Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: az értékbecslő ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás a vád.

Az ingatlanok között volt olyan is, melynél az értékbecslő által megállapított érték 100 millió forinttal alatta maradt a valós piaci értéknek.

Az értékbecslő tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

Fazekas egyébként a Magyar Nemzetnek cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint hamarosan kiengednék a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények fő gyanúsítottját, Gál Györgyöt.

A lap szerint a múlt hét óta előzetesben lévő SZDSZ-es frakcióvezető, aki a gyanú szerint a főváros VII. kerületi gazdasági bizottság elnökeként hétszázmillió forintos kárt okozott az önkormányzatnak, amikor a jelenleg szabad lábon védekező Nagy Györgytől összesen 195 millió forintos kenőpénzt fogadott el, valóban fellebbezett a bíróságnál, de az ügyészség ilyet nem kezdeményezett.

(hirado.hu/Népszabadság/Magyar Hírlap/Magyar Nemzet)