Kossuth Lajos százhetvenöt éve mondta el megajánlási beszédét

Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Az 1848. márciusi forradalom követelései között szerepelt a „nemzeti őrsereg” felállítása. Hivatalos szervezése az áprilisi XXII. törvénycikk alapján indult meg, de a nemzetőrök többségének csak hevenyészett felszerelésre futotta. Kezdetben ez nem volt baj, hiszen az első felelős magyar kormány kinevezésekor Mészáros Lázár hadügyminiszter intézkedési jogot kapott a császári és királyi hadsereg Magyarországon állomásozó négy főhadparancsnoksága fölött. Májusra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ezekre a seregekre nem lehet számítani, ezért május 15-én a Délvidéken polgárháborúval fenyegető helyzetben a Batthyány-kormány elhatározta egy tízezer fős önálló önkéntes sereg létrehozását, megvetve a honvédsereg alapját. Az országos toborzás június elején kezdődött, a jelentkezést – a nemzetőrségtől eltérően – nem kötötték vagyoni cenzushoz, így szinte napok alatt felállították az első honvédzászlóaljakat.

1848. július 5-én Pesten megnyílt az első népképviseleti országgyűlés, amely öt nappal később, július 10-én engedélyt adott Kossuth Lajos pénzügyminiszternek, hogy „a haza védelmét tárgyazó indítványát megtegye”.

A július 11-i ülés egyike volt a magyar történelem legdrámaibb és leghatásosabb jeleneteinek: Kossuth betegen és lázasan, kísérőitől támogatva lépett az emelvényre, ahol előbb csak suttogott, de hangja hamarosan teltté és zengővé vált. A magyar retorika történetébe is méltán bevonult beszédét így kezdte: „Uraim! Midőn a szószékre lépek, a pillanat nagyszerűsége szorítva hat le keblemre. Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, melly felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyengék, örök halálba süllyedjenek; ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek. Így áll e perczben a nemzet önök kezében. És Isten kezükbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezükbe adta a nemzet halálát is. Önök határozni fognak. De éppen mert e percz illy nagyszerű, feltettem magamban nem folyamodni az ékesszólás fegyveréhez. Uraim! a haza veszélyben van.”

Többórás beszédében Kossuth az általános bel- és külpolitikai helyzetet a szállóigévé vált mondással összegezte: „A kinek keze egy nemzet zsebében és a kinek kezében egy nemzet fegyvere: ez azzal a nemzettel rendelkezik”. Javasolta, hogy az országgyűlés mondja ki: „a nemzet el van határozva hazájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni, és hogy e tekintetben oly alkut, amely a nemzetnek önállását és szabadságát legkevésbé sérthetné, egyáltalában el nem fogad”. Rögvest kérte, hogy a kormány 200 ezer embert fegyverbe szólíthasson, közülük pedig 40 ezret mindjárt kiállíthasson, és erre 42 millió forint adót szavazzanak meg, amelyből 8-10 milliónak az első évben be kell folynia.

A szavain fellelkesült képviselők, élükön Nyári Pállal, a radikálisok egyik vezérével, helyükről felállva kiáltották: „Megadjuk”. A hosszú percekig tartó éljenzés után Kossuth így válaszolt: „Ezt akartam kérni, de önök felállottak, s én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni.” A kimerült Kossuthot barátai támogatták le az emelvényről, a miniszterelnök gróf Batthyány Lajos hozzárohant és kezet fogott vele.

A parlamenti határozatot V. Ferdinánd király nem szentesítette, végrehajtásáról csak augusztusban kezdődött meg a vita, s gyakorlati lépések szeptember közepéig nem történtek, amikor már kezdetét vette a fegyveres küzdelem az ország szabadságáért.