelmen kívül hagyják, Gulyás Gergely azt válaszolta: Brüsszelben akkor történhet alapvető fordulat, ha a jövő évi európai parlamenti választások eredménye fordulatot hoz. „Ezért biztatnak mindenkit arra, hogy vegyen részt a szavazáson, és olyan erőket támogasson, amelyek hisznek az európai szuverenitásban” – fűzte hozzá.

Továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök a baloldalon

Gulyás Gergely az ellenzék listaállításával kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, a baloldalon továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök, tehát úgy lesz, ahogy Gyurcsány Ferenc akarja.

Arra a kérdésre, lát-e esélyt rá, hogy az ellenzék egységesen indul a jövő évi európai parlamenti választáson, valamint arra a megjegyzésre, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője többször támadta a DK-t, de most beállt a DK által is támogatott Karácsony Gergely mögé, Gulyás Gergely azt válaszolta: aki meghallgatta Donáth Anna korábbi nyilatkozatát, ma jót nevethet azon, hogy annak semmi súlya és értelme nincs, hiszen a Momentum EP-képviselője korábban azt mondta, sem ő, sem a Momentum nem fog közös listán szerepelni a DK-val.

„Ehhez képest a Momentum képviselői és polgármesterei sorra jelentkeznek át a DK-listára”

– fogalmazott a miniszter. Egy vagy két főnöke van a baloldalnak: Gyurcsány Ferenc vagy a Gyurcsány-házaspár, és amit mondanak, az érvényesül. Ez igaz a közös listára is – jelentette ki Gulyás Gergely.

Beszámolt arról, a kormány tárgyalt a rezsivédelmi alap forrásairól, azt vizsgálták, hogy az alap forrásai elegendőek-e, ehhez a jövedéki adót is felhasználhatják.

Idén mintegy 1000 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a rezsivédelem fenntartására – tette hozzá a miniszter.

Magyarország következetes álláspontja az azonnali tűzszünet

Kérdésre válaszolva a tárcavezető kiemelte, a kormány azt várja Ukrajnától, hogy állítsa vissza a 2017 előtti nemzetiségi jogokat, különösen az oktatás területén.

„Erre csekély hajlandóságot láttunk, a mostani ukrán törvényjavaslat nem szűkíti a jogokat, hanem visszaad valamennyit abból, amit elvettek, de nem tartunk ott, ahol voltunk”

– fogalmazott. Megerősítette, a budapesti Rákosrendező területén vannak tervek új városrész kialakítására, amelyről Lázár János hétfőn fog tájékoztatást adni. Az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban hangsúlyozta, Magyarország következetes álláspontja az azonnali tűzszünet és béketárgyalások szükségessége.

„A háború azért van, mert Oroszország megtámadta Ukrajnát, Oroszország felelőssége nem kérdőjelezhető meg. Más kérdés, hogy Ukrajna bölcsen járt-e el, amikor szűkítette a nemzetiségi jogokat”

– fűzte hozzá.

Hirdetés

A Katona József Színház ügyéről azt mondta, ha a szó értelmében vett európai kultúrához bármi köze lenne a főváros vezetésének, akkor a színház igazgatója már nem lenne a helyén.

Gulyás Gergely az Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke közötti megbeszélés részleteit firtató kérdésre azt mondta, a korábban kiadott hivatalos kommunikáció tartalma az irányadó, de szó volt az uniós költségvetésről és Ukrajna finanszírozásán túl az ország európai uniós csatlakozásáig.

A miniszter komolytalannak nevezte az egyik német zöldpárti képviselő Ukrajnában tett látogatása után megjelent nyilatkozatát, miszerint a kárpátaljai magyaroknak a lehető legjobb helyzete van.

A párizsi klímacélok nem érhetők el atomenergia nélkül

A párizsi klímaegyezmény kapcsán azt mondta, az ott tett vállalásokat a nagy államok nem tartották be, szemben Magyarországgal, amely úgy tudta az ipari termelését növelni, hogy a károsanyag-kibocsátást csökkentette.

Véleménye szerint kijelenthető, hogy a klímaegyezmény vállalásai nem fognak megvalósulni.

Beszélt arról is, hogy közel 150 milliárd forint értékben hirdettek meg a lakosság és a vállalkozások számára zöldenergia programot. Amint a kormánynak ennél is több forrása lesz, akkor továbbra is a kibocsátáscsökkentésre fognak fókuszálni – mondta.

Vélekedése szerint a párizsi klímacélok sem érhetők el atomenergia nélkül, ebben Magyarország jól áll, hiszen azzal, hogy új reaktorokat épít, támogatja a naperőművek létesítését és lehetővé teszi az energiatárolást, eredményeket fog elérni.

Az embercsempészek elleni fellépéssel kapcsolatban a miniszter azt mondta, erre az uniónak nincs válasza, mert úgy gondolja, hogy a határvédelem „egy bűnös dolog”. „Erre tagállami válaszok vannak ma, ezért hoztuk létre a határvadász századokat, így a déli illegális határátlépést nagy részben meg tudja az ország akadályozni” – tette hozzá.

Akik a schengeni egyezményből származó határvédelmi kötelezettséget be akarják tartani, azoknak az unió igyekszik keresztbe tenni, és olyan szabályokat hozni, ami ezt ellehetetleníti – mondta Gulyás Gergely.

Az újabb Távol-Keletről érkező, tüdőgyulladással járó járvány kapcsán azt mondta, a népegészségügyi hivatal minden ilyen hírt komolyan vesz és elemez, valamint felméri, hogy indokolt-e valamilyen módon fellépni. Ez most nem látszik – tette hozzá.

A magyar nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható

A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban azt mondta, a magyar rendszer hosszú távon fenntartható, a következő tíz évben nem lesz szükség módosításra.

A Qualitas Gimnázium helyzetéről Gulyás Gergely azt mondta: szélhámossággal van dolgunk. A gimnázium magánintézményként működik egy olyan épületben, amelyre vonatkozóan a tulajdonos komoly tartozást halmozott fel, ezért volt a végrehajtási eljárás – ismertette.

Az állam próbált segíteni mindenkinek, a felelősség viszont azé a szélhámosé, aki ezt a helyzetet előidézte – jegyezte meg.

A kórházi várólistával kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy Magyarországon lényegesen rövidebb a várólista, mint Európa fejlett országaiban. A Belügyminisztérium kidolgoz egy olyan programot, hogyan lehet lerövidíteni az ellátási időket – mondta.

Arra a kérdésre, hogy miért nem jelölt még főpolgármester-jelöltet a Fidesz, Gulyás Gergely azt válaszolta, a párt elnöksége még nem hozott végleges döntést a személyről.

A jegybank és a kormány közötti párbeszédről azt mondta: kizárólagos hatásköre a jegybank monetáris tanácsának van a kamatszint megállapítására. A kormány véleménye ismert egy alacsonyabb kamatszint és gyorsabb kamatcsökkentésre, de nem gyakorolnak nyomást a jegybankra.

A vendégmunkásokról szóló törvény kapcsán azt mondta, ha valaki külföldi munkavállalót venne fel egy álláshelyre, akkor a munkaügyi hivatalnál be kell azt jelentenie. Ha van magyar munkavállaló, aki ezt a munkakört elvállalná, akkor azt kell felvenni – erősítette meg.

Heteken belül tulajdont szerez a reptérben az állam

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, a források rendelkezésre állnak, így heteken belül tulajdont szerezhet az állam a Budapest Airportban.

A Budapest Airport tulajdonrészének megvásárlását az indokolja, hogy az ország jobb gazdasági helyzetbe kerüljön, mert a reptér aranytojást tojó tyúk. A polgárok azt fogják érzékelni, hogy több turista látogat Magyarországra, ami több adóbevételt jelent – tette hozzá.

Azt mondta, komoly fejlesztések szükségesek a budapesti repülőtéren ahhoz, hogy legalább közel akkora forgalmat tudjon lebonyolítani, mint a bécsi repülőtér, valamint több komoly légitársaság használja.

Hangsúlyozta, az állam csak résztulajdonos lesz a Budapest Airportban, a közvetlen bevételek csaknem fele illeti majd meg, ugyanakkor a közvetett bevételek a fejlesztések nyomán sokszorosan meghaladják majd a közvetlen bevételeket.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a szuverenitásvédelmi hatóságnak a sajtóval kapcsolatban nincs jogköre, az újságírói, szerkesztői szabadságot nem tudja befolyásolni.

Az élelmiszerbiztonság Magyarországon jó – jelentette ki Gulyás Gergely egy kérdés kapcsán. A törvény adta lehetőségeket alkalmazzák a bírságtól az esetleges boltbezárásig.

Más témában közölte: Magyarország azt szeretné, ha az észak-balkáni régió országai a lehető leghamarabb csatlakozhatnának az Európai Unióhoz, ezen belül is kiemelte Szerbia szerepét.

Amit az EU ezekkel az államokkal tesz, az inkorrekt – hangoztatta. Hozzáfűzte, ha az unió nem ismeri fel, hogy ezeket az országokat fel kell venni a közösségbe, akkor más irányba fognak fordulni, és ez Európa megosztottságához vezet.

Az aktív eutanázia egy „veszélyes ajtó”

Az eutanáziáról azt mondta, hogy passzív eutanázia van Magyarországon, hiszen az egészségügyi ellátást bárki visszautasíthatja. A magyar állam azon az állásponton van, hogy nem helyes valaki életének elvételére mást kényszeríteni.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott, hogy az aktív eutanázia egy „veszélyes ajtó, amit nem kellene kinyitni”, mert sok idős ember érezhetné úgy, hogy felesleges.

A honvédségre vonatkozó alaptörvény-módosítási javaslat kapcsán kifejtette: a honvédségi jogviszony speciális, és indokolt elkülöníteni a többitől. Hozzátette: eddig sem értette, hogyan működhetnek szakszervezetek a honvédségen belül, mert azok teljesen rendszeridegenek. Az érdekképviseletek más formáit meg lehet teremteni – jegyezte meg.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy egyre többen gondolják úgy, a honvédség szép hivatást és karriert jelent. Arról, hogy a javaslat szerint a honvédségi jogviszony törvény mellett rendelettel is módosítható lenne, azt mondta, a kormánytöbbség az akaratát törvénymódosítással is érvényesítheti.

A csomagolások visszaváltásával kapcsolatos kérdésre úgy felelt, egy átmeneti időszak következik, mert egyelőre olyan csomagolóanyagok is forgalomban maradnak, amelyek még nem lesznek visszaválthatóak, és olyanok is, amelyek már igen. Nem életszerű, hogy sérült vonalkód miatt nem váltanak vissza csomagolóanyagot, csak akkor, ha nem azonosítható – fűzte hozzá.

A miniszter nem erősítette meg azt az újságírói információt, hogy román cégek által csomagolt ukrán gabona érkezett volna az országba.

Jövőre 10–15 százalékos általános béremelkedéssel számol a kormány

Kérdésre válaszolva megismételte, a kormány dolgozik azon, hogy felmérje, mi vezetett a kórházi adósságok növekedéséhez.

Szerinte menedzsmenti szintről nem jelezték időben a problémát, a fenntartási és az ellátási költségek is jelentősen emelkedtek. Azon dolgoznak, hogy változtassanak a rendszeren – mondta.

Arra az újságírói felvetésre, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter a külföldi cégek kiszorítását szorgalmazza, Gulyás Gergely azt válaszolta: a külföldi építőipari cégeket nem akarják kiszorítani, csak azt szeretnék elérni, hogy magyar cégek is lehessenek fővállalkozók.

Arról is szólt, hogy jövőre 10–15 százalékos általános béremelkedéssel számol a kormány.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) pluszra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy az a lakásvásárlás mellett -bővítésre használható fel. Egyelőre nem született kormányzati döntés arról, hogy a következő időszakban bevezetnének felújításra vonatkozó támogatást is.

Szintén kérdésre válaszolva Gulyás Gergely közölte, nincs azzal ellentétes terv, hogy a KDNP a jövőben is az Európai Néppártban politizáljon.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón arról tájékoztatott: a Gazdasági Versenyhivatal dolgozik az árfigyelő rendszer karácsonyi termékeket tartalmazó bővítésén.