Lázár János a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt
A kormány támogatja a magyar zsidó közösségek hitéleti, karitatív és kulturális tereinek fejlesztését – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel, miután Lázár János tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőivel tárgyalt.A közlemény szerint az egyeztetésen Lázár János és Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke áttekintette a zsidó hitközösségeket tömörítő szövetség részben állami támogatásból megvalósuló fejlesztéseit.
A kormány támogatja azokat a beruházásokat, illetve azoknak a fejlesztéseknek az előkészítését, amelyek segítik a hazai zsidóság hitéletének fejlődését, valamint az Európában egyedülálló karitatív és kulturális missziót – emelték ki.
A minisztérium közlése szerint a megbeszélésen döntés született arról, hogy a kormány 2,8 milliárd forinttal támogatja Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, a Mazsihisz Szeretetkórház felújításának befejezési munkálatait.
A kormány továbbá 635 millió forintot szán az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) felújításának tervezésére, amelynek részeként a tanzsinagóga, a könyvtár, valamint az oktatási és kulturális terek is megújulhatnak majd az intézmény fennállásának 150. évfordulójára – tették hozzá.
A találkozón a Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcai, a Mazsihisznek is otthont adó székházának felújításáról is tárgyaltak – közölte a tárca, megjegyezve, hogy a kormány támogatja a magyar zsidóság legnagyobb vallási szervezete épületegyüttesének felújítását.