Lebstück Mária, „Mária főhadnagy” 190 éve született

Zágrábban látta meg a napvilágot, apja jómódú horvát kereskedő volt, nagybátyja báró Simunich Boldizsár császári ezredes, anyai ágon pedig rokonságban állt Jellasics horvát bánnal. Szülei a legjobb nevelést akarták biztosítani számára, ezért tizenhárom éves korában Bécsben élő nagybátyjához küldték, hogy a császárvárosban végezze iskoláit. A nagybácsi életvitele nagy hatást gyakorolt a fiatal lányra, aki 1848-ban a bécsi forradalom kitörésekor férfiruhába bújt, eladott ékszerein fegyvereket vásárolt, levágatta a haját és Lebstück Károly néven csatlakozott az egyetemi légióhoz. A jogászokkal együtt küzdött még az októberi bécsi forradalom idején is, ennek leverése után Magyarországra szökött.

Sikerült bekerülnie a német légióba, majd a tiroli vadászokhoz és számos csatában vett részt. Harcolt a branyiszkói áttörésnél, az 1849. februári kápolnai csatában meg is sebesült, helytállását előléptetéssel jutalmazták. Buda 1849. májusi ostroma alatt, immár főhadnagyi rangban szolgálva szerettek egymásba Jónák József tüzér őrnaggyal, akit még bécsi éveiből ismert. A hadügyminiszter megdöbbent, amikor a vérzivataros időkben, a vár visszafoglalása után szabadságért jelentkező Lebstück főhadnagyot pirongatta, mire az sírva fakadt és közölte: férjhez akar menni. A házasságkötésre a csatamezőn került sor, de a szabadságharc nem sokkal később elbukott.

Máriát a szabadságharc leverése után az aradi várban tartották fogva, itt született meg fia, Jónák Pál. A tüzér őrnagy apa nem láthatta fiát, mert a császári bíróság dezertálásért golyó általi halálra ítélte, amit másodfokon „kegyelemből” 16 évi, vasban letöltendő fogságra változtattak, házasságukat hatósági úton felbontották.

Mária rokonai minden követ megmozgattak, hogy kiszabadítsák. Erőfeszítésüket hat hónap után siker koronázta, de az asszonyt kiutasították Magyarországról. 1850-ben Horvátországban telepedett le gyermekével, ám ott leginkább csak gyűlölettel találkozott. Az emberek kővel és sárral dobálták meg, még bátyja is elfordult tőle és fiától. Édesanyja ekkor rokonukhoz, a horvát nemzeti hősnek számító Jellasics bánhoz fordult lánya védelméért, és a bán falragaszokat tétetett ki, amelyekben személyes védelméről és nagyrabecsüléséről biztosította Máriát, ami véget vetett hányattatásainak.

Néhány évvel később Győrbe költözött, itt találkozott régi ismerősével, Pasche Gyula festővel, akivel hadnagyként szolgált a tiroli vadászoknál. Az ismeretségből szerelem lett, hamarosan összeházasodtak, és tizenhét éven át, férje haláláig boldogan éltek. 1870-ben, férje és lányuk elvesztése után Budára költözött, itt találkozott újra első férjével. Jónák akkor már maga is házasságban élt, de anyagilag támogatta első feleségét. Mária szegénységben élt, megélhetésként francia nyelvet oktatott, megromlott egészsége miatt 1880-ban festő-mázoló mesterséget folytató fiához költözött Újpestre, a Csokonai utca 4-be. Köztiszteletben álló személyiség volt, aki a szabadságharc emlékét mindig őrizte, minden március 15-én magára öltötte régi egyenruháját, ott volt Aradon a vértanúk szobrainak leleplezésén, és évente elzarándokolt a budai vár ostroma során elesett hősök sírjához.

1892. május 30-án halt meg, a Megyeri úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Nevét utca viseli Újpesten, 1935-ben emléktáblát helyeztek el volt lakóhelyének falán.

Az 1848-as szabadságharc különös sorsú főhadnagya nem sokkal halála előtt Jókai Mórnak mondta el élettörténetét, a nagy mesélő novellája a Pesti Hírlapban jelent meg. Alakja ihlette Huszka Jenő és Szilágyi László 1942-ben bemutatott Mária főhadnagy című operettjét, amelynek főszerepét Szeleczky Zita 265 alkalommal játszotta el az Operettszínházban. A ma is rendkívül népszerű, újra és újra színpadra kerülő darab persze a műfaj szabályai szerint happy enddel végződik, a történetből kimaradtak a tragikus fordulatok.