A KDNP-s politikus szerint minderről fotókat is töltenek fel a közösségi oldalakra, ami elég bizonyíték arra, hogy a bűncselekménynek minősülő feladatot az elkövetők előre megfontoltan és szervezetten végzik. Ezt a gyalázatos balliberális postaláda-fosztogatós műveletet sürgősen le kell állítani – hangsúlyozta.

Hirdetés

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter rámutatott, más postaládáját feltörni, onnan küldeményt kivenni bűncselekmény.

Szólt arról is, hogy Ukrajna csatlakozásának Magyarország jövőjére nézve döntő kihatása van. Eddig az orosz-ukrán háború 20 milliárd eurójába kerül Magyarországnak, de ez „aprópénz” ahhoz képest, mint amibe az ukrán csatlakozás kerülne. Elmondta, a lisszaboni szerződés szerint csak és kizárólag egyhangúlag lehet az EU bővítéséről dönteni, Magyarországon ez azt is jelenti, hogy itt a választópolgárok mondhatnak véleményt.

Hozzátette, Ukrajna csatlakozása több millió forintba kerülne minden magyar családnak, befejeződne a kohéziós pénzek folyósítása Közép-Európának, a mezőgazdasági támogatások pedig megszűnnének.

Gulyás Gergely azt mondta, a Voks 2025 nem egy Brüsszelből megrendelt egypárti közvélemény-kutatás, amilyen a Tisza Párté volt. A Tisza Párt véleménynyilvánítását vélhetően brüsszeli megrendelésre, saját tagjai között, még azok véleményét is megszűrve készítették – közölte, emlékeztetve arra, hogy ott hatvan százalékban az Ukrajna csatlakozását támogatók voltak többségben. Most itt a lehetőség, hogy Magyarország összes polgára véleményt mondjon – közölte.