Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Prostitúcióból fedezték fényűző életüket és 18 évesnél fiatalabb lányokat is prostitúcióra kényszerítettek nyíregyházi bűnözők, akiknek ügyét vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök.

Prostitúcióból fedezték fényűző életüket és 18 évesnél fiatalabb lányokat is prostitúcióra kényszerítettek nyíregyházi bűnözők, akiknek ügyét vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.

A 36 éves nyíregyházi Á. Róbert és élettársa, a szintén helyi 35 éves B. Mónika több nőnek rendszeresen szervezett utazásokat és szállást nyugat-európai országokba, hogy ott anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújtsanak.

A nőknek az így megkeresett pénzt a gyanúsítottaknak kellett adniuk, vagy bankszámlájukra utalniuk; a bevételből a gyanúsítottak fényűzően éltek.

A rendőrök az elkövetők nyíregyházi lakóhelyén egy nagy értékű személygépkocsit, egymillió forintnak megfelelő valutát és arany ékszereket is lefoglaltak. Az élettársi kapcsolatban élő gyanúsítottakat a rendőrök 2017 augusztusában Nyíregyházán fogták el, őrizetbe vételük után a bíróság szeptembertől elrendelte előzetes letartóztatásukat is.

A rendőrség tájékoztatása szerint a büntetőeljárás során elfogtak egy 23 éves nyíregyházi férfit is, aki a nők külföldre utaztatásában, elszállásolásában, valamint felügyeletükben működött közre, valamint Á. Róbert testvérét, a 40 éves nyíregyházi Á. Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy több, 18. életévét be nem töltött lányt kényszerített prostitúcióra Nyíregyházán. Ellene kerítés, kitartottság, valamint gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt folytattak büntetőeljárást a rendőrök előzetes letartóztatása mellett – közölték.

(MTI)