Hirdetés

Közpénzek ellopásáról, az önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott képi- és hangfelvételeken.

A politikus többek között olyan állításokat fogalmazott meg, hogy aki az önkormányzati politikában nem keres évi százmillió forintot, „az hülye”. 

„És az is igaz, hogy az, aki jól csinálja, az igazából nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, meg olyan eladások vannak, ahonnan a külső vállalkozóktól jön vissza.”

Az egyik videófelvételen az is látható, ahogy Lackner épp egy „kólának” nevezett fehér port tartalmazó zacskót tart egy ventilátor elé, hogy kiszárítsa az anyagot, amelyet később egy tányéron kezd el kiporciózni bankkártyája segítségével.

Lackner a kerület 7. számú választókerületében indul az ellenzéki összefogás jelöltjeként, plakátján az MSZP logója mellett támogatóként ott van a DK, a Párbeszéd és a Momentum is. A politikus jelenleg a Várospolitikai és Városüzemeltetési Bizottság elnöke és a Közpark Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági elnöke.

Az MSZP-s politikus meglepő állításokat tesz képviselőtársáról, Kránitz Krisztiánról is. 

„Tavaly felvettünk 1,2 milliárd forintnyi hitelt, de úgy, hogy nekünk 2017-ről volt majdnem 800 millió forint tartalékunk. Ez mind a Krinyón keresztül ment, senki nem sajnálta tőle”

– mondta Lackner, aki Kránitz vagyonát 200-250 millió forintra taksálta.

A felvételen Krinyóként emlegetett férfi, Kránitz Krisztián a kerület vagyonkezelőjének a vezetője. Ő is szocialista önkormányzati képviselő, bár idén már nem indították.

„Ahhoz, hogy például én azt a pénzt, amit megkeresek most havonta, ahhoz nekem legalább nyolc-kilenc vagy kb. tíz 40-50 négyzetméteres újépítésű ingatlanomnak kellene lenni, hogy a kiadásokból azt a havi bevételt tudjam fedezni”

– mondja a felvételen Lackner Csaba.

„Azért mondjuk egy nyolc-kilenc-tíz lakás azért az nem kevés, akárhogy is nézzük, akár 300-400 millió forintra is rúghat, nem? Ahhoz, hogy te mondjuk egy másfélmillió forintot mindenfajta munka nélkül beszedjél.”

Lackner gondolatmenetének végén egy másik bennfentes férfi hozzáteszi:

„Ezt csinálta a Péter kurva okosan.”

Ezzel a HírTV szerint Gajda Péter szocialista polgármesterre utalhatott.


Az Informátor péntek esti adásában újabb felvételeket közölt, amelyeken a beszélgetés résztvevői elég hosszan értekeznek, félreérthetetlen szavakat használva, kábítószerről. De szóba került az is, hogy Kránitz Krisztián kegyvesztett lett, „Burány is elengedte a kezét”. Burány Sándor a kerület szocialista országgyűlési képviselője.

A felvételen egyébként Lackner így fogalmaz:

„Ahol a hatalom, ott a pénz, ahol a pénz és a pénzek feletti osztásról döntenek, ott a hatalom, ott van az erő.”

Az adás végén elhangzott: az Informátor jövő pénteki adásában Kránitz Krisztián történetével foglalkoznak, és kiderült az is, hogy a Magyar Nemzet a következő napokban cikksorozatban tárja majd fel a „kispesti szocialisták mutyijait”.

Az Informátor péntek esti adása: