Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Lázár János építési és közlekedési miniszter (b) és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a helyi gazdaságfejlesztési beruházások koncepciójával foglalkozó munkacsoport ülését követően tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. október 16-án
Hirdetés

Lázár János azt mondta, eddig 500 milliárd forinttal támogatták a gazdaságfejlesztést, amiből 300 milliárdot a BMW autógyárnak is otthont adó észak-nyugati gazdasági övezetben, 200 milliárdot a déli ipari övezetben használtak fel.

A miniszter úgy látja, minden adott ahhoz, hogy 2025-ben megkezdődhessen az autógyártás Debrecenben. A idén további gazdaságfejlesztési beruházásokról is dönt a kormány, szerinte 2026-ig további 250-250 milliárd forint biztosítására lesz szükség.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az ipari fejlesztések mellett áttekintették azokat a tennivalókat is, amelyek a polgárok mindennapjait, életminőségét befolyásolják.

A tervezett közlekedési fejlesztések közül kiemelte a keleti elkerülő utat, amely 2029-re készül el. Bejelentette: a kormány döntött arról, hogy a 471-es főút négysávosításához kapcsolódóan újjáépítik a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalat.

A 320 milliárd forintos beruházás keretében a két város között teljesen újjáépül az 50 kilométeres vasúti pálya, és egy aluljáró megépítésével megszüntetik a 471-es főút és a vasút szintbeli kereszteződését Debrecenben, a Sámsoni úton. Az Európai Bizottság által jóváhagyott projekt összes szükséges kiviteli és tervezési engedélyével, illetve az erőforrásokkal is rendelkezik, 2025-ban januárban jelenik meg a közbeszerzési felhívás, így jövőre megkezdődhet a kivitelezés.

Lázár János kitért arra, hogy új konstrukcióban, a magántőke bevonásával tervezik újjáépíteni a debreceni vasúti pályaudvart, a Nagyállommást: a beruházás a mintegy tíz, legnagyobb forgalmat lebonyolító pályaudvar korszerűsítése keretében valósul majd meg. A program lényege, hogy a vasútüzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, utóbbit a magántőke számára hozzáférhetővé teszik.

A leendő debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mint egy bevásárlóközpontot, amelynek egyik része lesz a vasúti érkezési pont, a többin pedig üzletek, kereskedelmi egységek lesznek – fűzte hozzá.

Az autópálya-fejlesztésekről jelezte: jelenleg építik az M4-es autópályát Törökszentmiklós és Kisújszállás között, a beruházás 150 milliárd forintba kerül, és 2025 végére, 2026 elejére lesz kész. Utána következik a Berettyóújfaluig tartó szakasz, amivel összekötik az M35-ös és az M4-es autópályát.

Lázár János bejelentette: Debrecenben költözik a Természettudományi Múzeum és a Közlekedési Múzeum is. Előbbinél jelenleg zajlik a tervpályázat, utóbbinak lezárult a tervezési ötletpályázata. A BMW autógyár melletti mintegy hathektáros területre épülő Közlekedési Múzeum részletes tervezése, de akár a kivitelezése is elkezdődhet 2026-27-ig – jelezte a tárcavezető.

Korábban írtuk

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, az észak-nyugati gazdasági övezetben szinte teljesen elkészültek a befektetők által elvárt fejlesztésekkel, a déli gazdasági övezetben zajló akkumulátoripari szektorhoz kapcsolódó beruházások jelentős további, elsősorban vizes és közmű-infrastrukturális fejlesztéseket igényelnek. Ehhez a szükséges források rendelkezésre állnak, de a program befejezéséhez a 2025-ös és 2026-os fejlesztési forrásokat is biztosítani kell, hogy a gyárak időben el tudják kezdeni a működésüket – közölte.

A polgármester kiemelte a szürkevízhálózat kialakítása, amelynek tervezési folyamata novemberben zárul. Kérte a kormányt, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, amivel megvalósulhatnak a szürkevizes beruházások, hiszen „ígéretet tettünk Debrecen polgárainak, hogy a helyi vízbázis védelme érdekében ezek a nagy ipari létesítmények jelentős részben tisztított szennyvizet fognak majd fölhasználni, és ennek az ígéretünknek eleget is kívánunk tenni.”

Kérdésre válaszolva Papp László kijelentette: valamennyi Debrecen működő leendő akkumulátorgyár olyan technológiát alkalmaz majd, amelynek során kétharmad szürkevíz (tisztított szennyvíz) és egyharmad felszíni víz keverékét használja fel a gyártásnál.

A következő évek egyik legnagyobb kihívásának a város közlekedési rendszerének átalakítását nevezte Papp László. Jelezte: öt nagy csomópont tervezett fejlesztéséből négy hamarosan megkezdődik, tervezési folyamatban van a 35-ös számú főút Debrecen-Józsa közötti szakaszának 2×2 sávosra bővítése, a Debrecen és Balmazújváros közötti vasúti szakasz villamosításának befejezése pedig 2026-ban várható – emelte ki.

Papp László kitért arra is, hogy 2020-ban fogadta el a kormány a Debrecen 2030 városstratégiát, amelynek jelentős részét az elmúlt években megvalósították. A program további szakaszának és további projektjeinek megvalósításáról együttműködési megállapodást készítenek elő a szaktárcával – tette hozzá a polgármester.