Fotó: MTI/Bús Csaba
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke (j2), Szeberényi Gyula, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j), Balogh Károly polgármester (b2) és Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlés alelnöke (b) a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen a helvéciai millenniumi emlékparkban 2024. június 3-án

Latorcai Csaba az ünnepségen arról beszélt, hogy a nemzeti összetartozás napja egyszerre az emlékezésé és ünneplésé.

Úgy fogalmazott: „Emlékezünk a gyászra, amelyet a nagyhatalmak 1920. június 4-én a ránk kényszerített békének csúfolt diktátummal nekünk, magyaroknak okoztak, de egyúttal ünnepeljük az összetartozást is, az együttműködés és a szolidaritás erejével.”

„A történelem harapófogója”, amelynek szárait 1920-ban a nagyhatalmak közösen fogták, azon „a gyászos pénteki napon ugyan összeszorította határainkat és szíveinket, de nem tudta kiszorítani belőlünk a megmaradásba vetett hitet és reményt” – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta: sem a gazdasági válság, sem a háború, sem a barna és a vörös diktatúra nem tudta elvenni a reményt és a hitet, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz.

Hirdetés

Latorcai Csaba szerint a történelem napjainkban ismét harapófogót alkotott, hiszen keleten háború dúl, nyugaton pedig a nagyhatalmak háborúra készülnek, a magyarok pedig kettejük között, Európa közepén a békét és az összetartozást hirdetik és ünnepelik.

Azt mondta, a Szlovákia „békepárti miniszterelnöke” elleni merénylet csak még jobban rávilágít arra, milyen hatalmas feladat vár a magyarokra. „Ismét egyedül maradtunk, és ezért kettőzött erővel és bátorsággal kell kiállnunk és dolgoznunk a béke megőrzéséért” – jelentette ki.

A KDNP ügyvezető alelnöki posztját is betöltő politikus kiemelte: „mi magyarok egy békétlen kontinens közepén is közös jövőt építünk”, és ehhez továbbra is fontos a béke melletti bátor kiállás és a hit abban, hogy csak együtt tehető sikeressé a 21. századi Magyarország, az egész magyar nemzet és egész Európa.

A nemzeti összetartozás napjának üzenete a béke üzenete – mondta Latorcai Csaba, hozzátéve, hogy június 9-én ismét „a saját jövőnkről és Európa sorsáról kell döntenünk, hogy a béke hangjának az ereje végre utat törjön magának, és esélyt adjon arra, hogy felülkerekedhessen a józanság a gyűlölettel szemben”.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává.

A helvéciai millenniumi emlékparkban a helyi Wéber Ede Általános Iskola énekkarának műsorát követően a megemlékezés koszorúzással zárult.

Korábban írtuk