A harminc év alattiak nagy része a konzervatív pártokat támogatja
Láthatatlan többség
Az ellenzék komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a fiatalokat kormánybuktató szándékai mellé állítsa. Újdonság a TikTok-politizálás, amivel a Tisza Párt operál. Az Ifjúságkutató Intézet vizsgálatai azonban azt mutatják: a 18–29 évesek választóként inkább szüleik nézeteit követik, többségük a konzervatív politika mellett voksol a nemzedékek közötti szolidaritást erősítve.
Elterjedt nézet, hogy az ifjúság életkorából fakadóan lázadó, nem tűri meg a családi béklyókat, ez határozza meg politikai nézeteit, pártpreferenciáit. Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója azonban cáfolja ezeket az állításokat. Mint mondja, tévedés az ifjúságra közös nézeteket valló egységes tömegként tekinteni. A fiatalok éppen úgy sokszínű nézeteket vallanak, mint a harminc felettiek. Igaz, közös vonásnak tekinthetjük bennük, hogy kevéssé érdekli őket a politika, kevesen csatlakoznak a pártok ifjúsági szervezetihez, közéleti érdeklődésüket, ismereteik mélységét, tartalmát többnyire a szüleik nézetei határozzák meg. Ám mindez nem befolyásolja választói aktivitásukat: az első szavazás élménye például képes a passzivitás ellen hatni.
Előny a kormányzó pártoknál
Székely Levente állításait alátámasztják az intézet kutatásai. A fiatalok élethelyzetét, életmódját vizsgáló nagy mintás felmérések rendre azt mutatják, hogy a fiatal nemzedék politikai érdeklődése ötfokú skálán nem éri el a középértéket sem. Az is kiderül: a politikai, közéleti kérdések jellemzően nem merülnek fel a baráti beszélgetésekben, az ifjak politikai nézeteit érdemben nem befolyásolják a kortárs csoportok.
Mindez érthető, hiszen egy laikus számára is világos, hogy a felnőttkor küszöbét éppen csak átlépő ifjú emberek gondolkodását leginkább a szülőkről való leszakadás, a párválasztás, a karrierépítés vagy éppen az otthonteremtési gondok kötik le.
Meglepő azonban, hogy mint a vizsgálatok mutatják, a politikai, közéleti kérdések általában nem részei a családi beszélgetéseknek sem. Mindössze a fiatalok hét százaléka számolt be arról, hogy ezek előkerülnek otthon a hétköznapokban.
Ennek ellenére Székely Levente szerint a politikai szocializáció alapvető forrása és terepe a család. A szülői preferenciák követése azonban nem pusztán a konfliktuskerülő magatartásban gyökeredzik. A fiatalok maguk is azt mondják, hogy nincs elegendő ismeretük e területen. A meglévőnél sokkal több tudásra lenne szükségük ahhoz, hogy megítéljék például Kína és az EU viszonyát, a gyermekvédelmi törvény vagy az eutanázia problematikáját és felmérjék politikai döntéseik következményeit. Az Ifjúságkutató Intézet igazgatója azonban úgy látja, hogy mindez nem jelenti azt, hogy az életkor előrehaladtával ne változhatnának a fiatalok nézetei, ne szakadhatnának el a szülői mintától, ne fogalmaznának meg akár markáns különvéleményt számos kérdésben. Ám mint a kutatásokból kiderült: a választófülkékben a többség számára a családi minta a mérvadó, a fiatalok többsége a kormányzó pártok mellett szavaz. Igaz, településtípusonként vannak különbségek: kisebb településeken nagyobb arányú a Fidesz–KDNP előnye, mint a nagyvárosokban. Az adatok azonban azt is megmutatják, hogy kitapintható a nemzedékek közötti szolidaritás a pártpreferenciák vizsgálatakor is.
Hódít a TikTok
Az Ifjúságkutató Intézet munkatársai arra is kíváncsiak voltak, hogy az internet közösségi oldalai miként hatnak a tizen- és huszonévesek politikai gondolkodására. A vizsgálatokból fény derült arra, hogy erre a korosztályra nem jellemző a tudatos érdeklődés e témák iránt, inkább védtelennek tűnnek az ilyen jellegű tartalmakkal szemben. Az első szavazóknak például 32 százaléka éppen a közösségi oldalakon fellelt információkból tájékozódik, hasonló az arány az online sajtót illetően is. Csak az ifjak elenyésző hányada fordul a nyomtatott sajtó, a rádió vagy a televízió felé.
Bár még mindig tartja pozícióit a Facebook, láthatóan előretört a TikTok, napi használóinak aránya már 60 százalék körül mozog e körben. Székely Levente úgy látja, hogy e platformok révén fokozni lehet politikai aktivitásukat. Mindazonáltal egy különös ellentmondásra utal, hogy ugyan a közösségi oldalakon nagy számban találhatóak az ellenzéket támogató tartalmak, az első szavazók ennek ellenére a választási végeredményhez hasonló arányban bizonyultak jobboldali voksolónak.
Ezt az állítást alátámasztja az a tapasztalat is, mely szerint az oktatással kapcsolatos tömegdemonstrációk zömét valamelyik közösségi oldalon keresztül szervezik a rendező NGO-k. Ezeket a rendezvényeket vélhetően ezért is nevezik a konzervatív oldalon a politikai pedofília tünetének. Ám az Ifjúságkutató Intézet igazgatója szerint az ilyen, sok fiatalt mozgósító rendezvények ellenére sem eshetünk az általánosítás hibájába. Ezek csak azt mutatják, hogy az ifjúság egy része kormánykritikus. A többség azonban hallgat, mint az ifjúságkutatók vizsgálatai mutatják.
Árad a Tisza?
A magyar közélet napjainkban nagy gyorsasággal változik. A Tisza Párt megjelenése átrajzolta az ellenzéki erőviszonyokat. Napról napra egyértelműbb az is, hogy a párt vezetőjeként szereplő Magyar Péter elsősorban a TikTok-politizálásban hisz: naponta több poszttal is jelentkezik a közösségi oldalakon. Támogatói ettől vélhetően azt várják, hogy sikerül tartósan melléjük állítani a harminc év alattiakat. A várakozást egyelőre nem igazolják megbízható kutatási eredmények, hiszen a politikai formáció felemelkedése igen rövid idő alatt történt. Székely Levente szerint kérdés, hogy ez a gyors siker hosszú távon is működőképes lehet-e. A Tisza Párt tagjai bekerültek a fővárosi közgyűlésbe és az Európai Parlamentbe is, vagyis tevékenységük a figyelem középpontjában van, konkrét döntéseket kell hozniuk, amelyek következményeivel is szembesülnek választók. A párt csak akkor tudja megtartani támogatottságát, ha képes lesz kiépíteni saját szervezetét, szakmai kompetenciáját, és képes lesz olyan mondanivalóval kirukkolni, amely találkozik választóinak elvárásaival.
Érzelmekkel, de stabil értékrenddel – Visszatérnek-e szüleik értékeihez a lázadók?
A tizenéves kor a lázadás időszaka, a fiatalok nagyobb függetlenségre és szabadságra vágynak, megkérdőjelezik az addig abszolútnak vélt igazságokat, szembefordulnak szüleikkel, keresik önmagukat, helyüket a világban. De vajon visszatalálnak-e a családból hozott értékekhez, miközben ebben a kiszolgáltatott, bizonytalanságokkal teli életkorban számos veszélynek vannak kitéve? Többek között erre kerestük a választ Hal Melinda klinikai szakpszichológussal, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatójával.
– A serdülőkorban lévő fiatalokra szinte kivétel nélkül jellemző a lázadás, a belső zűrzavar, amely sokszor érzelmi ürességgel és ideiglenes értékvesztéssel párosul. Hogyan jellemezhető pszichológiailag ez az időszak?
– A kamaszkor már önmagában is kritikus életszakasz, hiszen a serdülő már nem gyerek, de még nem is felnőtt, keresi a helyét a világban. Mindeközben információk tömege zúdul rá, amelyekből meg kell tanulnia a kritikai gondolkodást, azt, hogy képes legyen önálló véleményt alkotni. Ennek első lépése rendszerint a szülők életvitele ellen való lázadás, vagyis a kamaszok rendszerkritikussá válnak, és megkérdőjelezik az addig tényként elfogadott apai és anyai igazságot. Ez egyébként segíti majd eljutni őket a holisztikus gondolkodásig, addig, hogy mindent a maga teljességében tudjanak vizsgálni. Normatív folyamat, kellő türelemmel és empátiával érdemes szemlélnünk fejlődésüket!
– Vagyis maga a lázadás alapjában véve természetes folyamat, a személyiségfejlődés része. De akkor annak is természetesnek kellene lennie, hogy a tinédzserkori lázadás után egyszer csak a fiatalok visszatalálnak szüleik értékrendjéhez.
– A probléma az, hogy a gyerekek már eleve nem stabil értékekkel érkeznek el a serdülőkorig, nagyon rossz mentális egészségi állapotban vannak. Mégpedig azért, mert nincs meg a stabilitás, hiszen a személyiségfejlődés során, ami 12-14 éves korukig megtörtént, már eleve nagyon sok negatív hatás éri őket: depresszió, szorongás, teljesítménykényszer, miközben mondjuk fára mászni elfelejtettek megtanulni.
– Ez azt is jelenti, hogy kiszolgáltatottak, így pedig könnyen manipulálhatóvá válhatnak. Vagyis tulajdonképpen észre sem veszik, ha egy-egy érdekkör vagy politikai csoport csupán használja őket saját céljaira?
– Egy Churchillnek tulajdonított idézet szerint aki húszévesen nem liberális, annak nincs szíve, aki negyvenévesen nem konzervatív, annak nincs esze. Tény, hogy az idők során a fiatalok mindig is tudtak történelmet írni, ami többek között a huszonéves kor elejéig jelen lévő impulzivitásnak köszönhető. A szakirodalom azt mondja, hogy ebben a korosztályban a férfiak egy bizonyos „fiatal hím” szindrómával küzdenek, ezért jobban belemennek a kétes helyzetekbe és sokkal agresszívabbak. A béke unalmas, nem érzik benne fontosnak magukat, sokkal érdekesebb ott lenni egy ellenzéki tüntetésen, érdekesebb harcolni, hiszen ez sokkal több adrenalint nyújt, nagyobb sikerélményt ad, mint a nyugalom. Ez az impulzivitás, ha közben az értékrendjük stabil alapokon áll, adott esetben segíthet is abban, hogy megtalálják a saját útjukat. De most, amikor ebben a digitális ingerdömpingben még felnőttként is nehéz eldönteni, hogy ki és mikor válik eszközzé, mit várunk egy idegrendszerileg éretlenebb fiataltól? Ezért tartom felháborítónak, amikor egy fiatalkorú ott van egy tanártüntetésen. Teljesen nyilvánvaló, hogy manipuláció áldozata lett. Serdülőkorban a szülői minta helyett ugyanis a kortárs közösség lesz az irányadó, ahhoz alkalmazkodnak, ott próbálnak meg érvényesülni. Csakhogy ez a kortárs közösség szinte soha nem nyújt „abszolút jó” mintát, itt jelenik meg először a cigaretta, az alkohol, a drog és az online zaklatás. Éppen ezért amikor felhergelnek egy-egy fiatalt a tanárok, a szüleik vagy a politikai pártok, akkor egyértelmű, hogy a szociális hálójában lévő társai követni fogják őt. Ez régen is így volt, és ma is így van.
– Mit tehetünk szülőként, hogy megóvjuk őket?
– A legtöbbet akkor tudunk nekik segíteni, ha nem csupán egy, hanem többféle példát és véleményt mutatunk nekik, amelyekből aztán később valamelyik mellé az életvitelükkel, a családi életükkel, az alapvető emberi értékeikkel leteszik a voksukat. Fontos, hogy megadjuk nekik a vita lehetőségét, hallgassuk meg a véleményüket. Tudnunk kell, mit gondolnak az őket érintő kérdésekről, miközben sem a család, sem pedig a kormányzat feladata nem az, hogy ezekre alapozva hozza meg a döntéseit. Sokkal inkább hogy felsorakoztassa és megismertesse velük az egyes döntések mögött álló érvrendszert. Mindeközben a szülői mintanyújtás és a következetesség elengedhetetlen. Számunkra, akik értékorientáltak vagyunk, óriási kihívás ugyanakkor, hogy mindebben megtaláljuk az érzelmek helyét. És sajnos nem csináljuk túl jól! A liberális narratívák pedig éppen ellenkezőleg: ők azt rontották el, hogy sokszor csak az érzelmekre alapoznak, éppen ezért a racionalitástól sokszor elrugaszkodott eszméket vallanak. Valahogy össze kellene gyúrni a kettőt: érzelmekkel, de stabil értékrenddel élni! Talán ez megoldást jelenthetne a mai kor számos problémájára. Azt vallom, hogy az értékek feletti ítéletek általában nem fontosak. „Jó” vagy „rossz” nézőpont kérdése. Van, amiben azonban politikán felülállóan meg kell egyeznünk, mert így biztosíthatjuk a mentális működésben a stabilitás nagy részét: abban, hogy az értékek hierarchiába rendeződnek, ezek között pedig az életvédelem a legfontosabb. Minden másról lehet vitázni.
Fiatalok és politika című összeállításunk további cikkei itt olvashatók.
