Közösségek közössége

Az Egyház Krisztus teste, és ez a test számos tagból áll. Másképpen fogalmazva az Egyház hagyományosan közösségek közössége. A nyugati világot megbetegítő liberális individualizmus mai, elmagányosító virtualitással súlyosbított korában különösen fontosak a valóságos közösségek, amelyekben az emberek nyíltan, szeretettel fordulnak egymáshoz, becsülik, tisztelik, szükség esetén megsegítik egymást, áldozatot vállalnak a másikért.

Ilyen közösségeket épít a Háló Mozgalom immár 36 éve.

– A kommunizmusban a legalitás határán úgy szerveződtek keresztény kisközösségek, hogy nem tudtak egymásról. Ennek biztonsági okai voltak, az 1980-as évek második felében viszont már lehetett érezni, hogy változni fog a világ. Előkészítő beszélgetések után 1989-ben lépett a nyilvánosság elé a Háló, immár azzal a céllal, hogy az addig elszigetelten működő közösségeket összeszervezze, hidakat, utakat építsen közéjük – eleveníti fel a múltat a szerveződés egyik alapítója, vezetőségi tagja, Szeibert András. Megtudjuk tőle, hogy kezdetben kifejezetten katolikus közösségeket – például hittancsoportokat, templomi énekkarokat, plébániai kisközösségeket, egyházközségi munkacsoportokat, cserkészeket – fogott össze a Háló, ma már azonban más keresztény felekezetek hívei előtt is nyitott ez az önszerveződő közösség, sőt, vannak olyanok is, akik nem elkötelezett vallásgyakorlók.

– Katolikus indíttatású ökumenikus szervezet vagyunk, nyitottan mindenki felé, aki elfogadja az alapértékeinket. Találkozás, kapcsolat és közösség a jelszavaink, az a célunk, hogy ha csak lehet, mindenki tartozzon valamilyen közösséghez. A régi világban az emberek természetes módon voltak a nagycsalád, a nemzetség, a faluközösség tagjai, ez munkamegosztást is hozott magával. Korunkra jellemző az elmagányosodás, és ezen nem segít a világháló, a Facebook és a hasonló oldalak. Szeretnénk jó példát adni a találkozóink felépítésével arra, hogy miként lehet jól működő közösséget teremteni. Ezért tartunk az összejöveteleinken kis csoportos beszélgetést, és a korábban már elindított ilyen irányú képzéseinket is újraélesztjük. Ezek mindenki előtt nyitottak, és a tematikus módszertani kiadványainkhoz is bárki hozzájuthat – mondja Szeibert András.

A Háló az 1990-es évek közepén kiterjesztette működését a trianoni békediktátummal idegen uralom alá kényszerített országrészeink magyar közösségeire is, 1999-ben Homoródfürdőn megszervezték az első Háló-tábort, 2002 óta pedig, amikor Zánkán tartottak ilyet 1500 fővel, minden nyáron megrendezik az egyesület nagy nyári sereglését valahol a Kárpát-medencében. Tudatos szervezőmunkával létrejöttek a tematikus munkacsoportok, pályázatok írásába fogtak, így még több program megszervezésére és megvalósítására nyílt lehetőség.

– „Evezzetek a mélyre, és vessétek ki a hálót!”, olvashatjuk Szent Lukács evangéliumában. Pontosan ez a célunk, minél nagyobbat meríteni, minél több embert tartósan összekapcsolni és mások összekapcsolására ösztönözni a keresztény értékrend és a magyar értékek jegyében – adja meg az eszmei, erkölcsi alapvetést Szeibert András. Ennek érdekében működik a pedagógiai, a gazdasági vagy épp a különböző társadalmi rétegek sajátos, leghatékonyabb megszólítását kidolgozó munkacsoport. Másként lehet eljutni az idősekhez, másként a fiatalokhoz, az egyedülállókhoz, a regionális közösségekhez, nem utolsósorban a papokhoz – mondja Szeibert András.

A Háló ma regionális szervezeti felépítéssel működik: Felvidék, Kárpátalja, a történelmi, tehát a Királyhágón túli Erdély, a Bányavidéktől és Szatmártól Temesvárig, a Bánságig húzódó Partium, Délvidék, valamint a Csonkahon fedi le a történelmi, egész Magyarországot. Az egyes régiók adottságai lelki tekintetben is eltérőek.

– Folyamatos tapasztalatunk, hogy a megszólításainkra, a kitűzött céljainkra a trianoni határon túlról nagyobb arányban a rezdülnek. Kis-Magyarországon sokan természetesnek veszik, hogy a mindannyiunk birtokában lévő óriási kincsért, a magyar nyelvért, valamint a magyar oktatásért, egyáltalán, a magyarként való érvényesülésért nem kell mindennap megküzdeni, vannak olyanok is, akik túlzásnak tartják az ősi magyar értékek megjelenítését, valamiféle hittagadó mágiát látva például a csillagjegyek és a népi műveltség összefüggéseiről szóló előadásokban, holott ebben nincs semmi szinkretizmus, a csillagok és azok járása is a teremtett isteni rend része, ezért is fut több mint tíz éve a budapesti központunkban az Ősi örökségünk című előadás-sorozat – avat be a Háló belső életébe Szeibert András, és azt is megtudjuk, hogy ma mintegy 100-150 „bogozó” adja az egyesület derékhadát – ők azok az önkéntesek, akik kapcsolatok építésével, találkozók szervezésével részt vesznek a Háló küldetésének megvalósításában. Létszámuk folyamatosan változik, attól függően, hogy miként alakul az életük. Ma érthető okokból Kárpátalján a legnehezebb a munkájuk, a háború miatt különösen nagy arányú az elvándorlás, főleg a férfiak hagyják el a régiót. De Délvidékről is sokan eljöttek, eljönnek.

Mégis, a 2013-ban kiemelkedő közösségszervező tevékenységéért a neves XIX. századi publicista, műfordítóról, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagjáról elnevezett Lukács Móric-díjjal elismert Háló töretlen lendülettel szerveződik és tevékenykedik a keresztény magyarság, magyar kereszténység javára. Élő közösségeket teremt és létrehozza, egyben tartja azok élő közösségét. Ez nagy munka, amiből mindenkinek vállalni kell valamit. Mint Szeibert András fogalmaz, ez szolgálja megmaradásunkat.