Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Facebook
Hirdetés

Mint írják, Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: bíznak Trump elnök béke irányába tett erőfeszítéseinek sikerében, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy Magyarország és a szövetség a biztonságát garantáló katonai képességekkel és elrettentő erővel rendelkezzen. Ehhez szükség van a védelmi költségvetések jelenlegi szintjének további növelésére, amely a találkozó központi kérdése volt.

A közlemény szerint a honvédelmi miniszter elmondta: üdvözlik az Egyesült Államok elköteleződését Európa biztonsága iránt, és egyetértenek a Trump-adminisztrációval abban, hogy az európai szövetségeseknek nagyobb szerepet kell vállalniuk Európa hagyományos biztonságának szavatolásában. Hazánk hosszú idő óta és aktívan támogatja a NATO, és kifejezetten az európai védelmi képességek megerősítését célzó törekvéseket, amelyek kiegészítik és erősítik, de nem helyettesíthetik a nemzeti erőfeszítéseinket – mondta a tárcavezető.

Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar emberek biztonságának szavatolása mellett. A haderő-modernizációval erősödő honvédség mellett Magyarország biztonsága a NATO-tagságon alapul, ezért hazánk egyetért a védelmi költségvetés növelésének szükségességével, de a javasolt 5 százalék eléréséhez elengedhetetlen, hogy az EU is lazítson fiskális szabályain – idézi a közlemény a miniszter szavait.

Bővebb információ a https://honvedelem.hu/hirek/kritikus-fontossagu-nato-csucson-vagyunk-tul.html linken érhető el.