Latorcai Csaba hozzátette, az elmúlt másfél évtized arról szólt, hogy erős, önmagára és eredményeire büszke, öntudatos, a válságok ellenére is fejlődni képes ország legyünk, mely kitűzött céljait meg is valósítja.

Hirdetés

Az elkövetkező időszak nemzeti szuverenitásunk megvédéséről szól, gazdasági, kulturális és politikai szuverenitásunk jövője a tét – emelte ki az államtitkár. Rámutatott, csak akkor maradhatunk és lehetünk a jövőben cselekvőképesek, ha van saját kultúránk, identitásunk. Ha bátran kiállunk értékeink védelmében, családjaink, közösségeink érdekében.

„Együttműködésre hívunk minden honfitársunkat, akinek a helyi értékek mellett fontos hazánk jövője. Közös jövőt építünk, amelyhez fontos a béke melletti kiállás és a hit, hogy együtt tehetjük sikeressé és erősebbé a XXI. századi Magyarországot és a nemzetet” – mondta Latorcai Csaba.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a jövő Magyarországáról gondolkodva a készülő területfejlesztési törvény a helyi igényeken alapuló fejlesztések hatékonyabb megvalósítását szolgálja. Ebben nagyobb szerepet kap a térségi szemléletet, hamarosan várostérség-fejlesztési programok indulnak, valamint létrejön a Területfejlesztési Alap a felzárkóztató fejlesztések megvalósítására.

A vármegyeszékhelyeken 2024-ben területfejlesztési irodák állnak fel, amelyek pénzalapját 2025-ben magyar forrásból biztosítják. A vármegyei programok, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a TOP Plusz a jövőben is változatlan keretben működik tovább.

Latorcai Csaba elmondta, Komárom-Esztergom vármegyét az ipari parkok vármegyéjének is lehetne nevezni, az itteni üzemek nagyságukból adódóan is meghatározók az egész nemzetgazdaság számára. A vármegyék által előállított bruttó hazai termék közel öt százalékát Komárom-Esztergomban termelik meg, itt a legmagasabb az egy lakosra jutó termelési érték, az országos átlag 2,6-szorosa – tette hozzá.

Korábban írtuk