Leállt Budapesten a közösségi közlekedés
Az előzetes ígéreteknek megfelelően ma 11:50-kor leállt a közösségi közlekedés. A döntést Karácsony Gergely még a múlt héten, egy sajtótájékoztatón jelentette be. Azóta pedig már több, komoly fenyegetést is megfogalmazott a kormánynak, amely szerint ha a fővárosnak be kell fizetnie a szolidaritási hozzájárulást, akkor a főpolgármester leállítja az alapvető közszolgáltatásokat, így a tömegközlekedést is. Ennek a fenyegetőzésnek a része volt az is, hogy Karácsony Gergely bejelentette, akár tíz hétre is leállhat a közösségi közlekedés – írja riportjában a Magyar Nemzet.
A főpolgármester a közösségi oldalán továbbra is a kormányt okolja a fővárosi pénzügyi nehézségek miatt.
„Aki Budapestet csődbe akarja lökni, azt Budapest magával rántja” – fogalmazott, miközben elszorult a hangja, amikor Orbán Viktor miniszterelnököt tette felelőssé a hiányért. Mindezt annak ellenére, hogy a BKV-sok dühét az váltotta ki, hogy a főváros nem fizeti utánuk a járulékokat, csak a nettó bért ahelyett, hogy rendbe tenné a költségvetést, amelyet Vitézyék és a Tisza Párt közreműködésével fogadtak el, ám utóbb törvénytelennek bizonyult.
A főpolgármester másik érdemi lépése az elmúlt napokban a fővárosi munkavállalók kormányellenes lázítása volt. Mint arról már beszámoltunk, Karácsony Gergely rendkívüli állománygyűlést tartott a BKV Száva kocsiszínjében, ahol feltüzelte a sofőröket, és a támogatásukat kérte a kormány elleni fellépéshez. A szakszervezetek ezután közölték, hogy demonstrációs és sztrájkbizottságot alakítanak, egyértelmű jeleként annak, hogy súlyos zavar van a főváros és saját dolgozói között.
A Magyar Autóklub elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fővárosi Önkormányzat, politikai haszonszerzés céljából, Magyarország fővárosának közlekedését ellehetetleníti – olvasható a társaság pénteki közleményében.
A Főváros tömegközlekedésének leállítása nagy eséllyel Budapest teljes közlekedésének megbénulását okozza, bizonyosan számos közlekedő életét fogja megkeseríteni, legyen az tömegközlekedést használó vagy éppen gépjárműben haladó. A Magyar Autóklub, a városvezetés által generált balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében fokozott körültekintésre és türelemre kéri a leállás idején úton lévőket, különösen az egyes megállók környékén feltehetően kialakuló nagyobb gyalogos forgalomra tekintettel.
A Magyar Autóklub fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a több mint egymillió embert érintő közszolgáltatásnak – akár rövid időre történő – leállítása nem használható fel politikai kérdésekben történő döntések kikényszerítésére. Ehhez más alkalmas színtért szükséges keresnie a feleknek – írja közleményében a társaság.
