Lebilincselő végjáték
Tovább dagad a BKV-botrány. A vagyont érő, gyanús közbeszerzések, a csillagászati összegű végkielégítések, a botrányos busztender, a közvéleményt sokkoló menedzser-szerződések után itt az újabb megdöbbentő történet: bár már hónapok óta nyomoz a rendőrség a BKV-nál az alvállalkozói szerződések, a tanácsadói és egyéb, különböző ügyvédi irodáknak folyósított magas összegű kifizetések után, a cég jogi igazgatója mindennek ellenére olyan magabiztos, hogy egy pénteki napon szemrebbenés nélkül lesétál egy óbudai mélygarázsba…
– Minden rendben – veszi át a pénzt, ám ebben a pillanatban bilincs kattan a csuklóján.
Letartóztatják. Épp tetten érték, amint… A másik férfi fejvesztve menekül, a rendőrök a nyomában. A péntek délutáni csúcsforgalomban a járókelőknek fel sem tűnik a tömegben szirénázó, menekülő gépkocsit üldöző rendőrségi autó… Az autós üldözés véget ér. A menekülőt elfogják. Néhány nappal később már mindenki tudja, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját. Az előbbit két nappal később rendkívüli felmondással menesztették a BKV-tól. Felmondását az elpusztíthatatlan Kocsis István vezérigazgató írta alá.
R.-V. Krisztina (BA jogi igazgató) és Sz. György (volt BKV jogi igazgató) ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI). Az ügyben további három ember ellen vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt ugyancsak eljárás indult: előzetesben van a BKV-val nemrég még szerződéses viszonyban álló Quartit Kft. ügyvezetője, V. Ádám, továbbá az a személy, aki mintegy tízmillió forint kenőpénzt akart átadni Sz. Györgynek az óbudai mélygarázsban, amikor a rendőrök tetten érték, és egy ügyvéd is, aki viszont részletes vallomást tett. Ő nincs előzetesben, esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.
– Megdöbbent a gyanúsításon a Budapest Airport (BA) és a BKV jogi igazgatója is – jelentette ki a két cégjogász közös ügyvédje.
Zámbó Gyula szerint védencei ártatlannak tartják magukat, a gyanúsításon és az őrizetbe vételen nagyon megdöbbentek. Valószínűleg annyira biztosra mentek, hogy nem gondolták, hogy egyszer ez a játék véget ér…
A letartóztatásakor Sz. György tagadta, hogy kenőpénzt vett volna át. Az összeg rendeltetésére azonban nem adott semmilyen magyarázatot. A pénzt átadó a rendőrség láttán megpróbált az autójával a helyszínről elmenekülni, de a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális egysége végül elfogta a menekülőt.
A BKV jogi igazgatójának tetten érését követően a rendőrök még aznap éjszaka házkutatást tartottak a BKV Akácfa utcai székházában, a cégjogászok lakásán, valamint a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában. A nyomozók dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le, amelyek alapján a korábbi bűnlajstromot közokirat-hamisítással egészítették ki. A BA jogi igazgatójának a lakásán fogták el.
Horváth Katalin Fanni, Az RRI sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint az RRI árpilis 15-én kezdte meg a nyomozást egy magánszemély feljelentése alapján, aki a BA Zrt.-vel szerződésben álló gazdasági társasággal kapcsolatos korrupciós cselekményekre hívta fel a nyomozó hatóság figyelmét. A sajtószóvivő elmondta, a rendőrség az elmúlt hónapokban adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy a BA jogi igazgatója, összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV jogi igazgatójával a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előnyként visszakapta.
Ezek az ügyvédi irodák túlszámláztak, vagyis el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a BA-nak. A nyomozás során kiderült, hogy a BKV jogi igazgatója is hasonló jellegű bűncselekményeket követett el…
Már több hónapja nyomozott a rendőrség, amikor felfigyeltek arra a nemrég teljesített szerződésre, amelynek ellenértékét a közelmúltban utalták át a Quartit Kft. számlájára. A Quartit Kft. egy szoftverfejlesztő cég, amely a BA-nak és a BKV-nak is szállított programokat. Most a BKV 28 milliót utalt át a Quartit-nak egy úgynevezett szerződés-nyilvántartó rendszerért, egy hasonlóért ahhoz, amit korábban már a Budapest Airport is megrendelt nála. Ennek a cégnek a munkatársával találkozott a BKV jogi igazgatója az óbudai mélygarázsban, amikor a kenőpénz átadásakor a rendőrök tetten érték.
A számítástechnikai nyilvántartó rendszerrel, illetve annak működésével kapcsolatban a rendőrök tanúként szerették volna meghallgatni Fuzik Zsoltot, a BKV informatikai igazgatóját, de Fuzik a kihallgatáson nem jelent meg. A BKV-nál vezetett személyi kartonjában szereplő lakcímen nem találták, a cégnél megadott lakásban más lakik. A BKV közlése szerint az informatikai igazgató Ausztriában síelt, majd betegállományba vonult, állítása szerint a H1N1 oltástól rosszul lett.
Fuzik Zsolt azóta bujkál. Az RRI országos körözést adott ki ellene, az európai körözés azonban jócskán váratott magára: a körözött igazgató túl lehet immár hetedhét határon. Több mint egy héttel később adták csak ki a nemzetközi elfogató parancsot…
Nyolc hónapja folyt már a nyomozás. Az elmúlt hónapokban összesen 625 tanácsadói szerződést vizsgált át az immár előzetesben lévő Sz. György, a cég jogi igazgatója. Szeptember végén kezdte el postázni azt a 61 céggel kötött körülbelül száz szerződést a BRFK címére, amelyet a BKV szerződéseit vizsgáló nyomozócsoport kért be. A 61 cég között vannak személyzeti, informatikai tanácsadó cégek, ügyvédi irodák és több egyetemi tanszék is. Nincs közötte ugyanakkor a most képbe került Quartit Kft., mint ahogy a Klesics és Tuller Ügyvédi Iroda sem, amely havi 650 ezer forintért adott adóügyi tanácsokat a BKV-nak határozatlan időre kötött szerződéssel. És még nagyon sokan hiányoznak. Az átadott szerződések csak kis részét képezik a BKV teljes szerződésállományának, és a most előzetesbe vett jogi igazgató nyilván gondosan ügyelt arra, hogy a túlszámlázó partnereit még véletlenül se hozza képbe. De mekkora vajon a cég teljes szerződésállománya?
A BKV honlapján a 2006. január elsejét követően megkötött szakértői és tanácsadói, valamint értékesítési és kommunikációs szerződések nyilvántartásában 19 oldalon keresztül oldalanként átlagosan legalább 15 szerződést találunk. Ez körülbelül háromszáz szerződés, de nem a teljes állomány. Hány céggel van szerződéses kapcsolatban a BKV? A hatályos szerződések listája döbbenetes: 77 oldalon keresztül sorolja fel a BKV legalább 1200 élő szerződését.
Mekkora vajon a naprakész, aktuális állomány, amely már a közelmúlt legfrissebb szerződéseit is tartalmazza? Megkérdeztük a BKV sajtóirodáját. A BKV igencsak nagy gondban lehetett: a jogi igazgató előzetesben, az informatikai igazgató bujkál. Ki mondhatja meg, hány élő szerződésük van, és ebből mennyi a tanácsadói szerződés?
– Jelenleg több mint 1100 hatályos szerződéssel rendelkezünk. A tanácsadói szerződések százalékos arányáról nem vezetünk külön nyilvántartást – tudatta a Demokratával a BKV sajtóirodája. Kár. Pedig jó lenne tudni, hányan látják el a közlekedési vállalatot jobbnál jobb tanácsokkal… Mint ahogy azt is, vajon mennyi kenőpénzt vettek fel eddig a menedzsment tagjai. Ennek kiderítése immár a rendőrség dolga. Ezért azután különösen bosszantó, hogy a sorozatos bűncselekmények ellenére ismét politikai síkra terelődött a közlekedési vállalatnál tapasztalt súlyos visszaélések sora.
Az is különös, hogy eddig még senki nem vetette fel a cég első számú vezetőjének felelősségét, pedig Steiner Pál, a fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője kijelentette, hogy a cég belső szabályozottsága akkora hiányosságokat mutat, amely a bűncselekmények melegágya.
Ezért ki a felelős, ha nem a cég első számú vezetője, illetve a menedzsment összes tagja? Mi a helyzet például a pénzügyi osztállyal, a főkönyvelővel, azokkal, akik jóváhagyták az összegek átutalását?
A konkrét ügyben a konkrét felelősség feltárása helyett azonban Steiner Pál vizsgáló bizottság összehívását kezdeményezi. Kocsis Istvánt, a BKV vezérigazgatója mellett az elmúlt 15 évben a vállalat élén megfordult valamennyi elődjét kikérdezné a főváros eseti vizsgálóbizottsága.
A januári ülésen elkezdődik Aba Botond, Antal Attila, illetve Balogh Zsolt meghallgatása. Jól látszik, hogy névsor szerint haladnak. Mire a K betűhöz érnek, már senki nem fogja tudni követni az eseményeket, így azután teljesen nyilvánvaló a vizsgálóbizottság célja: a felelősség szétkenése és az ügy elhúzása… A nyomozást a rendőrségre, az igazságszolgáltatást pedig a bíróságra kell bízni.
A fővárosi közösségi közlekedést teljesen újjá kell szervezni: ahelyett, hogy újabb súlyos milliárdokat pumpálnának bele, a jelenlegi céget fel kell számolni és egy vadonatúj, a korábbitól teljesen független közösségi közlekedési társaságot kell alapítani.
A BKV még menthető vagyonát az átmeneti időszakban kezelje egy vagyonkezelő, az állami vagyon még megmaradt részét a megalakuló új cégbe kell apportálni, a dolgozókkal új munkaszerződést kell kötni, az új vezetőket pályázat útján kell kiválasztani, amelyben kizárólag csak szakmai szempontok játszhatnak szerepet.
A korrupt, politikai parancsokat teljesítő vállalatvezetést pedig el kell távolítani az új cég közeléből. Ez az egyetlen esély arra, hogy a véget érjen az átláthatatlan és veszteséges, súlyosan eladósodott cég élén az utasokat és az állami pénzeket meglopó, végletekig korrupt maffia regnálása.
Ami pedig a gigantikus tanácsadói listát illeti, ennek teljes tartalmát mielőbb nyilvánosságra kell hozni, hogy a közvélemény ereje akadályozza meg a BKV környékén sündörgőket abban, hogy az új kormány megalakulása után ismét a húsosfazékban turkáljanak.
Hernádi Zsuzsa
A tulajdonosig érhet a nyomozás
110 végkielégítés, 144 szerződés, 500 millió forint, 800 személy – ennyit vizsgál a rendőrség a BKV-nál a tanácsadói és kommunikációs szerződésekkel összefüggő nyomozásban, de a most kirobbant vesztegetési ügynek is lehetnek konkrétan BKV-s szálai – mondta el Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfői sajtótájékoztatón.
110 volt BKV-alkalmazott szerződését vizsgálja át a rendőrség a 2007-es, 2008-as és 2009-es évből, összesen mintegy 800 személynél vizsgálják egyenként, hogy megállapítható-e a személyi felelőssége. Amint ezzel kész vannak, azt is megnézik, hogy a BKV tulajdonosi szervezetei esetében megállapítható-e az általános felelősség azért, mert a rendszer lehetővé teszi a visszaéléseket.
Bodnár Zsolt szerint a december elején a Budapest Airportnál és a BKV-nál kirobbant vesztegetési ügynek vannak átfedései a BKV-s nyomozásokkal, ilyen például a BKV jogi igazgatójának a szerepe, illetve azoknak az ügyvédi irodáknak a megbízásai, amelyek mind a Budapest Airporttal, mind a BKV-val szerződéses viszonyban álltak.
Egy tanácsadó a sok közül
A Pont ez kft. nevű cég 2007-ben hárommillió forintot kapott a BKV-tól egy a „Pozitív imázs kialakításának lehetőségei, eszközei a sajtóban” című tanulmány elkészítéséért. A Pont ez fürgén kellett dolgozzon, mert a szerződést november 14-én írták alá november 15-i, azaz egynapos határidővel. Hogy a bravúros teljesítés sikerült, azt a november 15-én kiállított számla bizonyítja. Ami azonban maga az időcsoda, három nappal később, november 19-én iktatták azt a november 16-án kelt felterjesztést, amiben javasolják Antal Attila akkori BKV-vezérigazgatónak a szerződés aláírását, amit ő – az időben öt napot visszaugorva – november 14-én már alá is írt! A tehetséges Pont ez kft. egy évvel később ugyancsak hárommillió forintért vállalkozott imázsjavításra. Ezúttal az opuszt a Hócipőben jelentette meg 2008. szeptember és 2009. február között, a szokásos számla ellenében.
