Kétségbeesett nő telefonált szerdán szerkesztőségünkbe, és elmondta, hogy másnap megy hozzá a végrehajtó, aki kiteszi az utcára. Arra kért bennünket, legyünk mi is ott a helyszínen, amikor kirakják az otthonából. A következő napon az újpesti lakótelepi lakás felé tartva már egy rendőrautót látunk a ház előtt állni. A tizedik emeleti ingatlanban egy középkorú úr fogad minket – a szomszéd. Éppen a károsult, K. Judit kálváriáját meséli, amikor megérkezünk. Nem sokkal később megjön a sértett is, ő folytatja a történetét. Megtudjuk, hogy a hölgy öt évvel ezelőtt vásárolta lakását, miután eladta kisoroszi házát. Az ingatlanról azonban hamar kiderült, hogy annak tulajdoni viszonyaival nincs minden rendben. Nem jut sokáig a történetben, mert kisvártatva csöngetnek. Megérkezik a végrehajtó.

A két szomszéddal és újságíró kollégánkkal együtt kimegyünk a ráccsal lezárt folyosóra, ahová a végrehajtó három rendőr és két társa kíséretében megpróbál bejutni. Egyelőre sikertelenül, mert K. Judit megtagadja az ajtó kinyitását. Elmondja, hogy ő nem bűnöző, akit ki kell tenni az utcára, hanem áldozat, lakása az egyetlen vagyona. Ha ezt el kell hagynia, nem tud hová menni. A végrehajtót, aki egy enyhén túlsúlyos, kreol bőrű férfi, ez mit sem érdekli.

– Csókolom, nem tartozik rám. Maga sem tartozik rám. Végre fogom hajtani a bíróság ítéletét – mondja, majd többször is határozottan közli az asszonnyal, hogy ha ellenszegül, akkor előállíthatják. K. Judit azonban továbbra is ellenáll, és nem engedi be a hatóság embereit.

A végrehajtó ekkor felénk fordul és így szól a mellette álló rendőrhöz:

– Hányan vannak? Heten, nyolcan? Rendben, akkor hívjatok erősítést!

Hamarosan meg is érkezik az erősítés, az eddigi három rendőrhöz újabb három csatlakozik. Hiába, a legnagyobb kormánypárt választási ígérete szerint lesz itt létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság. Ennek megfelelően pedig a különösen veszélyes bűnözőkkel szemben határozottan lép fel a hatóság. Ezt támasztja alá az is, hogy hamarosan a következő kérdés hangzik el az egyik rendőr szájából:

– Hova visszük őket, ha elő kell állítani a helyszínről?

A közbiztonságra vágyó állampolgár ennek hallatán rögtön Salgó László rendőrfőkapitányra és az ő múltjára gondol. Nem sokáig van időnk azonban ezen töprengeni, mert ekkor az egyik rendőr zsebében a Big Brother dallamára megszólal a mobiltelefon.

Az újpesti valóságshow is folytatódik, mert a végrehajtó új módszerhez folyamodik. Becsönget az egyik szomszédhoz, kéri, nyissák ki ők a rácsot. Ki is nyílik az ajtó, ahol a résen egy fiatal munkás néz ki, SZDSZ-es pólóban. Bár a végrehajtó kéri a kulcsot, a férfi szó nélkül becsukja előtte az ajtót. Azért megnyugodunk, hogy a szabad demokraták itt is képviseltetik magukat, nem csak akkor, amikor a kilencvenéves költőfejedelemnek és ifjú arájának vannak lakásproblémái. Reméljük, hogy az SZDSZ-es munkásnak nem lesz baja, ugyanis a másik szomszéd sem hajlandó segíteni, amit a végrehajtó végül jegyzőkönyvbe vesz. Majd leleményesen a közös képviselőhöz fordul, aki a hatóság felszólítására végül kénytelen kinyitni a rácsot, de láthatóan nem szívesen engedelmeskedik. Miután elhárul az akadály, a hatóság kilenc képviselője benyomul a folyosóra, majd a 64 éves K. Juditot félrelökve, a célnak számító lakásba is.

Hamarosan három rakodómunkás érkezik, hogy elvigyék a hölgy még megmaradt bútorait és személyes holmijait. A lakásból közben sírás hallatszik, kiderül, hogy a végrehajtó nem akarja kiengedni az asszony barátnőjét, Lujzát, aki a csomagolásban szeretett volna neki segíteni.

K. Judit olykor kijön a lakásból, egyik alkalommal elpanaszolja a kint várakozóknak, hogy a végrehajtó állandóan emelt hangon beszél vele.

– Több ezer forint büntetéssel fenyeget, állandóan fenyeget, nem gondoltam, hogy ilyen létezik. Fenyeget, hogy a gyermekeimet megbüntetik. Kihordanak, mint egy bűnözőt – mondja szinte sírva. Később megkérdezi a végrehajtótól, hová fogják vinni az összecsomagolt holmijait, amire az a válasz érkezik, hogy az utcára. Ekkor egy nő azt kérdezi K. Judittól, hova megy, ha vége a kilakoltatásnak.

– Ide az utcára, hát hova mennék, ott fogok ülni az utcán, mert azzal már megfenyegettek, hogy a hajléktalanok széthordják a holmimat – hangzik a válasz.

A munkások dolgoznak. A szekrényeket úgy rakodják a liftbe, hogy itt-ott letörik róluk néhány darab. Az egyikük, miközben végignéz a folyosón állókon, megkérdezi társát, nem lesz-e bajuk a kint hagyott dobozoknak.

– Ha ellopják, legalább kevesebbet kell lecipelni – szól a felelet.

Néhány perc múlva megjelenik K. Judit barátnője és szinte sírva, egy szuszra meséli el a lakásban történteket.

– Amikor bementünk, a végrehajtó azt mondta, hogy maradhatunk, mert segítünk a Juditnak pakolni. Pár perc múlva gondolt egyet, és elkérte a személyi igazolványomat. Kérdeztem, hogy miért kéri, amire ő azt válaszolta, hogy erre joga van. Oda is adtam neki. Kiírta az adataimat és miután ezzel végzett, szóltam, hogy kérem vissza az igazolványomat. Azt válaszolta, majd az eljárás végén. Háromszor próbáltam visszakérni, még azt is mondtam, hogy súlyos szívbeteg vagyok. Egyszer csak azt mondta, hogy elmehetek, ezután kiküldött.

K. Judit hamarosan szintén kijön a lakásból, és miközben hordják ki a holmiját, elmeséli, hogyan kezdődött a története.

– Öt évvel ezelőtt, 1998 májusában négy és fél millióért eladtam a Kisorosziban lévő családi házamat. Miután kifizettem a ráterhelt OTP-kölcsönt, annyi pénzem maradt, hogy megvegyem ezt az újpesti lakást a két gyermekem nevére, az én haszonélvezeti jogommal. A lányom egy újsághirdetésben bukkant erre az 54 négyzetméteres lakásra, ami megfelelőnek tűnt.

A család a vásárlás során igyekezett nagyon körültekintően eljárni, mert akkoriban hallottak már lakásokkal kapcsolatos visszaélésekről. Elmentek a földhivatalhoz és ellenőrizték az ingatlan tulajdoni lapját. Ezt követően elkérték az eladótól, B. Ildikótól azt az adásvételi szerződést, ami alapján ő annak idején megvette a lakást. A szerződést pedig összehasonlították az okirattárban lévővel.

– Abban az időben a Magyar Nemzeti Banknál dolgoztam, és a bank ügyvédje készítette el a szerződést, amit ott is írtunk alá, kamerák előtt. Az ingatlant egyébként kétmillió-négyszázezerért árulták, de én kétszázezer forintot le tudtam alkudni belőle – folytatja az asszony. – A lakást készpénzzel fizettük ki. Nem sokáig tartott az örömünk, mert még a vásárlás estéjén jelentkezett a lányomnál egy hölgy, aki azt mondta, hogy ez az ő lakása és nem adta el senkinek. Azt állította, hogy kiadta a lakását, és a bérlő adta el az ő nevében.

Ezt követően K. Juditot feljelentette a felbukkant tulajdonos – B. Ildikó -, akiről K. Judit azt tapasztalta, hogy ugyanaz a neve, mint annak, akivel ők megkötötték a szerződést, de az arca más. K. Judit állítja, hogy annak idején ellenőrizték az eladó személyi igazolványát, amiben semmi hibát nem találtak.

– Egy bérleti szerződést mutogatott a most felbukkant állítólagos tulajdonos, amin egy férfi neve szerepelt, de még az édesanyja neve sem volt feltüntetve rajta – mondja az asszony. – A bemutatott szerződéseket írásszakértővel ellenőriztettük, és ezeken más-más aláírás szerepelt. Ezen kívül ügyvédi ellenjegyzés sem szerepelt rajta, tehát a földhivatal nem is jegyezhette volna be. A mi szerződésünk ezzel szemben valódi adatokkal és ügyvédi ellenjegyzéssel készült. A bíróság azonban ezt nem vette figyelembe, és a két korábbi szerződést – az ügyvédi ellenjegyzés nélküli adásvételit és a bérleti szerződést – érvényesnek fogadta el.

Miután az elsőfokú bíróság a felperesnek adott igazat, a másodfokú bíróság megpróbált vizsgálatokat indítani, de egy hirtelen bírócsere után helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A határozat még a kártérítés lehetőségét is kizárta.

– El kell hagynunk a lakást, a két gyermekemet pedig tulajdonképpen tönkretettem azzal, hogy a nevükre vettem meg az ingatlant, mert az ügyvédi költségeket nekik kell most állniuk. Mintegy tízmillió forintot kellene összesen kifizetnünk és persze a lakás árát sem kapjuk vissza – fejezi be az asszony. – A végrehajtó most megfenyegetett, hogy ezt az összeget be fogja hajtani rajtunk. Tudom bizonyítani, hogy a saját lakásomat adtam el, a saját pénzemből vettem ezt a lakást, a másik részről viszont sok hiba van. A lakásmaffiózók nem közönséges bűnözők, hanem felülről vezetett emberek. Alkalmazottak. Úgy tűnik, annak ellenére, hogy jogállamban élünk, a bíróságok mégis őket támogatják.

Mivel segíteni nem tudunk, elbúcsúzunk az asszonytól, akinek vagyona ekkor már dobozokban áll. Időközben kiderül, hogy a végrehajtó a pakolás során nem készített jegyzőkönyvet, így nem tudni, melyik csomagba mi került. De ki csinálna ebből problémát? A lényeg, hogy hamar végeztek. Miközben a lift felé megyünk, az egyik szomszéd megkérdezi, tudtuk-e, hogy a kilakoltatás minden költségét annak kell kifizetnie, akit kiraknak a lakásából. K. Judit erre már nem is reagál, búcsúzóul csak a következőket jegyzi meg:

– Volt, hogy már az is eszembe jutott, hogy kiugrom a tizedik emeletről, de rájöttem, ezzel még rontanék a helyzeten. Szörnyű érzés, hogy 64 évesen itt állok lakás nélkül, egy csomó tartozással és még a gyermekeimet is bajba sodortam. Én csak nyugodt időskort akartam, és az a legszörnyűbb, hogy a mostani helyzetemben nem tudok mit tenni.