2004. december közepén Németh Szilárd akkori országgyűlési képviselő, a Fidesz csepeli szervezetének elnöke rejtélyes telefonhívást kapott: egy férfi azt állította, a Csepeli Vas- és Fémművek területén több mint ezer tonna galvániszapot tárolnak illegálisan, s pontosan le is írta a veszélyes hulladék helyét. Hozzátette, tudomása szerint a csepeli önkormányzat már több mint egy esztendeje tud az ügyről, ám nem tesz semmit a különlegesen veszélyes anyag eltávolítása érdekében. Németh túraruhát húzott, s azonnal kilátogatott az említett területre. Amit ott látott, a legrosszabb feltételezéseit is túlszárnyalta.

Németh Szilárdot háborús körülmények fogadták a volt vasmű területén: bár az egykori gyártelep helyén még számtalan kisebb-nagyobb cég működik, a látvány amerikai katasztrófafilmek díszleteire emlékeztette. Az ismeretlen férfi által a telefonbeszélgetés során említett területen fa-, műanyag és fémhordókban, illetve fémkonténerekben – némelyik címkézett, némelyik nem – állt elképesztő mennyiségű veszélyes hulladék; összedobálva, egymás hegyén-hátán. Néhány tároló már akkor összetört és zavartalanul folydogált ki belőlük a galvániszap. A látvány okozta első megdöbbenés után Németh Szilárd azonnal megkereste tapasztaltabb képviselőtársát, Tirts Tamást, és a sajtó segítségét kérték. Az ügyből országos hír lett, hiszen nem elég, hogy hatalmas mennyiségű és rendkívül veszélyes hulladékról van szó, de mindezt a Duna-parttól nagyjából 150 méterre tárolják illegálisan, alatta pedig egy vastag csatorna húzódik. Nem sokkal később a titokzatos telefonálótól Németh megkapott egy 2003 júniusában kelt önkormányzati dokumentumot is, amelyből kiderült, hogy a csepeli vezetők – élükön Tóth Mihály polgármesterrel – már akkor tudomást szereztek az ügyről. – Természetesen már maga a tény, hogy ilyen mennyiségű veszélyes hulladék kerülhetett a gyár területére, megdöbbentett, ám az még inkább, hogy sem engem mint helyi, illetve országgyűlési képviselőt, sem a lakosságot nem tájékoztatták minderről másfél éven keresztül – mondja Németh Szilárd. – Azonnal három kérdést intéztem az önkormányzat vezetőihez: Hogyan és miért kerülhetett a veszélyes anyag a területre? Az önkormányzat miért nem tájékoztatta minderről legalább a képviselő-testületet? És mit keres még mindig itt? A gyár területén tárolt mennyiségnek körülbelül a negyvenhatod része okozott korábban hatalmas problémát Hajdúböszörményben, így joggal feltételezhetjük, hogy valóban katasztrófaközeli helyzetről van szó. A magyarországi sajtó akkor néhány napon át erről zengett, ám az ügy elhalt, és továbbra sem történt semmi. Olyannyira nem, hogy a szocialista-szabad demokrata többségű önkormányzat napirendre sem volt hajlandó tűzni a kérdést. Németh a csepeli rendőrkapitányságon még 2004. december végén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen veszélyes hulladékkal való viszszaélés alapos gyanúja miatt. Közben a szakhatóság is vizsgálatot indított. Hogy miért csak most, nehéz lenne megmagyarázni, hiszen korábban a veszélyes hulladék tulajdonosa még hozzájuk fordult engedélyért. Az engedélyt nem kapta meg, az anyag mégis a gyár területén kötött ki. Érdekesség, hogy az ezerkétszáz tonna galvániszap elszállításához kétszáz hattonnás kamionra lenne szükség, így azt az „éj leple alatt, feltűnés nélkül” egyik helyről a másikra szállítani bizony szinte lehetetlen feladat lenne. A veszélyes hulladék szállításához ráadásul útvonalengedélyre van szükség, ilyet azonban nem lelünk… A szakhatóság aztán több százmillió forintos bírságot rótt a veszélyes hulladék tulajdonosaként feltüntetett cégre, ami önmagában vidám fejlemény is lehetne, ha a cég nem került volna felszámolás alá, s a cégtulajdonos nem élne nagyjából harmincezer forintos nyugdíjból, s nem vált volna azóta hajléktalanná. – Tóth Mihály polgármester mintegy mellékszálként rendszeresen írt egy-egy levelet, amelyben megállapította, hogy amennyiben nem történik valami, bizony nagy baj lesz, ám sem ő, sem a képviselő-testület nem támogatott bennünket semmiféle gyakorlati lépésben – állítja Németh Szilárd. – A szakminisztertől pedig annyit sikerült megtudnom, hogy az anyag állítólag az Illatos útról került a gyár területére, ám mivel korábban a galvanizáló üzem a Csepel Vas- és Fémművek területén működött, bennem az a lehetőség is felmerült, hogy azt valójában mindig is ott tárolták, s legjobb esetben is egyszer „megutaztatták” egy részét. 2006 júniusában a csepeli önkormányzat egy akkreditált cégtől rendelt meg egy tanulmányt, amelyben többek közt ezek olvashatók: „A vizsgálatok alapján beigazolódtak a területeken nem megfelelően tárolt veszélyes hulladékok környezetszennyező hatásával kapcsolatban felmerült kételyek. […] A veszélyes hulladék tárolási körülményeit és annak már meglévő környezetszennyező hatását figyelembe véve a veszélyes hulladék azonnali elszállítása szükséges. […] A veszélyes hulladék elszállítását követően a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004 [VII.21.] Kormányrendelet szerinti, részletes talaj- és talajvíz-tényfeltárást kell elvégezni akkreditált mintavételekkel a szennyezés horizontális és vertikális lehatárolásával, az elszennyeződött talaj és talajvíz mennyiségének meghatározásával. […] A részletes tényfeltárás alapján a 219/2004-es Kormányrendelet szerint műszaki beavatkozási terv elkészítése szükséges és annak elfogadása után a műszaki beavatkozás azonnali megkezdése indokolt”. Hogy hogyan kezdett szivárogni az anyag „horizontálisan és vertikálisan”, azaz a Duna és a mélyebb rétegekben található talajvíz felé is? Egyszerűen úgy, hogy a galvániszap azokat a fémtartályokat is képes átmarni, amelyeket egyébként igen komoly pisztolyokkal sem lehetne keresztüllőni. Mivel pedig a galvániszap már több mint fél éve beszennyezte a talajvizet, s egyre közelít a Dunához, csak a téli esőzéseken múlik, melyik pillanatban – talán éppen e sorok megírásakor – éri el azt. És akkor még nem is említettük a csepeli csápos kutakat, amelyek a főváros vízellátásának 20 százalékáról gondoskodnak… – Hogy milyen Janus-arcú, sumák vezetőkkel rendelkezik a csepeli önkormányzat, mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy a helyi ellenzéki képviselőket elfelejtették tájékoztatni a fent említett tanulmány létezéséről – jegyzi meg Németh Szilárd. – Néhány héttel ezelőtt tudtam meg, hogy ez a tanulmány több mint fél éve elkészült. Mint kiderült, a tanulmány alapján összeállított önkormányzati anyagnak az volt a lényege, hogy bár baj van, de mit is tehetnének: az önkormányzat kasszájából egyetlen fillért sem áldoznak a veszélyes hulladék elszállítására, úgyhogy inkább felkérik a felszámolót, ugyan igyekezzék a felszámolással (ez Dióssy László szakállamtitkár szerint is remek ötlet), s így majd a cég kifizeti az elszállítással és kártalanítással kapcsolatos költségeket. Egy felszámolás persze eltarthat hat-nyolc éven át, arról nem is beszélve, hogy ritkán marad a végére több százmillió forintnyi, a hitelezők közt szétosztható pénz. Az ellenzéki frakció január 23-án három előterjesztéssel élt: egyrészt kérték a tanulmány elfogadását, illetve az az alapján szükségesnek ítélt lépések mielőbbi megtételét. Németh Szilárd maga kért egy árajánlatot arra, mennyibe kerülne legalább a veszélyes hulladék elszállítása: kevesebb, mint hatvanmillió forintba, így az ellenzékiek azt is kérték, ezt az összeget fizesse ki a helyi önkormányzat. Emlékezzünk, az észak-csepeli ingatlanok eladásából kilenc és fél milliárd forintnyi bevétele keletkezett a kerületnek, s az új polgármesteri hivatal felépítése két és fél milliárd forintba kerül. Arról nem is beszélve, hogy ez a hatvanmillió forint utólag perelhető: a veszélyes hulladékot a gyár területére szállító cégen, illetve amennyiben a felszámolás végeztével erre nincs lehetőség, akkor az államon, akinek helyt kellett volna állnia. Harmadik előterjesztésként az ellenzéki frakció egy, az üggyel kapcsolatos önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. Talán nem meglepő az eredmény: a kormánypárti többségű képviselő-testület mindhárom előterjesztést leszavazta. – Miután minden lehetséges hivatalos utat végigjártunk, s mindennek semmi gyakorlati haszna nem lett, Illés Zoltánhoz, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusához fordultam, közösen újra végignéztük az iratokat, s úgy döntöttünk, más lehetőség híján nemzetközi sajtótájékoztatót tartunk – emlékszik vissza Németh Szilárd. Február 8-án és 11-én aztán Németh Szilárd, Illés Zoltán a helyi Fidesz-KDNP-frakció és civil aktivisták hatszáz négyzetméternyi műanyag fóliával takarták le a veszélyes hulladékot, hogy legalább az esővíz ne érje és megakadályozzák még több galvániszap talajba kerülését. A hatalmas mennyiségű fóliát Németh Szilárd a saját pénzéből vásárolta meg… A sajtó képviselői előtt megtartott „letakarás” után Illés Zoltán nem csupán azt mondta el, hogy a galvániszap rákkeltő, magzatkárosító hatású, illetve légúti és vérképző szerveket támad meg, de hozzátette: – Hát mi a katasztrófahelyzet, ha ez nem ez? Aki eddig feltételezte, hogy Magyarország még bármilyen értelemben is „normális ország”, azt február 13-án igen kellemetlen meglepetés érhette. A környezetvédelmi tárca ugyanis ahelyett, hogy azonnali lépéseket tett volna a veszélyes állapot megszüntetésére, nyilatkozatban közölte, hogy az Illés által elmondottak kimerítik „a büntető törvénykönyvről szóló 1978. IV. tv. 270/A §-ában meghatározott, közveszéllyel fenyegetés bűncselekményét”, ezért büntetőeljárás megindítását kezdeményezik a szakpolitikus ellen. A Btk. kimondja: „Aki más előtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő”, s hozzáteszi: a bűncselekmény akkor állapítható meg, „ha az állított tény valótlan, azaz az elkövető által tudottan koholmány, kitaláció”, illetve „a puszta véleménynyilvánítás nem tényállásszerű”. Válaszában Illés Zoltán közölte, áll elébe a feljelentésnek. – Mi természetesen továbbra sem állunk meg – állítja Németh Szilárd. – Véleményem szerint ez a feljelentés cinikus és abszurd, nem más, mint egy tisztességtelen politikai figyelmeztetés. Hivatalosan is fel fogom szólítani Tóth Mihály polgármestert, mint a védelmi bizottság elnökét, hogy ebben a jogkörében azonnal intézkedjen. Addig nem állhatunk meg, amíg el nem érjük az egyetlen lehetséges célt: a galvániszap azonnali elszállítását. Ebben az ügyben csak ez az intézkedés garantálhatja a kerület biztonságát és az itt élő emberek egészségét. Somorjai Viktória