– Mennyire lepte meg a Fidesz alelnöki posztjára való jelölés? Volt ennek valamiféle előzménye?

– Amikor felvetődött az alelnöki kör bővítésének gondolata, a Női Tagozat elnöksége szintén megtárgyalta a lehetőségeket, s arra jutott: javaslattal él majd, hogy egy női alelnököt is jelöljenek. Amikor pedig eljött az idő, a jelölt én lettem.

– Miért ön?

– Minden bizonnyal úgy gondolták, hogy szakmailag alkalmas vagyok erre a feladatra. Nyilvánvaló, hogy a jelölés egyben egy olyan felkérés is volt, amelyet a kellő megfontolás után nem lehetett elutasítani. Örömmel vállaltam, és örülök, hogy a Szövetség kongresszusán részt vevő küldöttek bizalmat szavaztak nekem.

– A bizalom ereje pedig igen meggyőző volt: közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint Pálinkás József, aki jóval ismertebb önnél. Mekkora felelősséget jelent a Fidesz alelnökévé válni 2005-ben?

– Már önmagában a Szövetség tagjának lenni felelősséget jelent. Nyilvánvalóan valaki minél nagyobb feladatokat vállal, s minél nagyobb hatáskörűek ezek a feladatok, minél több embert érinthetnek, annál nagyobb ez a felelősség. A Szövetségen belül pedig elsősorban feladatokról van szó. Bárki, aki csatlakozik hozzánk – vagy most már akár támogató tag lesz -, az alapvetően úgy gondolja: azon túl, hogy azonos értékeket vall velünk, tevőlegesen is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon mindannyiunknak jobb legyen.

– Munkája volt eddig is bőven: a Miskolci Egyetem Gazdálkodástani Intézetének igazgatójaként, a Női Tagozat alelnökeként és nem utolsósorban családanyaként biztosan eddig sem unatkozott. Mi változott alelnökké választása óta?

– Rendszerető ember vagyok és most, az első hetek elteltével még úgy érzem, bizonyos dolgokat rendbe kell tenni magam körül. Attól működnek majd jól, ha rendet tudok tartani magam körül. Olyan munkatársaim voltak és vannak, akik képesek arra, hogy önállóan végezzék a feladataikat, s emellett nagyon jól tudunk együttműködni. A családomban is ugyanez a jellemző: a gyermekeim remekül érzik és tudják a helyüket; a saját dolgukkal foglalkoznak, kevésbé az enyémmel vagy az édesapjukéval, s ez így van rendjén. Ami az alelnöki feladataimat illeti, még technikai és infrastrukturális problémák is akadnak. Előttünk áll még jó pár megoldandó feladat, ezeket rendszerbe kell szerveznünk és meg kell teremtenünk annak a feltételeit, hogy még gördülékenyebben dolgozhassunk. Az első pár hét igazából az ismerkedés jegyében telt el. Nem is elsősorban én ismerkedtem az új pozícióval, hanem a sajtó képviselői, az érdeklődők és a szimpatizánsok kerestek és keresnek meg személyesen, interneten vagy levélben.

– Egy igen intenzív időszaknak nézünk elébe: bár a 2006-os választásokat megelőző kampány minden bizonnyal hivatalosan csak jövő év tavaszán kezdődik, egyértelműen látszik, hogy a Fidesz – csakúgy, mint a kormánypártok – már megkezdte a szavazók meghódítását. Lelkileg mennyire képes felkészülni a várhatóan igen kemény politikai csatározásokra?

– Biztosan léteznek olyan dolgok, amelyekre nem lehet teljes egészében felkészülni. Én minden egyes olyan feladatot, amit eddig elvállaltam, örömmel végeztem, s úgy éreztem, hogy egy ügyhöz valamit hozzá tudok tenni – a szakmámból adódóan és az emberi vagy vezetői tulajdonságaimnál és képességeimnél fogva. Ugyanezen az úton szeretnék járni most is: legjobb tudásommal akarom szolgálni a Szövetséget. Hangsúlyozom, hogy mindezt nem a magam érdekében teszem, hiszen ezt egy szolgálatnak tekintem. Van mögöttem egy olyan szakmai múlt, amiről úgy érzem, még nem fejeződött be, s maradtak feladatok, amelyeket el kell végeznem ahhoz, hogy a célt, amit pár évtizede kitűztem, elérjem. Most azonban úgy érzem, erre van szükség, ezt kell tennem azért, hogy 2006-tól valóban olyan változások történjenek, amelyek mindannyiunk érdekeit szolgálják.

– Nőnek lenni a politikában előnyt vagy hátrányt jelent?

– Ha egy felszínes kapcsolatról van szó, akkor egy-egy esetben meg lehet ítélni az alapján az emberek cselekedeteit, hogy az egyikőjük nő, a másik pedig férfi. Komoly szakmai munka esetén azonban ennek nincs létjogosultsága. Az első pillanatig talán lehet, utána viszont elveszíti a jelentőségét, mert ha én tudom, mit szeretnék és azt is tudom, hogyan akarom elérni, akkor teljesen mindegy, nő vagyok-e vagy férfi. Eddigi szakmai életem során ez a szempont soha nem volt meghatározó. Az egyetem világa hierarchikus és eredménycentrikus világ, én ehhez szoktam hozzá, és ugyanezt várom el a kollégáimtól. Ráadásul ma már a hallgatók körében sokkal több nő van, mint férfi – megjegyzem, az intézeten belül dolgozó kollégáim közt is ugyanez jellemző -, mégis, amikor diplomásként kikerülnek a munka világába, ott több férfi lesz vezetői beosztásban.

– A kongresszuson elhangzott beszédében is szólt a nőket a munkahelyeken érő megkülönböztetés ellen…

– Keményen megdolgoztam azért, hogy szakmailag elismerjenek. Azonban azt is látom, hogy ma Magyarországon nem minden nőnek adatik meg, hogy el tudja ismertetni a munkáját. Ha csak az otthon végzett házimunkára gondolunk, arról legtöbben úgy tartják, azzal nem teremt értéket, pedig hogyne teremtene! A női szerepek az élet minden területén megjelennek. Én nem elsősorban a nőket szeretném képviselni, hanem azokat a dolgokat, amelyeket a magyar gazdaságban a nőket és a családanyákat érintik. Ez nem elsősorban szerep, hanem tevékenység kérdése, és ez a tevékenység a gazdaságban jelenik meg. Az én szakmám pontosan erről szól, és megítélésem szerint ezt a két dolgot tökéletesen össze lehet kapcsolni. A nemzet legkisebb egysége a család, a gazdaság legkisebb egysége a mikrovállalkozás, vagyis nagyon egyértelmű párhuzam állítható fel. Hogy a jelenlegi kormány véletlenül hozta lehetetlen helyzetbe ezeket az egységeket, vagy éppen tudatosan tették ezt, a végeredmény szempontjából nem számít.

– A nagypolitika mit tehet olyan hétköznapi kérdésekben, mint például a családanyák feladatainak megfelelő társadalmi értékelése?

– Már egész komoly gyűjteményem állt össze az ezzel és hasonló kérdésekkel kapcsolatos javaslatokból, hiszen a kongresszus óta rengetegen megkerestek. Most már nincs más feladatunk, mint ezeket rendszerbe foglalni, és egyeztetni azon szakterületek felelőseivel, akiknek az a célja, hogy 2006-tól ezek az ötletek és konkrétumok megvalósulhassanak. Ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok, hiszen egy olyan munkacsoportban dolgozom, amelyik többek közt a reményeink szerint 2006-tól felálló polgári kormány munkáját készíti elő. Közvetlen kapcsolatban állok azokkal a programvezetőkkel, akik az egyes szakterületeket irányítják. Å?k el tudják dönteni, hogy a javaslatok szakmai szempontból megvalósíthatók-e, hiszen még a legjobb szándékot is el kell vetni, ha az nem illik egy rendszerbe. Meggyőződésem egyébként, hogy a Fidesz pártként is nagyon sokat tett a családokért; hosszan sorolhatnám azokat az intézkedéseket – az adókedvezménytől a családi pótlékon át a főállású anyaság bevezetéséig -, amelyek a családok érdekében születtek. Hogy a gazdaság nem volt fogadókész néhány új szabályra – gondolok itt például a minimálbér erőteljes megemelésére, amely szintén jó néhány család életében jelentett komoly segítséget -, az sajnos elsősorban a társadalmi légkör következménye. Mindezek ellenére a munkabérnek mindenképpen emelkednie kell, hiszen az embereknek valamiből meg kell élniük, a gyermekeket valamiből fel kell nevelni. Nem lennék ma itt, ha azt gondolnám, hogy a Szövetség nem akar tenni a családokért és azokat nem helyén kezeli. Határozott törekvése körülöttem mindenkinek, hogy megfelelő támogatást és megfelelő odafigyelést kapjanak a családok – akár egy teljes, egy- vagy sokgyermekes családról legyen szó, akár egy olyan édesanyáról vagy édesapáról, aki egyedül kénytelen nevelni a gyermekét vagy gyermekeit. Azért jelentkezik egy párt kormányzásra, mert már nemcsak látja és érti a problémákat, hanem tudja is azokat orvosolni. Egy érdekes vonal alakul ki manapság a politikában: akadnak, akik azt kérdezik, mi szükség a konzultációra, miért nem tudják a politikusok, mit kell tenni. A politikusok viszont jó esetben igenis tudják, mit kell tenni, a problémák egy része azonban lokálisan keletkezik, s ezeket bizony össze kell gyűjteni. Az emberek éppen ezért is fogadták ilyen nagy érdeklődéssel a Nemzeti Konzultáció megindítását: vágytak már rá, hogy végre valaki meghallgassa őket. Sajnos kétségbeejtő helyzetekről van tudomásom, ám nincs lehetőség arra, hogy mindenkinek segítsek. Kormányzati pozícióban jóval nagyobb mozgásterünk lesz.

– Mennyire bizakodó a 2006-os választásokkal kapcsolatban? Hogy látja a Fidesz esélyeit?

– 2002-ben, amikor a politika közvetlen közelébe kerültem, a választók úgy döntöttek, hogy a „jóléti rendszerváltás” mellett szavaznak a polgári Magyarországgal szemben. Sajnáltam és nagyon szomorú voltam, s attól kezdve azon dolgoztam, hogy elkövetkezzen az az idő, amikor ez megváltozik. Az MSZP és az SZDSZ 2002-es ígéretei nem valósultak meg, s viszonylag rövid időn belül kiderült, hogy nem tudják, valójában mit is akarnak tenni. Nem csak az embereiket cserélik állandóan, de az elképzeléseiket és a gazdaságpolitikai irányokat is – csupa olyasmire, amiről a szavazópolgárok nem mondtak véleményt. Mostanra már újabb és újabb apró ötletekkel állnak elő, amelyek a gazdaság szinte minden területét tökéletesen rendszertelenül érintik, s azt hiszik, ezek majd megoldják az emberek gondjait. Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon egyre többen érzik: ilyen politikai hozzáállással, ennyire átgondolatlan módon ez a kormány nem lehet képes az országot növekedési pályára állítani. Az emberek megunják, hogy ugyanazokat az ígéreteket hallják most, mint 2002-ben, közben pedig nem történt valódi változás. Egyre rosszabbul élnek, s fogalmuk sincs arról, mit hoz a holnap; teljes a létbizonytalanság. Mindenki meggondolja majd 2006-ban – és nem a szavazófülkében fog dönteni -, kire adja a voksát; meggyőződésem szerint azokra, akikről érzik, hogy nem csak képesek megvalósítani a terveiket, de tudják is, mit akarnak elérni. Remélem, hogy az embereknek a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség felé mutatott, növekvő szimpátiája a 2006-os választásokon úgy nyilvánul meg, hogy minket bíznak meg a kormányzással. A Fidesz volt már fent és volt már lent is, ám a legfontosabbnak azt tartom, hogy képes volt tanulni a hibáiból. Aki erre képes, és képes önmagát értékelni, az szerintem képes arra, hogy 2006-ban kormányra kerüljön.