Következetesség a pedagógustársadalomban

– Én 1964-ben kezdtem az általános iskolát, és már akkor azt lehetett hallani, hogy gond van az oktatási rendszerrel, elvtársak! Sok volt a gyerek, túlzsúfoltak voltak az osztályok… Aztán mindig jött valami más probléma. Ma éppen mitől szenvednek az iskolák?

– Nagyon sok embert érint az oktatás ügye, és mindig vannak szülők, pedagógusok, de diákok is, akik elégedetlenek a fennálló viszonyokkal. Most három elem okoz problémát, én magam is ezekkel kapcsolatosan tettem javaslatokat a tárcának, illetve a kormánynak. Az egyik a pedagógusbérek szintje, a másik a pedagógusok munkaterhelésének kérdése, a harmadik probléma pedig az, hogy mit, mennyit és hogyan tanítsunk.

– A fizetések ügyében a kormány állítja, hogy segíteni akar, a a tüntetők viszont vitatják ezt. Ön szerint mikor maradtak el a pedagógusbérek?

– Hullámzó pályán vannak. Tudni kell, hogy 1995 óta történt egy bérrendezés, majd egy ötvenszázalékos emelés is a Medgyessy-kormány idején. Hozzáteszem, hogy több politikus és szakember is erre fogta rá a később bekövetkező gazdasági krízist, ami fura magyarázat. Aztán 2013-ban jött egy újabb bérrendezés, a Fidesz-kabinet rendezte a pedagógusok fizetését, de mindegyik bérfejlesztést valamilyen megbicsaklás, megfeneklés követte. Mert a rá következő években nem történt semmi, miközben viszont szinte folyamatosan emelkedtek a fizetések a társadalom minden szférájában. Szerintem a 2013-as kifejezetten korrekt rendezés volt, hiszen az egyszeri, komolyabb emelést inflációkövetés is jellemezte, és igyekezett igazodni társadalmi sztenderdhez, a minimálbérhez is. A kabinet megértette, hogy mennyire fontos a bérek értékállósága, mert ez is védi a pedagógusok társadalmi pozícióját. Kialakulóban volt az az állapot, hogy ha egy fiatal a pedagógusi pályát választotta, akkor nagyjából már előre láthatta, mekkora lesz a keresete és hogyan emelkedhet majd a későbbiek során.

– Hány forint jut ma ma egy pedagógus fizetési zacskójába?

– Akkor, vagyis 2013-ban az a megállapodás született, hogy a kezdő pedagógus bére érje el a minimálbér kétszeresét. Ez ma bruttó négyszázezer forint volna, de a pályakezdők fizetése csupán 312 ezer forint a bérkiegészítésekkel együtt. Ami tehát elmarad a korábbi ígérettől, pláne mondjuk egy budapesti buszvezető 435 ezer forintos nettó bérétől is.

– Mint tudjuk, a kormányban megvan a rendezés szándéka, de különlegesen nehéz helyzetbe került az ország. És erre a szorongató helyzetre a pedagógusok egy része sztrájkkal reagál. Megfelelő eszköz ez most?

– A sztrájk arra hivatott, hogy jelezze, valóban komoly elégedetlenség dolgozik a pedagógustársadalomban, és immár nem csak a szakszervezetek emelik fel szavukat. Biztató, hogy a kormánynak az unióval kötött megállapodásában ismét szerepel a társadalmi sztenderdnek való megfelelés célja, az EFOP (Emberierőforrás-fejlesztési operatív program) Plusz pályázati anyagban nem a minimálbérhez, hanem egy még magasabb szinthez, a diplomásátlagbérhez köti a kabinet a pedagógusfizetéseket. A pálya átlagfizetése így elérhetné a 700 ezer forintot is, a kormány számításai szerint. Összességében jó megoldásról van szó, az arányokon azonban még folynak a viták. Az OECD átlaga 82-83 százalék, az EFOP által javasoltban viszont egyelőre csak a diplomásátlagbér 80 százalékra való felzárkóztatással számolnak az illetékesek.

– Nemrég túlzottan elszabadultak az indulatok egy budapesti pedagógustüntetésen. Durva tartalmú plakátok emelkedtek a magasba, obszcén szövegű táblák táncoltak a fejek fölött. Miközben az USA több államában, de például Németországban is tiltják a pedagógussztrájkot. Szükségszerű, hogy az eldurvulás felé tendáljanak a folyamatok?

– Amikor Pintér Sándor miniszter úrral egyeztettünk, világosan elmondta, hogy a sztrájkot alapvető jognak tartja, hozzátéve, hogy a demonstráció, illetve a munkabeszüntetés körülményeit természetesen be kell határolni. Leszögezte, azzal sincs semmi baj, ha valaki tanítási időn kívül demonstrál, de azt, hogy egy pedagógus jogalap nélkül, önhatalmúlag beszüntesse a munkát, nem tudja elfogadni. Ha belegondolunk, akkor valóban azt látjuk, hogy hosszabb távon óriási problémát okozhat az, ha valakik a jog dimenzióján kívülre helyezik magukat. Amúgy pedig tény, hogy az adott tüntetésen valóban megjelentek nemkívánatos effektusok. Olyanok, amelyek kikezdik, sőt jelentősen csökkentik is a pedagógusok presztízsét és nimbuszát. Biztos vagyok benne, hogy nem a kollégák lengették a kérdéses táblákat; tudni kell, hogy ezeken a tüntetéseken nem csak a pedagógusok vannak ott.

– Az obszcén táblákat jól láthatóan a gyerekekre bízták valakik…

– Nagyon sajnálom, hogy gyerekek részt vettek ebben az egészben. Igazság szerint nekik szülői engedélyre, hozzájárulásra volna szükségük ahhoz, hogy egyáltalán ott lehessenek valamely demonstráción tanítási időben. Meggyőződésem, hogy a jogos követeléseiket megfogalmazó pedagógusok sem szívesen találkoztak azokkal a durva megnyilvánulásokkal, amelyek meghatározták az ominózus tüntetés stílusát. A politikusokról nem akarok beszélni, mert mindenkinek meg kell értenie, hogy a pedagógusok helyzete nem pártpolitikai, sokkal inkább szakmapolitikai kérdés, és ezt nem lehet meglovagolni.

– Itt az a legnagyobb veszély, hogy ha nem érkezik be a magyar állam jogos járandósága az unióból, azaz momentán nem lesz pénz, akkor valóban elmélyülhet a konfliktus. Főleg, hogy a Brüsszellel folytatott perlekedés és a háború miatt visszaeshet a magyar gazdaság teljesítőképessége is…

– Abban bízom, és ezért vállaltam a pedagóguskari munkát is, hogy egy megegyezésekkel, megállapodásokkal kikövezett úton haladjunk előre. A kormány azt ígérte a választások előtt, hogy évente tíz százalékkal emeli a pedagógusok fizetését. Én optimista vagyok, szerintem ha úgy alakul a nemzetközi helyzet, illetve megérkeznek az uniós források, akkor ez a bizonyos tíz százalék jóval több is lehet. Ezzel pedig valóban megkezdődhet az a fajta felzárkózás, amelynek a terve a kormány EU-nak benyújtott pályázatában is szerepel. Nehéz a helyzet, valóban. De a következő időszakban ahhoz, hogy az iskolák biztonságos feladatellátásáról beszélhessünk, pedagógusok kellenek. És jelen pillanatban a bérek és pedagógus pályaválasztás között szoros összefüggés van.

– Mi a helyzet a munkaidővel?

– Most 22-26 óra a kötelező tanítási óraszám hetente. 1995-ben 18 óra volt, ami aztán a Bokros-csomag miatt emelkedett húszra, majd huszonkettőre, amikor a hivatalába lépő Medgyessy-kormány további óraszám-növekedéshez kötötte a béremelést. Egyrészt a pedagógusok számának csökkenése, másrészt a Covid és a pályaelhagyások miatt ez óraszám ma már 25-26 óra körül van, ami a 18-hoz képest egyharmados növekedés. Ez persze csak a katedrán töltött idő, ne feledjük, hogy erre a huszonhat tanórára becsülettel fel is kell készülni.

– A tüntetések egyik követelése a szabad oktatás. Hová jut ezzel az iskola? Bármit taníthat majd a tanár, amikor magára zárja az osztályterem ajtaját?

– A pedagógus, aki komolyan veszi a feladatát, nem gondolkozhat úgy, hogy azt csinál, amit akar. A Nemzeti alaptanterv meghatározza azt a kötelező minimumot, amit át kell adni a diákoknak, hogy legyen képük a világról, közös dolgainkról, nemzeti hagyományainkról, kulturális kincseinkről. Ez a tudás egyben kötelék is közöttünk, így és ezért alkotunk egy nemzetet. A vita azon folyik, hogy mekkora legyen ez a kötelező minimum, és hogy maga az ismeretanyag fontosabb-e, vagy azok a képességek és készségek, amelyek a tananyag feldolgozása során fejlődnek ki a diákokban. Az egyik tábor szerint az utóbbiak igazán fontosak az életben. Arról is lehet vitatkozni, hogy a készségek, képességek például kinek az irodalmi művein keresztül alakuljanak ki a gyerekekben. Magyarán, melyik író kerüljön a Nemzeti alaptantervbe. Szerintem az egyensúly a leghelyesebb út. Egyrészt szükség van a konkrét tantárgyi tudásra, másrészt viszont az információk feldolgozásának képességére, illetve annak fejlesztésére is. Ezeket nem lehet elválasztani.

– Ön azt mondta egy konferencián, hogy van pedagógushiány, de nem egyenletesen oszlik el az ország területén. Mi határozza meg, hogy hol lesz hiány?

– Eleve nehéz megmondani, mekkora is a hiány. Egyébként pedig látszik, hogy az ország azon részén, ahol jobbak a lehetőségek, például itt, Győrben, nincs különösebb probléma. De van a nehezebb helyzetben levő megyékben, vagyis Borsodban, Békésben, Szabolcsban, Hevesben, Nógrádban és persze kisebb mértékben mindenhol. Befolyásolja a hiányt az is, hogy a jelenlegi iskolaszerkezet a kis iskoláival, pár fős osztályaival mindenképpen pazarló.

– Pedig a polgári többség jelentős eredménynek tekinti, hogy sikerült életet lehelni a baloldali kormányok által tömegesen bezárt kisiskolákba…

– Nem vagyok a kisiskolák ellensége, és mindenképpen ellenezném a fűnyíróelven történő bezárásukat. Ahol szakmai érvek alapján szükséges, ott működtetni kell őket. De a kisiskolák egyik legnagyobb hátránya, hogy sok helyütt hiányoznak bizonyos szakokra a tanárok. Valamint a gyermekekben sokkal nehezebben fejlődhetnek ki szociális, közösségi kompetenciák, és nehezebben alakulhat ki az együttműködés készsége is. És sajnos a most beállt energetikai nehézségek is a kisiskolák ellen szólnak. Öt-hat fős osztályokért vétek ma már kifűteni egy teljes termet. Érdemesebb volna inkább koncentrálni az erőket és egy megfelelő, jól működő iskolabusz-hálózatba ölni a pénzt.

– A szakmában azt mondják, tizenöt végzős pedagógusból ketten kezdenek el a pályán dolgozni. Ezen változtatna a béremelés?

– Nem, de ma a bajok legmélyebben húzódó gyökere a bér. Sajnos nagymértékben csökkent a pedagógus szakra jelentkező fiatalok száma. Szegeden, ahol én végeztem, matematika–fizikára most összesen négy diákot tudtak beiskolázni. Az ELTE-n hetet. A tanítóképzőkön száz jelentkezőből 25-28 az, aki első helyen jelentkezett a szakra, a többiek javarészt akkor jönnek, ha máshová nem vették fel őket. Persze, a béren kívül számít a pedagógiai munka nehézsége is. Megváltoztak a gyerekek! Sokkal szabadabb környezetben élnek, szabadabb a neveltetésük, más attitűdök jellemzik őket, mint a korábbi generációkat. És megváltoztak a szülők is, akik közül egyre többen szinte azonnal berohannak az iskolába, ha úgy érzik, bántás vagy igazságtalanság érte a gyereküket. Szükséges, hogy a pedagógusképzés ezekre a nehézségekre is felkészítse a jelölteket, mert a munkánk nemcsak a tantárgyunkhoz kapcsolódó tudás átadását jelenti.

– Van-e szerepe annak a csökkenő érdeklődésben, hogy a tanár kezében ma semmilyen fegyelmezési eszköz sincs? A tanároknak tanítás helyett konfliktushelyzetek tömegével kell megküzdeniük.

– Igen, a tanár legfeljebb beírhat egy intőt, üzenhet a szülőnek, hogy baj van. De néha már ez is elég ahhoz, hogy rögtön felbukkanjanak a jogvédők, mondván, micsoda igazságtalanságok érték a gyereket! Holott a pedagógus a gyerek érdekében szeretne valami jót tenni. Egyébként általános jelenség a társadalomban az a bizalomvesztés, ami például az igazságügyet, az egészségügyet, a rendőrséget vagy az iskolákat érinti. Egyre többen vélik úgy, hogy ezek az intézmények és tagjaik, akik felelősek a közfeladatok ellátásáért, nem azért és nem úgy végzik a munkájukat, hogy az embereknek jobb legyen az életük, a közérzetük. Ezen a mérgező és áldatlan helyzeten kellene javítani legalább egy kicsit. Könnyebb volna a pedagógusoknak is, ha a bizalom szellemében dolgozhatnánk és a gyerekekkel együtt nem túlélnénk, hanem megélnénk a mindennapokat.

– Mi lesz az iskola jövője? Egyes elemzők szerint Nyugaton már korábban kibontakozott egy tendencia, amely szerint nem a tanulás és számonkérés, hanem az élményekkel dúsított gyermekmegőrzés az iskola feladata…

– Ezzel nagyon nem tudok egyetérteni. Így pedagógusokra sem lenne szükség. Tanulni, tanítani és nevelni is kell. Itt az én szakom, a matematika. Nemcsak a tárgyi kérdésekről van szó, hanem arról, hogy a matematika elősegíti a logikus és absztrakt gondolkodást, a feladatok megoldásának megtervezését, ellenőrzését, az életünkben is használható algoritmizálás képességét és így tovább. A diákok elfogadják a következetes tanári magatartást, de csak azt. Ha világosak a tanár szándékai, és következetesek vagyunk, akkor megértik a gyerekek, hogy a szabályok nem béklyót jelentenek, hanem kijelölik az eredményes munkához vezető utat. Már ennek a következetességnek az elterjedése is nagy megújulás lenne. ν