A bibliai elvek és morális parancsok ma is elevenen élnek
Kulturális kereszténység Magyarországon
Európában az ateista is keresztény – mondta Antall József miniszterelnök a rendszerváltozás hajnalán. A Századvég Kiadó nemrégiben megjelent Kulturális kereszténység című tanulmánykötetének szerzői azt kutatták, miként él tovább napjainkban a keresztény embereszmény, milyen elvek határozzák meg társaskapcsolatainkat, életmódunkat nemcsak a vallásgyakorlók, a felekezethez nem tartozó hívők, hanem az ateisták körében is. Kutatási eredményeik Antall Józsefet igazolták.
A kereszténység túlélte az üldöztetés évszázadait, majd a középkori pápák hatalmi törekvéseit, átélte a felvilágosult polgár felemelkedését, valamint az ezt kísérő szekularizációt. Ma pedig ez a kereszténység az iszlám és a hatalomra jutott woke ideológia kettős szorításában vergődik.
A magyar társadalom védett ugyan a beáradó muszlim tömegektől és valamelyest a szélsőségessé vált liberalizmus pusztító hatásaitól, mégsem vonhatja ki magát a korszellem hatásai alól. Különösen, hogy spirituálisan a magyar nemzet csak másfél évtizede kezdett lábadozni a szocializmus vallásüldözése és a balliberális kormányzás lélekölő évei után.
Molnár Attila Károly, Megadja Gábor, Gyorgyovich Miklós, Falusi Márton és Czopf Áron kutatásaik során azt vizsgálták, hogy a mögöttünk hagyott évtizedek után milyen rejtett hatásmechanizmusokon keresztül él tovább a keresztény kultúra napjainkban a magyar társadalomban, miként határozza meg az emberek világszemléletét, hogyan befolyásolja mindennapi döntéseinket, életmódunkat.
Közös iránytű
A 2023-ban és 2024-ben lefolytatott adatgyűjtés nyomán a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a legkevésbé vallásos kontinensen Magyarország a kevésbé vallásos országok közé tartozik, akár az imádkozás vagy a templomba járás gyakoriságát, akár a vallásos önbesorolást tekintve. A megkérdezetteknek közel fele tekinti magát nagyjából vallástalannak, és mindössze – a lekérdezés módszerétől függően – 9–23 százaléka vallásosnak. A válaszadóknak szűk kétharmada – egy részük egyben a nagyjából vallástalanok közé is sorolta önmagát – valamelyest vallásosként tekint magára. A nem keresztény valláshoz kapcsolódók aránya nem érte el a két százalékot. Mindazonáltal a tanulmány szerzői úgy látják, hogy a kutatás rávilágít: a magyar népességnek közös a kereszténységben gyökerező kultúrája, mentalitása, ez teszi lehetővé a társadalmi csoportok közötti együttműködést és erősíti a társadalmi kohéziót.
A kutatók arra is kíváncsiak voltak, mennyiben tekinthetők elfogadottnak a magyar népesség körében a tízparancsolat, valamint a zsidó és a keresztény vallás tanításaiban és a Szentírásban is megtalálható erkölcsi előírások. A válaszadók 80-85 százaléka releváns erkölcsi, etikai irányelvnek tekinti a tízparancsolatban foglaltakat. Igaz, a vallástalanok csoportjába tartozók a Mózes első három kőtábláján olvasható, az Isten uralmára vonatkozó parancsokat vitatták. Sokan idejétmúltnak tekintették a „ne paráználkodj!” parancsolatot is. Legerősebb konszenzus a „ne ölj!”, „ne lopj!”, „atyádat és anyádat tiszteld!” mellett mutatkozott. Ám a tanulmány szerint általánosan elfogadottnak tekinthetők azok a szabályok is, amelyek az emberi méltóság és a becsület védelmét, továbbá az irigység és a birtoklási vágy visszaszorítását célozzák. („Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!”, „Mások tulajdonát ne kívánd”!, „Felebarátod házastársát ne kívánd!”) A kutatók nem állítják, hogy a magyar népesség zöme e parancsolatok szerint élne, ám leszögezik, hogy az emberek többsége helyesnek ítéli e morális szabályok megkövetését függetlenül attól, hogy magukat vallásosként vagy vallástalanként határozzák-e meg.
Mindazonáltal a válaszokban különbségek mutatkoztak a válaszadó neme, iskolai végzettsége, életkora és a lakóhelye szerint. A Szentírásban rögzített tanítások elfogadottságát illetően a kutatók három csoportba sorolták a megkérdezetteket. A bibliahűek csoportjába tartozók teljes mértékben elfogadják a lefektetett szabályokat, ők a társadalom 56 százalékát teszik ki. E körbe jellemzően nők, alacsony iskolai végzettségűek, falusi és kisvárosi lakosok tartoznak, valamint a 60 éven felüliek.
Az „általános morális tételeket kiemelők” csoportjához tartozók a társadalom közel harmadát alkotják. E klaszterbe elsősorban férfiak, magasabb iskolai végzettségűek és megyeszékhelyeken élő 50 év alattiak tartoznak. Őket a szerzők a bizonytalanokként említették, hiszen valóban bizonytalanok voltak a tízparancsolat egyes tételeit illetően. Ők azok, akik kevéssé fogadják el az Isten uralmára vonatkozó parancsolatokat, és vitatják a „ne paráználkodj!” követelmény érvényességét. E kör tagjai dominánsan fővárosi férfiak, érettségizettek és 18–29 évesek.
A harmadik klaszterbe azokat sorolták, akik teljes mértékben elutasítóak voltak a keresztény parancsolatokkal és tanításokkal szemben. E csoportot a társadalomnak mindössze két százaléka alkotja, ők tekinthetők az úgynevezett ateista kemény magnak.
Szimbólumok, ünnepek
A kutatás arra is rávilágított, hogy az emberek – hívők és nem hívők egyaránt – ismerik és elfogadják a közutak mentén, az utcákon, köztereken, a tévéműsorokban és filmekben jelen lévő keresztény szimbólumokat. Az iskolákban és a közintézményekben azonban nem találkoznak velük, ami azt mutatja, a mögöttünk hagyott évtizedek szekularizációs törekvései e téren sikerrel jártak.
A kutatók vizsgálták, milyen a viszonyunk a keresztény ünnepekhez, melyek tekinthetők közös társadalmi élménynek, és a válaszadók mennyire tartják fontosnak e jeles napok keresztény gyökereit, illetve a hozzájuk kötődő hagyományok továbbadását a következő nemzedéknek.
A válaszokból kiderült, hogy a népesség 86 százaléka a karácsonyt említette a legfontosabb keresztény ünnepnek, zömmel igyekszik a szüleitől kapott hagyományokat átörökíteni gyermekeire, sőt részt vesz egyházi eseményeken, szentmisén, istentiszteleten. A húsvétot hasonlóan fontosnak ítélték, 82 százalékuk a karácsonyhoz hasonlóan megadja az ünnepnek a tiszteletet. Halottak napját az emberek több mint kétharmada az ünnepek között tartja számon. Némileg kevesebben vannak azonban, akik mindenszenteket is megünneplik. Szent Miklós napját, azaz a mikulást a családok 71 százaléka tartja meg a gyerekek örömére. Igaz, a fogyasztói társadalom vásárlási láza rányomja a bélyegét ünneplési szokásainkra, ám a válaszokból kitűnik, hogy az ajándékozási szokások változásai mellett fontos szerep jut a keresztény hagyományok felidézésének is.
Pünkösd és vízkereszt nem örvend ekkora elfogadottságnak. Előbbit a népesség fele, utóbbit 35 százaléka éli meg ünnepként. Szent István király ünnepe, augusztus 20-a azonban nagy közös társadalmi ünnepünké vált, bár vitathatatlan az ünneplésben a keresztény hagyományok tisztelete, az egyházi szertartásokon való részvétel is.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a karácsony, a húsvét és a mikulás megünneplése betört az olyan hagyományosan szekularizált terekbe is, mint az iskola, a munkahelyek és közintézmények.
A kutatók összegzésükben leszögezik, hogy hogy az emberek elsöprő többsége függetlenül a vallásosságtól úgy ítéli meg, hogy a társadalomra pozitív hatása van a keresztény kultúrának, és csak elenyésző számban vannak, akik ezt kirekesztésként élik meg.
Van dolgunk a világban
A könyv szerzőit saját bevallásuk szerint megdöbbentette, milyen homogenitás jellemzi a magyar társadalmat abban a tekintetben, mennyire ítélik fontosnak saját életvezetésük számára a keresztény elveket. A jóra való törekvés, az önvizsgálat, a felelősségvállalás, az áldozathozatal, szeretet – korra, nemre, képzettségre való tekintettel vagy lakóhely szerinti bontásban vizsgálva – egyaránt fontos a társadalom 90 százalékának. Függetlenül attól, hogy valaki betartja-e, képes-e betartani a helyesnek ítélt elveket. Ebben ráadásul nem volt számottevő különbség a magukat vallásosnak vagy vallástalannak meghatározók között. Ez azért is érdekes, mert ezzel szemben megosztottság uralkodik a példaképválasztás ügyében. Csak a megkérdezettek 60 százaléka tartja fontosnak, hogy egyetlen személyt válasszon követendőnek.
Némileg árnyaltabb képet mutattak azok a válaszok, amelyek az ember történelemben betöltött szerepét értékelték. Ám a kutatók kérdéseire adott válaszokból kitűnik, széles körű egyetértés van abban, hogy az ember kötelessége a teremtett világ védelme, gondozása, és e felelősségnek ki kell terjednie a következő generációkra is. Az e keresztény elvvel egyet nem értők olyan elenyésző számban voltak, hogy a konszenzus gyakorlatilag általánosnak mondható.
A rendkívül alapos és sokszínű kutatás eredményeire támaszkodva a könyv szerzői leszögezik: a korszellemet formálni igyekvő társadalommérnökök törekvései és a baloldali médiából áradó keresztényellenesség dacára a magyar társadalomban létezik egyfajta egység, amely a kulturális kereszténységben gyökerezik.
