Főhajtással és katonai tiszteletadás mellett tartott koszorúzással emlékeztek Nagy Imrére, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökére és mártírtársaira Budapesten, a Vértanúk terén, az egykori kormányfő szobránál.

Fotó: MTI, Balogh Zoltán


Fotó: MTI, Balogh Zoltán

Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 59. és újratemetésének 28. évfordulóján a belvárosi téren elsőként Kövér László házelnök képviseletében Hiller István, az Országgyűlés alelnöke helyezett el koszorút, őt követte a Kúria nevében koszorúzó Kónya István elnökhelyettes, majd Áder János köztársasági elnök képviseletében Nagy Bercel, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatokért Felelős igazgatóságának vezetője koszorúzott.
    
Az Alkotmánybíróság nevében Bitskey Botond főtitkár, a Legfőbb Ügyészség képviseletében Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese tisztelgett az áldozatok emléke előtt.
    
A Magyar Honvédség nevében Orosz Zoltán altábornagy, az V. kerület nevében Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester helyezte el a koszorút.
    
A téren Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke mellett koszorút helyezett el Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és a politikai elítéltek szervezeteinek nevében több szervezet képviselője.
    
A megemlékezésen részt vett Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.
    
Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét és mártírtársait – Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét – 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában.
    
Június 16-án az 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökéről, Nagy Imréről és mártírtársairól, a forradalmat követő megtorlás áldozatairól emlékezik meg az ország.

MTI