„Kormánykutyák, csicskák, verjük agyon őket!” – így mentek neki az ECHO TV stábjának.

Fotó: ECHO TV, szerk.

Fotó: ECHO TV, szerk. 

Tavaly év végén kezdődött, hogy az ECHO TV, illetve a jobboldali médiumok stábjait a tüntetők elkezdték inzultálni, vagyis az ellenzéki sajtóorgánumok, illetve az ellenzéki politikusok hergelése a legutóbbi szombati kormányellenes demonstráción eljutott a fizikai inzultusig – hívta fel rá a figyelmet Bohár Dániel az ECHO TV Jó reggelt! című műsora hétfői adásában arra reagálva, hogy szombaton a Várkert Bazárnál a tüntetők egy csoportja rátámadt az Informátor című műsor stábjára forgatás közben.

Bohár Dániel emlékeztetett, az egyik decemberi tüntetésen egy jobbikos brigád uszította az embereket a stáb ellen, most szombaton pedig éppen Horváth Csaba szocialista politikussal próbáltak interjút készíteni, amikor egy csoport körbeállta őket, elképesztően trágár szavakat zúdított feléjük. Ez pedig a következőkben csúcsosodott ki:

kormánykutyák, csicskák, verjük agyon őket!

Bohár Dániel közlése szerint csupán az operatőr kolléga leleményességén múlott, hogy az agresszív tüntetők nem tépték ki a kezéből a kamerát, de sikerült megrongálniuk azt. 

Kiemelte, a biztonsági őr munkatársaknak köszönhető az, hogy nem történt komolyabb incidens. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy a balliberális sajtó azt terjesztette, hogy kitiltották őt a Parlamentből, Bohár Dániel elmondta, ebből egy szó sem igaz, bár ez megszokott az ellenzéki újságíróktól, hogy egy félhír alapján úgy tálalnak egy történetet, mintha igaz lenne.

Ismét kijelenthetjük, a balliberális sajtó hazudott egy jókorát

– tette hozzá.