Különleges ajándékot visznek a magyarok Donald Trumpnak
„Fegyverbarátságnak” nevezte az amerikai elnökkel való kapcsolatát Orbán Viktor. A miniszterelnök a Washington felé tartó repülőgép fedélzetén nyilatkozott – a Mandiner mellett – a Blikknek is; elmondta, milyen ajándékokat ad majd át Donald Trump amerikai elnöknek.A Washington felé tartó gépen rögtönzött „repülőinfón”, újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor „fegyverbarátságként” írta le Donald Trumppal való kapcsolatát, mint fogalmazott: ez több is, kevesebb is a hagyományos értelemben vett barátságnál.
Számomra ez azt jelenti, hogy mindenki a maga helyén és a maga környezetében ugyanazokért a fontosnak vélt dolgokért harcol”
– mondta, kifejtve egyúttal: ebben a „körben” csak nagyon kevesen vannak. Kitért arra is, hogy a Trump és az Orbán család is ismeri egymást „valamelyest”. A magyar kormányfő optimistán tekint az előttük álló, kétoldalú tárgyalások elé, úgy nyilatkozott: „ambíciónk nagy, abban bízunk, hogy az övé is” – utalt Donald Trumpra Orbán Viktor.
Elárulta azt is, hogy több ajándékot visz Donald Trumpnak, amelyek egy részét számára ismeretlen emberek küldtek.
A magyarok úgy képzelik, hogy ha a magyar miniszterelnök elmegy Amerikába, akkor nekik is küldeniük kell valamit”.
A kedvence ezek közül – mondta – egy kés, amelyet egy mesterember küldött Trumpnak; damaszkuszi pengéje egy amerikai sasfejet ábrázol.
