Az elsietett privatizációval több mint 200 milliárdot vesztett az állam

Az idén nyáron az osztrák OMV erőszakos bevásárlása a Molba megmutatta, hova vezethet az ország kiárusítása, milyen az, amikor az állam teljesen kivonul egyes stratégiai ágazatokból, és attól kezdve semmiféle ráhatása nincsen a piac alakulására. A liberálisok által erőltetett kisebb, önmérséklő állam ugyanis képtelen megvédeni állampolgárait a nemzetközi verseny által diktált egyre növekvő áraktól.

A Mol Nyrt. mintegy 11,8 milliárd eurós évi forgalmával a legnagyobb független közép-európai olajvállalat, és az egyik legjelentősebb magyar cég. A liberális gazdaságpolitikát követő MSZP-SZDSZ-kormány azonban tavaly decemberben a Molban lévő utolsó állami részvénycsomagot is eladta, így teljes egészében befejeződött a vállalat kiárusítása. Ezután a magyar állam tulajdonában mindössze egyetlen darab különleges jogokat garantáló szavazatelsőbbségi (az azóta megszűnt aranyrészvény), és egyetlen Mol-törzsrészvény maradt. Ez tehát annyit jelent, hogy a magyar kormánynak semmilyen érdemi beleszólása nincsen a Mol ügyeibe. Ezzel pedig gyakorlatilag semmilyen közvetlen ráhatása sincs a magyarországi gáz- és olajárak alakulására.

A Mol privatizációjának egyik különösen elhibázott lépése az volt, amikor 2004-ben a költségvetési hiány gyors fedezésére úgy adtak el több mint 11 millió Mol-részvényt, hogy már az eladás idejében is folyamatosan emelkedett azok árfolyama a tőzsdén. Az akkori elkapkodott eladás 73,6 milliárd forint bevételt jelentett az államnak, ami azt jelentette, hogy a cég papírjait 6500 forintos vételáron értékesítették. A részvényeket felvásárlók azonban ezzel sokkal jobban jártak, hiszen egy év elteltével a dupláján, másfél évvel később pedig már közel a négyszeresén jegyezték a Mol-részvényeket a tőzsdén. Ezzel a lépéssel a kormány és az illetékes minisztérium rossz döntése miatt az államot, illetve a magyar állampolgárokat több mint 200 milliárd forintos kár érte.

Az ellenzék tagjai, és más gazdasági szakember is többször figyelmeztetett már, hogy a túlzott privatizáció árt az országnak, és annak állampolgárainak. Idén nyáron bebizonyosodott, hogy az ország vagyonának kiárusítása milyen kockázattal és kiszolgáltatottsággal jár. Még júniusban az OMV 18,6 százalékra növelte a Molban való részesedését, nem sokkal később az osztrák cég vezérigazgatója beismerte, hogy céljuk a Mol megszerzése. Az külön érdekes, hogy az OMV-ban az osztrák állam 31,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. Ezek szerint az osztrák honatyák nem vallják azt a magyar liberálisok által hangoztatott alaptézist, hogy az állam nem lehet jó gazda.

Később azonban az is kiderült, miért olyan fontos az OMV számára az összeolvadás, és milyen nemzetközi érdekek húzódnak a felvásárlás mögött. Az osztrák gazdasági miniszter, Martin Bartenstein ugyanis miközben értetlenkedésének adott hangot, hogy a Mol miért zártkózik el mereven az összeolvadástól, elárulta, hogy levelet kapott az orosz ipari és energetikai minisztertől. Ebben a levélben pedig Viktor Hrisztyenko felajánlotta, hogy Ausztria csatlakozzon ahhoz az orosz-olasz együttműködésben megépülő, Déli Áramlat nevű gázvezetékhez, amely a tervek szerint a Fekete-tenger alatt szállítana gázt Oroszországból Európába. Orosz részről egyúttal érzékeltették, hogy az ügylet nem állna útjában egyéb elképzeléseknek.

– Az utóbbi nagyon fontos számunkra, mert azt jelzi, hogy enyhült Moszkva szembenállása a Nabucco tervvel – hangoztatta Bartenstein, aki azt is hozzátette, hogy „Ausztria természetesen mindkét gázvezetékben érdekelt kíván lenni”.

A Nabucco vezeték Oroszországot elkerülve a Kaszpi-tenger térségében fekvő gázmezőket kötné össze Európával. A megvalósítására alakult konzorciumot az OMV vezeti, és öt ország vállalatai vesznek részt benne, köztük a Mol is. Oroszország eddig nem támogatta ezt az elképzelést.

Az orosz energetikai cégek előretörését jelezték a Mol szakemberei is egy, állítólag Gyurcsány Ferencnek készített tanulmányban. Ebben a dokumentumban szintén arra hívják fel a figyelmet, ha OMV osztrák olajipari társaság felvásárolná a Mol Nyrt.-t, ezzel az orosz energetikai cégek erősítenék meg közép- és kelet-európai hadállásaikat. A DowJones hírügynökség idézett is a dokumentumból, eszerint: „Nem ismeretes, hogy az OMV miként szeretné feldarabolni a Mol-t. (…) De fel kell figyelnünk arra a tényre, hogy függetlenül attól, vajon a Slovnaftot (a Mol szlovákiai leányvállalatát), vagy Százhalombattát (a Mol magyarországi finomítóját) értékesítenék, az egyedüli potenciális vevő a három nagy orosz társaság, a Lukoil, a Gazprom vagy a Rosneft egyike lehet”. Ahogy a szakemberek az írásban fogalmaznak, a vevőt „az orosz politika fogja kiválasztani”.

Ugyanez a tanulmány „különös elemnek” tartja, hogy az OMV korábban tagadta, hogy érdekelt lenne 10 százalék feletti Mol-részvény megszerzésében. Aztán Putyin elnök és Gusenbauer osztrák kancellár május végi találkozója után mégis beindította átláthatatlan részvényvásárlását.

Az osztrák kormány egyértelműen támogatta az OMV Mollal kapcsolatos terveit. A gazdasági miniszter, Martin Bartenstein szerint ésszerű lenne, ha a fúzió révén a két sikeres energiavállalat nagy „játékossá” válna a dunai térségben.

Az OMV váratlan részvényfelvásárlásának a magyar kormány tagjai nem örültek, de ahogyan az nyilatkozataikból is kiderül, az ellen semmit nem tehettek állami szinten.

– Nem tekintem barátságos lépésnek, hogy egy állami tulajdonban lévő társaság előzetes értesítés nélkül azzal a szándékkal vásárol részesedést egy másik cégben, hogy megszerezze a kontrollt. Minden eszközzel azon leszünk, hogy meghiúsítsuk – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A liberális Kóka János pedig nem tudott elszakadni az unásig ismert liberális gazdaságpolitika alapmondatától és annyit tudott hozzáfűzni a történtekhez, hogy „az osztrák államnak ki kellene szállnia az OMV-ből, s tisztességes, transzparens piaci körülmények között kellene egyeztetniük az érintett cégeknek az esetleges együttműködésről, fúzióról”.

Szakértők szerint a magyar államnak döntően csak szabályozási eszközei vannak, amelyekkel a cég működését befolyásolhatja, ám ezek is korlátozottak. Az államnak az aranyrészvény áprilisi uniós követelmény szerinti megszüntetése után nincsen vétójoga, anyagi támogatást nem nyújthat, és a Mol működési környezetének javítása sem képzelhető el a jelenlegi helyzetben. Ezek szerint a magyar államnak kizárólag diplomáciai eszközei maradtak, ami ebben a helyzetben nem kifejezetten megnyugtató.

A Mol így önvédelemként két hónapja saját részvényeit vásárolja fel a tőzsdén. Eddig nagyjából 16 százaléknyi önrészt vásárolt vissza a vállalat. A cég körüli felhajtás miatt azonban jelentősen esett azóta a részvényeinek az ára, szakértők szerint így a Mol mintegy 40 milliárd forint veszteséget könyvelhet el eddig.

– A magunk részéről az egész OMV-cirkuszt befejeztük – zárta le a történetet Hernádi Zsolt, a vállalat vezérigazgatója. Aki azt is elmondta, hogy ha „partnert kellene keresnünk, inkább a Shellnél, a BP-nél vagy a Gazpromnál érdeklődnék, de nem az OMV-nél”. Mindenekelőtt részvényesi összetételével indokolta az ellenállást a Mol-elnök. A magyar kormány és a felügyelő bizottság nem szeretné, hogy más kormány befolyást szerezzen a Molban, az OMV-vel ellentétben a magyar vállalat teljes mértékben privatizált. Kérdés, hogy az osztrákok is lezártnak tekintik-e az ügyet, a hírek szerint ugyanis bíznak benne, hogy Gyurcsány Ferenc novemberi bécsi látogatásakor még szóba kerül az ügy.

A milliárdos nemzetközi üzletekből természetesen a Mol privatizációjával a magyar állam és annak polgárai kimaradnak. A költségvetést pedig kizárólag azok az egyszeri milliárdok gazdagították, amelyekért a kormány elkótyavetyélte a közös vagyont. Hogy ezzel a pénzzel mi lett? Állítólag az államháztartás hiányát csökkentették vele.

Egy előző évi elemzés, amelyet a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, OECD készített, arra figyelmeztet, hogy a magyar gazdaság túlprivatizált. Ez annyit jelent, hogy a több mint 90 százalék magántulajdonnal szemben kevesebb mint 10 százalék állami tulajdon áll a GDP részesedését tekintve. Európa nálunk szerencsésebb felén ez az arány 70-30 százalék, tehát a magyarnál fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban közel háromszor nagyobb az állami szektor részaránya. Az Európai Unió jól működő gazdaságaiban az állami szektor részaránya önmagában 20-25 százalék, az állami, önkormányzati és non profit szektor együttes aránya pedig harminc százalék. Magyarországon a három terület összesen teszi ki a tíz százalékot, a valódi állami vagyon aránya még ennél is kisebb.

Kállay-Nagy Szilvia