Krisztus katonája ma is segít minket

Giovanni de Capestrano 1386-ban született az itáliai Capestranóban. Jogásznak készült, pályája fényesen ívelt fölfelé, Perugiában bíróként, később kormányzóként ténykedett, jövendőbelije egy nápolyi grófkisasszony volt. 1416-ban azonban a Perugiával háborúba keveredő Sigismondo Pandolfo Malatesta zsoldosvezér, Rimini birtokosa börtönbe záratta. Egy sikertelen szökési kísérlet után megrendítő látomása volt, erről így vallott később:

„Észrevettek, elfogtak, s ugyanannak a toronynak a fenekére vittek, ahol lábszáram közepéig ért a víz. Derekamnál fogva lánccal a falhoz kötöttek, úgyhogy mindig lábon kellett állnom. Napi élelmem egy kis darab kenyérből és egy pohár vízből állt. Ilyen állapotban a harmadik nap éjjelén a természet nem tudott több ellenállást kifejteni. Elaludtam, és álmomban nagy zajt hallottam, amely felébresztett. Láttam a nap egy sugarát, amely a torony egész belsejét megvilágosította. Felemeltem a fejemet, hogy Istennek hálát adjak, s akkor magam fölött láttam egy ferences testvért, akinek a lábai át voltak fúrva. Amikor felemeltem a karomat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam, miként most is látod. Akkor rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent Ferenc. Megértettem Isten akaratát, hogy hagyjam el a világot, és neki szolgáljak.”

Még az évben bekövetkező kiszabadulása belépett az egyéni aszkézist és a szegénységet szigorúan vevő obeszerváns ferences szerzetesrendbe. Attól kezdve egész életét a ferences rend megújításának szentelte, és minden idők legnagyobb hatású vándorprédikátoraként Európa-szerte hirdette Isten igéjét. Évtizedeken keresztül naponta legalább egy alkalommal prédikált, szónoklatai időnként több óra hosszúságúak voltak. Mindig latinul beszélt, mondandóját ferences testvérekből álló kísérete fordította az éppen meglátogatott ország népének nyelvére. Gyújtó hatású prédikációi felszították a hit tüzét a lelkekben, eligazították hallgatóságát a kor teológiai zűrzavarában, bátran szembeszállt az akkoriben veszélyesen terjedő eretnekségekkel, evangéliumi alapon esküdt ellensége volt a népnyomorító uzsorakamat intézményének, emellett buzgón gondozta a betegeket, az elesetteket, több kórházat is alapított.

Igen szigorú életet élt, éjjelente mindössze három-négy órát aludt, hajnal előtt, még sötétben kelt, folyamatosan imádkozott, a mértékletesnél is kevesebbet evett, és egész életében vezeklőövet hordott a testén.

Krisztus katonájaként tisztán látta, hogy a hódító iszlám milyen veszedelmet jelent Európára. Már az 1452 őszén tartott frankfurti birodalmi gyűlésen Magyarország megsegítését kérte-követelte, fölismerve, hogy ezen múlik a kereszténység és földrészünk jövője. Maga is elindult Magyarországra, 1455 tavaszán a Zala vármegyei Lendvánál lépte át hazánk határát. III. Kallixtusz pápa keresztes hadjárat szervezésével bízta meg, néhány hónap alatt harmincezer önkéntes sorakozott fel mögé gyújtó hatású szónoklatai hatrására.

Nándorfehérvár várát azidőtájt Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védte. Helyzete reménytelennek tűnt, mindössze hétezer katonája volt, és amikor Hunyadi megérkezett a maga tizenkétezer harcosával, még akkor is fenyegető túlerővel néztek szembe. A pápa kétségbeesetten próbálta rávenni a segítségnyújtásra a nyugati országokat, de azok közönyösen fordították el tekintetüket. Így a Szentatya csak annyit tehetett, hogy Cum hiis superioribus annis… (Ezen utóbbi években…) kezdetű, 1456- június 29-én kiadott bullájában előírta ezt a könyörgést: „Mindenható örök Isten, kinek kezében vannak mindennek hatalmasságai és az összes országok jogai, tekints a keresztények megsegítésére, hogy a pogányok népei, akik a saját erejükben bíznak, jobbod hatalmától megtöressenek.” Ebben a bullában rendelte el a déli harangszót is, hogy Európa emlékezzen Magyarország cserben hagyására.

II. Mehmed szultán serege 1456. július 2-án kezdte meg Nándorfehérvár ostromát, és bár hatalmas áldozatok árán sikerült kiszorítani az oszmán hadat a várból, az ostromgyűrű szorítása nem engedett. Július 22-én érkezett el a döntő csata napja. A csodás diadalban Hunyadi és Szilágyi mellett döntő szerepe volt Kapisztránnak és kereszteseinek, akik a Száva bal partjáról inkább fanatikus elszántságból, mintsem tudatos hadászati startégiából fakadóan nekirontottak a török ármádiának. ,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. (…) Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! (…) Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!!!’‘ – buzdította kereszteseit Kapisztrán, aki maga is részt vett a harcban, noha akkor már betöltötte hetvenedik életévét. Súlyos vérveszteségeket szenvedtek, de sikerült olyan zavart okozniuk, hogy a vár védői lélegzethez jutottak, és Hunyadi vezetésével vakmerően kitörve rácsaptak a török nehéztüzérégre, az oszmánok ellen fordítva saját ágyúikat.

Ez döntőnek bizonyult, az ellenség fejvesztve menekült, maga a szultán is kis híján odaveszett. A diadal híre augusztus 6-án ért el a pápához, aki elrendelte aznapra Urunk színeváltozásának ünnepét.

Hunyadi három héttel később belehalt a pestisbe, 1456. október 23-án pedig az újlaki ferences kolostorban Kapisztrán is megtért a Mennyei Atya házába. Földi maradványai az 1717-es tatár betöréskor eltűntek.

1690-ben VIII. Sándor pápa avatta szentté, ünnepét XIII. Leó pápa rendelte el 1890-ben március 28-ára, később ezt Szent VI. Pál pápa Kapisztrán halála napjára, október 23-ára helyezte át. 1945-ig a Magyar Királyi Honvédség védőszentje volt, ma a Katolikus Tábori Püspökség védőszentje.

Szép és méltó, hogy 1966 óta a 2018-ban elhunyt ’56-os szabadságharcos, Mihályi Géza kezdeményezésére minden esztendőben október 23-án magyar zarándokok keresik fel Kapisztrán Szent János szülővárosát, Capestranót.

1456. október 23. és 1956. október 23.

Az Egyház nagy szentjének, Nándorfehérvár hősének halála, illetve a világtörténelemben páratlan, valódi csodákkal ékes szabadságharcunk évfordulója között kereken ötszáz év telt el. Több ez, mint véletlen szimbólum. Magyarország a keresztény Európát védelmezte a középkori oszmán hódítással szemben éppúgy, mint a XX. században az istentelen, sátáni bolsevizmussal szemben. Hitünkért, szabadságunkért vívott küzdelmeinkben Kapisztrán Szent János mindig égi közbenjárónk. Az volt 1956-ban és az ma is. Kérjük segítségét bátran, híven mai harcainkban!