Lantos Csaba közölte, a víziközmű-ágazatban dolgozók elismerése érdekében hozták létre a Dr. Öllős Géza díjat, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az ágazatban dolgozók szakmai munkájának értékére. A díjazottak méltó örökösei nemcsak a rég-, hanem a közelmúlt nagyhírű magyar vízügyi szakembereinek, mérnök generációinak – fogalmazott a miniszter.

Hirdetés

Lantos Csaba kiemelte, Magyarország vízgazdálkodással összefüggő tudása, víztudománya és szakembergárdája olyan erőforrás, amelyre egyre nagyobb mértékben kell támaszkodni.

Hozzátette, a vízbiztonságot ugyanúgy meg kell teremteni, ahogyan azt megtették az energiabiztonság esetében is. Az eddigi eredmények pedig azt mutatják, hogy jó úton járnak: Magyarországon a háztartások csaknem 100 százaléka hozzájut az egészséges ivóvízhez, csaknem 84 százaléka csatlakozik a szennyvízhálózathoz, míg a környező országokban előbbinél nem ritka a 70-80, utóbbinál a 32 vagy a 37 százalékos arány sem.

Rámutatott, hogy Magyarországon a következő éveknek a víziközmű-hálózat rekonstrukciójáról kell szólniuk, fel kell újítaniuk, ki kell cserélniük 40 ezer kilométer vízcsövet. Jelezte ugyanakkor, hogy a kormány már az elmúlt másfél évtizedben is 1000 milliárd forint feletti összeget fordított a víziközmű-hálózat fejlesztésére.

Korábban írtuk

Arra is kitért, hogy amióta a víziközmű ágazatot önálló államtitkárság képviseli, már minden víziközmű rendezett körülmények között dolgozik: valaha 400 víziközmű társaság volt, már csak 36, ennek is a fele az állami vízholdingon belül van.

Lantos Csaba elmondta, céljuk az, hogy a nemzeti vízművállalat korszerű és meghatározó legyen regionális szinten is.

A miniszter idézett Öllős Géza, a magyar vízügy legendás alakjának egy cikkéből: „a magyarországi vizek sorsa az ország sorsa. … A vízügy tehát a magyar föld és a magyar lakosság szempontjából stratégiai ágazat.”

A rendezvény végén elsőként osztották ki a Dr. Öllős Géza díjat, a kitüntetést Lantos Csaba és V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára közösen adták át.

A díjat Csollák Istvánnak, a Baranya-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatójának, az ágazatban végzett 1985 óta tartó fáradhatatlan munkájáért, és Sármay Andrásnak, a Hidrokomplex Kft. ügyvezetőjének adták át. További nyolc vízügyi szakember pedig miniszteri elismerő oklevélben részesült.