Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A törvényszék sajtóosztálya az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az ítélet szerint a nő az egymillió forintos állami támogatás megszerzéséért határozta el, hogy jelöltként indul, és ehhez 80 ajánlóívet vett fel. Ezekre később a vádlott tudtával ráhamisították két ismerőse aláírását, majd egy házaspár személyes adatait is megszerezte és beírta az egyik ajánlóívre.

A nő végül 79 ajánlóívet adott le, amelyeken összesen 503 ajánlást fogadtak el, így őt képviselőjelöltként nyilvántartásba vették. Három leadott ajánlóívet, vagyis legfeljebb 24 ajánlást nem vettek figyelembe, mivel arra már nem volt szükség, így nem zárható ki, hogy a vádlott akár legálisan is megszerezhette volna a jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlást – tudatta a törvényszék.

A vádlottnak kiutalt egymillió forintos állami támogatásból 101 ezer forint térült meg. Az ítéletet a vádlott és védője elfogadta, míg az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a jogorvoslat bejelentésére.