A minisztérium MTI-hez küldött közleménye idézi az államtitkárt, aki a pénteki eseményen elmondta, hogy ezt a célt szolgálja a magyar kormány legújabb programja is, a jövő év januárjában induló Versenyképes járások program. Ennek elindításával kívánja dinamizálni a kormányzat a területi felzárkózást. Hozzáfűzte: a jövőben szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhat meg az uniós források és a Magyar falu program forrásai mellett a területfejlesztési alap bekapcsolásával. A program lényege, hogy az iparűzési adó 2025. évi többlete kerülne be a területfejlesztési alapba és válna visszapályázhatóvá a járások által. Ez a forrás mintegy 65 milliárd forint lesz.

Hirdetés

A harmincötödik alkalommal megrendezett fesztiválon az államtitkár külön köszöntötte azokat a diákokat, akik az ifjúsági virágkötészeti versenyen indultak. A megmérettetésre idén három magyar és egy horvát iskola tanulói jelentkeztek.

Korábban írtuk

Az eseményhez kapcsolódva megemlítette, hogy idén ősszel a franciaországi Lyonban megrendezett szakmák olimpiáján, a magyar fiatalok kertépítés és virágkötészet ágban kiválósági érmet szereztek. Úgy fogalmazott: az eredmények a megújult magyar szakképzési rendszer eredményességét igazolják. Hozzátette: „fiataljaink teljesítménye is mutatja azt, hogy érdemes volt a szakképzés területét is megújítani és elmozdulni a gyakorlatorientált irányba”.

A fesztiválról szólva kiemelte: a virágfesztivál közösségi értékteremtést jelent, de turisztikai, idegenforgalmi szempontból is vonzó. Egyben identitásformáló és erősítő hozzájárulás a nemzet, az ország és a kontinens kultúrájának még színesebbé tételéhez.

A háromnapos programsorozatra az ország minden tájáról érkeztek virágkötők, virágtermelők, fazekas és népi mesterek. A településen idővel a motokrossz helyét az autókrossz vette át, és ma már Kecel országos versenyek helyszíne, ezért a standok, a programok és az ifjúsági kötészeti verseny feladatai is ehhez a tematikához kapcsolódnak majd.

A virágfesztivál mellett tizenkilencedik alkalommal szervezik meg a Keceli Országos Fazekas Kiállítást, amelynek megnyitóján tartják a Kalocsai Fazekas Alkotóház 200 éves a Miskakancsó címmel meghirdetett pályázatának eredményhirdetését is.