Hirdetés

Kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, a kereskedelmi funkciókat a magántőke számára hozzáférhetővé teszik – tette hozzá a miniszter.

Közlése szerint a debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mintha egy bevásárlóközpont lenne, egy része vasúti érkezési pont, a többi üzletek, kereskedelmi szolgáltató egységek részét képezi majd.

Korábban írtuk

Lázár János elmondta, erre várnak magántőkét Debrecenből és az országból, tendert írnak ki, és pályáztatják a lehetőséget. Ennek a programnak a része lesz Debrecen mellett Győr és Szeged is.

Debrecen fontos az itt élő polgároknak, sokan jönnek a városba dolgozni, munkahelyet teremtenek, megélhetést, egzisztenciát hoznak létre. Ezért döntött a kormány arról, hogy megkönnyíti a Debrecenbe történő eljutást, hazajutást – tette hozzá az építési és közlekedési tárca vezetője.