Fotó: demokrata.hu, bkk.hu
A Budapest-bérlet továbbra is használható a MÁV-Volán járatain, köztük a héveken, valamint a buszok, vonatok többségén Budapest határain belül
Hirdetés

A megállapodás utasok százezrei számára teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedés használatát, írta közös közleményében Karácsony Gergely és Lázár János. A bérletek szintjén végre megvalósul az a tarifaközösség, amelynek magját még a 2000-es években, a BKSZ egyesített Budapest-bérletével vetették el. Ezt követte a BKV-bérletek Budapest-bérlet általi felváltása, a folyamat pedig most érhet be, noha a jegyek szintjén marad a szolgáltatók közötti széttagoltság, az egység hiánya.

Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja minden értékesítési csatornáján, írták. Márciustól kezdve mindegy, hogy a BKK, a MÁV vagy a Volán automatáját, jegypénztárát vagy mobilalkalmazását választjuk a vásárlásra.

A tömegközlekedés finanszírozása is átláthatóbbnak ígérkezik:

„Az eddigi, számos vitára okot adó költségalapú elszámolás helyett a felek abban állapodtak meg, hogy a Budapest-bérletből, a Pest vármegyei bérletből és az országbérletből származó bevételt és az ahhoz kapcsolódó menetdíjkiegészítést – az adott érvényességi terület sajátosságaihoz igazodóan – teljesítményarányosan osztják meg.”

A megállapodás technikai részleteit a minisztérium és az önkormányzat a közlekedési vállalatok bevonásával dolgozza ki úgy, hogy az 2024. március 1-jén hatályba léphessen.

Korábban írtuk

Országbérlettel a helyi közlekedésben

Zalaegerszeg és Esztergom után március 1-jétől Budapest helyi közlekedésében is érvényes az ország- és vármegyebérlet. Ez azt jelenti, hogy aki eddig is megvette e bérletek egyikét, annak ezentúl nem kell Budapest-bérletet vásárolnia. Ilyenek például a Budapest-környéki lakosok, akik a fővárosba járnak munkába, iskolába. Ezentúl elég vármegyebérletet venniük, megtakarítva a Budapest-bérlet árát.

Az az anomália is megszűnik március 1-jétől, hogy amíg a Volán autóbuszain és a MÁV nem helyjegyes vonatain korlátlanul, Budapesten belül is érvényes az ország- és vármegyebérlet, addig jelenleg még a MÁV-HÉV járatain Budapesten belül egyáltalán nem használhatták az utasok ezeket a bérletfajtákat. A Budapestet el nem hagyó H7-es (csepeli) hévnek ráadásul a teljes vonalán érvénytelenek ezek a bérletek február 29-éig.

Olcsóbb lesz a Budapest-bérlet

A Budapest-bérlet (előtte BKV-bérlet) ára hosszú ideje nem emelkedett, utoljára 2014. januárban csökkent, Tarlós István főpolgármestersége idején, akkor 10500-ról 9500 forintra. A BKK hétfőn bejelentette, hogy tovább csökken az ár. Ez érthető, hiszen ha változatlanul 9500 forint maradt volna, a közlekedőknek jobban megérte volna a 9450 forintos vármegyebérlet, amely nemcsak Budapesten belül, de egész Pest vármegyében használható. A BKK kedden hozta nyilvánosságra, mennyibe fog kerülni a havi Budapest-bérlet márciustól: 8950 forintba.

Kérdés, hogy a BKK csökkenti-e a diákbérletek árát, hiszen anélkül az állam 945, illetve 1890 forintos tarifájával aligha vehetik fel a versenyt. A havi Budapest-diákbérletért jelenleg 3450 forintot kell fizetni.

Viták hosszú sora után világossá vált, hogy a Budapest-bérlet érvényességi köre nem változik, a város határain belül ugyanúgy érvényesek a MÁV-Volán kijelölt járataira, köztük a hévekre. Így annak, aki csak a fővároson belül közlekedik, továbbra is a Budapest-bérletet érdemes választania, immár 550 forinttal olcsóbban.

Néhány példa

Kik: mennyit fizettek eddig (Ft) -› mennyit fizetnek márciustól (Ft)

Budapesten belül közlekedő dolgozók: 9500 -› 8950
Budapesten belül közlekedő diákok: 3450 -› 945*
Budapest és Pest megye között ingázó dolgozók: 18950 -› 9450
Budapest és Pest megye között ingázó diákok: 4395 -› 945
Budapest és Pesttel szomszédos megye között ingázók dolgozók: 28400 -› 18900
Budapest és Pesttel szomszédos megye között ingázók diákok: 5340 -› 1890

Márciustól 14 év alatt és 65 év felett mindenkinek díjmentes lesz a közösségi közlekedés.

*Egyelőre nem világos, hogy a havi Budapest-diákbérlet ára csökken-e, mai tudásunk szerint a 14 év feletti tanulóknak a vármegyebérlet fogja megérni.