Középpontban a katona

– Mikor döntötte el, hogy katona lesz?

– Honvéd kollégista voltam, a mai napig büszke vagyok rá. Egerben, a Lenkey János Honvéd Kollégiumban szerettem meg ezt a közeget, az egyenruhát.

– Negyvennyolc évesen lett a Magyar Honvédség parancsnoka, ilyen fiatalon még senki nem kapta meg ezt a kinevezést…

– Ez így igaz, bár csak hajszál híján. Végh tábornok úr (Végh Ferenc altábornagy, 1996. június 6.– 1999. július 31. – a szerk.) is negyvennyolc volt, amikor átvette a vezérkarfőnöki beosztást, mindössze pár hónappal voltam fiatalabb nála a kinevezésem pillanatában.

– Akkor most jön a vasszigor? Kering önről egy történet, hogy még Afganisztánból is hazazavarta azokat a katonákat, akiket szolgálat után sörözésen kapott…

– Így történt, akkor, ott a magyar misszióban szolgáló katonáknak tiltva volt az alkoholfogyasztás. Ketten megszegték, ezért hazaküldtem őket. Kivételezés nálam nincs. Volt egy altisztem is, kiváló katona, de átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, emiatt el kellett bocsátanom. Pedig Afganisztánban a CPT-m (személybiztosító csoport – a szerk.) tagja volt, azaz ő fedezett, amikor a protokoll szerint nem viselhettem repeszálló mellényt. A katonák pontosan tudják, hogy mit várhatnak tőlem. Megvan a zsinórmérték, hogy miért jár dicséret vagy éppen fenyítés, ez a kiszámíthatóság a legfontosabb az állománynak.

– Az utóbbi időben sokat foglalkozott a humánpolitika kérdéseivel is, nem titok, hogy ez nyomós érv volt a kinevezésekor. A fegyverkezés után most a toborzás lesz fókuszban?

– Igen. Korom tábornok úr óriási munkát végzett, meggyőződésem, hogy sikerült olyan pályára állítani a haderőfejlesztés haditechnikai lábát, amely valóban megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a Magyar Honvédség régiós viszonylatban meghatározó legyen. De a huszonegyedik századi technikához is kell az ember, aki üzemelteti és kihozza belőle a maximumot. Én dolgoztam humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárként, és ezúttal is az emberi tényező, a katona lesz munkám középpontjában, elsősorban az, hogy a működéshez szükséges állomány rendelkezésre álljon. De legalább ennyire fontos az utánpótlás biztosítása rövid, közép- és hosszú távon, valamint hogy a társadalom minél többet tudjon meg arról, mit is csinálunk; hogy tisztában legyen vele: a magyar katona mindennap huszonnégy órában dolgozik az ország biztonságáért.

– Hogy állunk utánpótlással, és miben kellene változtatni?

– Most sincs okunk panaszra, hiszen évről évre nő a honvédség létszáma, és az önkéntes tartalékos rendszerben is több mint tizenegyezren szolgálnak már. De nekünk a belső struktúrára is oda kell figyelni, már csak az erőnlét és a teljesítőképesség érdekében is fontos, hogy megfelelő arányban legyenek fiatalok.

– A sorkatonaságot megjárt idősebbek körében közkeletű vélekedés, hogy a mai fiatalok nem valók katonának. Tényleg nehéz őket megszólítani?

– Nehéz, mert bár mi sem vagyunk még öregek, nem könnyű megtalálni velük a közös hangot. De nagyon jó szakembereink vannak, akik azon dolgoznak, hogy megmutassák nekik, mi lehet vonzó a seregben. Sokan mondogatják, hogy bezzeg az én időmben; én nem ilyen vagyok. Tudomásul kell venni, hogy ez már egy másik generáció, meg kell keresni, hogy mi motiválja őket, ha azt szeretnénk, hogy nekik is fontos legyen a honvédelem. Fel tudunk már mutatni eredményeket, jelenleg is háromezer kadétunk van a képzés különböző szintjein.

– Gondolom, az nem segít a helyzeten, hogy a pandémia első sokkját leszámítva általában munkaerőhiány a jellemző, a honvédség pedig lényegében munkáltató…

– Nem, de ebben a helyzetben is meg lehet keresni a motivációt, és természetesen nem csak a fiatalok esetében. Ahogy megyünk felfelé a korfán, mindenkinek meg tudjuk mutatni, hol találhatja meg a saját kihívásait és értékeit a Magyar Honvédségen belül.

– Mennyi az új jelentkező évente, és hányan döntenek úgy, hogy otthagyják a sereget?

– Annyit mondhatok, hogy az elmúlt három évben hat-nyolcszáz fővel nőtt a nettó összlétszám éves szinten. Remélem, ezt fogjuk tudni tartani a járványhelyzet után is.

– Milyen területeken jellemző a lemorzsolódás?

– Folyamatosan mérjük a fluktuációt, más-más képet mutat az egyes állománykategóriákban. A tisztek körében elvétve fordul elő. Nem véletlen, hiszen ők tanulnak a leghosszabb ideig, hogy megszerezzék a rendfokozatot. Ezért jobban át is érzik, hogy nekik ez a hivatásuk. Még az altiszti állományon belül is egy számjegyű a lemorzsolódás, ez igaz a nem egyenruhás honvédelmi alkalmazottakra is. Ahol viszont számolnunk kell vele, az a legénységi állomány, azon belül is leginkább a fiatalabb korosztály. Ezért szeretnénk a fő hangsúlyt az ő megtartásukra helyezni, hogy ne akasszák szögre egyből az egyenruhát, ha egy álláshirdetés pár tízezer forinttal többel kecsegtet, hanem gondolkozzanak hosszabb távra, nézzék meg, mit kínál ezzel szemben a sereg. Erről szól az életpályamodell is.

– Formálódik egy magyar tulajdonú magánhadsereg, a kontraktorcég koor­dinátora egykor maga is katona volt. Tartanak attól, hogy sokan követik majd a példáját, és átnyergelnek a magánszektorba a nagyságrendekkel nagyobb fizetésért?

– Biztosan lesznek olyan katonák, akik megteszik. De aki zsoldosnak akart állni, az eddig is megtehette, számos ilyen cég működik világszerte. Tömeges átjelentkezésre nem számítok.

– A napokban vezettek be egy új szolgálati formát. Mit várnak tőle?

– Az önkéntes katonai szolgálattal azokra a fiatalokra gondoltunk, akiket első körben nem vettek fel az egyetemre, főiskolára, de jövőre szeretnék újra megpróbálni. Azt kínáljuk nekik, hogy ne vesztegessék el az előttük álló egy évet, jöjjenek hozzánk, kapnak kiképzést és illetményt, közben kiképzett katonává válnak, számos hasznos, új ismerettel a világról és különösen magukról. Ha valaki közben megszereti az egyenruhát, akkor Isten hozta a seregben. Ha marad a továbbtanulásnál, de vállalja mondjuk azt, hogy önkéntes tartalékos lesz, akkor különböző ösztöndíjakkal is támogathatjuk a tanulmányait.

– Felhalmozzuk a megfelelő emberi, anyagi és technikai készleteket azért, hogy senki ne akarjon belénk kötni, nyilatkozta korábban. Mire van még szükség ahhoz, hogy a Magyar Honvédségnek elrettentő ereje legyen?

– Ha végigvisszük a haderőfejlesztési programot, akkor fog ez menni. Létszám tekintetében is megvannak a célszámaink: az aktív állományé érje el a harmincezer, a tartalékosé a húszezer főt, emellett legyen ötezer kadétunk. Ezen dolgozunk folyamatosan, de ezek a számok nincsenek kőbe vésve. Figyeljük a nemzetközi tendenciákat, nézzük a biztonsági helyzetet, és hogy hol tartanak a saját haditechnikai fejlesztéseink. Ezeknek megfelelően tervezzük meg az állomány bevonultatását.

– Nemzetközi szinten most mi a helyzet? Sokáig divatban volt a létszámban kisebb, de professzionális hadsereg.

– A szövetségi rendszeren belül előszeretettel hivatkoztak sokan a NATO ötös cikkelyére, amely a kollektív védelemről szól, most viszont mindenhol előtérbe került a hármas, amely szerint minden nemzetnek meg kell tudnia védeni magát. Ha körbenézünk a világban, azt látjuk, ebbe az irányba mozdul el most mindenki.