Azért nem indulok, mert én magam is új utakat fogok keresni – ezzel indokolta az MSZP leköszönő társelnöke az hogy ő már nem akarja tovább vezetni pártját.

Hirdetés

Az MSZP kongresszusa szombaton pedig már úgy döntött, hogy búcsút vesz az egész társelnöki rendszertől. Így már nem kettő, hanem csak egy pártelnöki pozícióra keresnek embert.

Komjáthi Imre megerősítette, hogy ő versenybe száll a pozícióért. Azt is elmondta két kihívója is lesz. Egyikük Veres Gábor, aki az MSZP volt szóvivője másikuk pedig Harangozó Gábor a szocialista párt alelnöke.

Korábban írtuk