– Szövetségi gyűlést és nem kongresszust tart szombaton a Fidesz. Mi a különbség?

– Az, ami az egykori kis létszámú párt, ahogy a baloldali lapok nevezték, a „fiúk” és a mostani húszezres taglétszámúvá bővült szövetség között van. Nagyobb, szervezettebb, sokszínűbb erő. Tavaly májusban határoztuk el, hogy olyan néppárttá kell átalakítani a Fideszt, amely képes összefogni az Alapító Levélben elfogadott értékek mentén szerveződő politikai erőket. A munka jelentős részén vagyunk túl, szombaton az elvégzett és az előttünk álló feladatokat tekintjük át. A szövetségi gyűlés lezárja azt a folyamatot, mely megteremtette Magyarország első európai néppártját. Mindemellett erőgyűjtés az új feladatokhoz, „tavaszi seregszemle”.

– Hol tart az átalakulás szűk két és fél hónappal az európai parlamenti választások előtt?

– Az elmúlt tíz hónapban megalakult a szövetség nyolc tagozata, a 176 választókerületből 160-ban kijelöltük a megbízottakat, a hét végére lezárul ez a folyamat is. A párt taglétszáma megháromszorozódott. A Szövetség átalakítása most olyan szakaszban van, mint amikor egy lakás átalakításakor már befejeztük a legnehezebb feladatot, a falak áttörését, kijelöltük az ajtók és az ablakok új helyét, még pereg a fejünkre a vakolat, ennek ellenére már látjuk lelki szemünk előtt, hogy az eredmény jó lesz. Kényelmetlen, de izgalmasan szép.

– A közelmúltban arról olvashattunk, hogy az egyik képviselő 2006-ban nem kíván jelöltként indulni, mert számára túl liberálissá vált a Fidesz. Egy másik politikus a nemzeti attitűd erősödése miatt vált ki a pártból. Mennyire szövik át a Szövetséget az eltérő ideológiák mentén keletkező törésvonalak, a sokak által emlegetett nemzeti és liberális vonal ellentéte?

– Az alapértékek tekintetében nincsen ellentét a szövetségen belül, a hétköznapi apró kérdések kezelésének módjában vannak eltérések, ez viszont belefér a néppárt kereteibe. Bölcsesség kell ahhoz, hogy ki-ki eldöntse, melyek a lényeges és a lényegtelen kérdések. Azt hiszem, politikai ellenfeleink kíméletlensége rákényszerített bennünket ennek a tudásnak a megszerzésére, és közös céljaink elérése előbbre való lesz, mint az egyéniek érvényesítése. Egy ilyen radikális átalakítás során lesznek, akik előtérbe, míg mások háttérbe kerülnek. A választókerületek több mint felében a jelöltek kiválasztásakor a döntés egyértelmű volt, mert azokban már az elmúlt években is olyan emberek dolgoztak, akik nemcsak a fideszes vezető politikusok szemében vívtak ki elismerést, hanem ami sokkal fontosabb, az ott élő emberek is értékelték az elvégzett munkájukat, a hozzáértésüket, szavahihetőségüket, szervezőképességüket. Nehéz volt a döntés, ahol több jó jelölt között kellett választani, ez mégis a kisebbik gondot jelentette. Találkoztunk, olyan ötfős Fidesz-csoporttal, ahol mindenki önkormányzati képviselő, és hosszú évek óta gondosan őrködtek afelett, hogy kívülről jövők ne csatlakozhassanak a párthoz, ne teremtsenek számukra konkurenciát. Ezeken a helyeken, ahol hitbizományként kezelték a párttagságot, ha konfliktusok árán is, de szélesre tártuk az ajtókat, és beengedtük azokat, akik hajlandók dolgozni a közös célok eléréséért. Sokféle ember csatlakozik a szövetséghez, néha olyanok is, akik más pártokban kudarcot vallottak. Van köztük jó fellépésű, aki egy időre megtévesztheti a közösséget, de amikor kiderül, hogy számára csak a pozíció a fontos és nem az elvégzendő feladat, kénytelen lesz továbbállni. Egy év elegendő idő arra, hogy az emberek megismerjék egymás jó és rossz oldalait, és a közös munka összecsiszolja a tagokat. A leggyakoribb tapasztalat, hogy a régi fideszesek mellett megjelenő új emberek beállnak a csapatba, és hozzáadják a tudásukat a meglévőhöz. Feszültségek vannak és lesznek is, de azt vállalnunk kell ilyen nagy átalakításnál, mert mindenki belátja, hogy a régi szervezet már nem működött olyan olajozottan, ahogy a megváltozott politikai környezet megkívánta, az új pedig még nem lehet ilyen, hiszen most formálódik. Az európai parlamenti választásokra való felkészülés sürgetően hat és mindenkit arra kényszerít, hogy rendezze a vitás kérdéseket.

– Mi most a helyzet a megszólítandó szavazókkal?

– A választópolgárok jelentős része már nem hisz a pártfőnököknek, politikusoknak, de a munkatársra, az ismerősre, a katonatársra hallgat. Az óriásposzterek és a reklámok már nem elsődleges eszközei a meggyőzésnek, hanem csak előkészítik azt a pillanatot, hogy becsengessen az ember a szomszédjához, megszólítsák egymást a polgárok a kocsmában, a lépcsőházban, a parkokban, és beszélgessenek.

– Felkészültek a polgárok arra, hogy ezek a találkozások ne erőszakos meggyőzéssé, korteskedéssé váljanak, hanem higgadt, hétköznapi beszélgetésekké? Begyógyultak a 2002-es werberi gyűlöletkampányban az emberek lelkén ejtett sebek?

– Érzelmi oldalról szabad ezt a feladatot megközelíteni, de nem a szocialisták által aktivált gyűlölettől, haragtól és bosszútól megittasodva, hanem a törődés, a megértés érzéséből táplálkozva. S mielőtt hozzálátunk ehhez, saját magunkban kell az alapkérdéseket tisztázni: tényleg fontos-e számunkra az, akit meg akarunk szólítani? Igaz-e, amit a fejünk fölé írunk, hogy „hiszünk a szeretet és az összefogás erejében”, vagy az csak egy festett szólam. Mi munkál bennünk: a másik iránti tisztelet, szeretet, a gondjában való osztozás vállalása, vagy az ellenfél gyűlölete. Aki próbált már beszélgetni olyan emberrel, aki megbízott a szocialistákban, de rájött, hogy visszaéltek a bizalmával, tudja, cudar nehéz küldetést választott. Nem az a feladat, hogy elmagyarázzuk a szomszédunknak, hogy mennyi a GDP, mert az nem érdekli. Arra sincs szüksége, hogy kioktassuk és a „na, ugye én megmondtam, hogy be fognak csapni” kezdetű mondatokkal leteremtsük. Ha így cselekszünk, néhol gyengéden, máshol erőszakosan tessékelnek ki bennünket az ajtón kívülre. A másik ember meggyőzése a hallgatással kezdődik, nem a beszéddel. Először is meg kell értenem őt, megértenem, mit gondol, és miért gondolja azt. Ilyenkor rengeteg pletykát, rágalmat hallhatunk viszont, melyet éveken keresztül agymosásszerűen adagoltak a fejekbe. Meghökkentő, de van, aki elhitte, hogy Orbán Viktor éjszakánként beszökött a Parlamentbe, hogy a fejére próbálja a koronát. A képtelenségek mellett találkozhatunk számos olyan példával is, amelyet ha az ember végiggondol, kénytelen belátni, hogy van az elhangzottaknak némi valóságalapja. Gondosan le kell csupaszítani a hallottakat, és ott meg lehet találni az apró porszemet, melyet a baloldali médiumok sártengerré nagyítottak és a közvéleményre zúdítottak. Vannak, akik szeretnék hibátlannak látni a polgári kormány négy évét, és ha a Medgyessy-kormány eddigi tevékenységét nézzük, már-már annak is tűnhet, de nagy tévedés lenne részünkről, ha ezt tekintenénk a valóságnak. A vereség olyan apróságokon is múlhatott, hogy a választó találkozhatott egy ellenszenves fideszes önkormányzati képviselővel, vagy egy magát kiskirálynak tekintő polgármesterrel, egy udvariatlan hivatalnokkal, egy elhibázott minisztériumi döntéssel. Egyetlen rossz tapasztalat elég, hogy ez alapján ítélkezzen. Nehéz belátni, de általában igazuk van. Nem segít a harcos indulat, a mindent a körmeszakadtáig védelmező elfogultság, csak a nyugalom, a magunk igazába vetett hit, hogy ezzel együtt is, ennek ellenére is a polgári oldal által kijelölt irány jó. Az elvégzett munka egésze jóval többet nyom a latba, mint az elkövetett hibák. Két lábbal a földön állva a napi gondokról kell beszélnünk: mi lesz a gazdákkal, a földdel az uniós csatlakozás után, hogyan csökkenthető az infláció, a munkanélküliség. Szükségtelen, hogy drámai szavakkal fokozzuk a kialakult helyzetet, következetesen kell ragaszkodnunk a valósághoz, mely a legfőbb szövetségesünk.

– Nem segít a fideszes képviselők jobb megítélésében, ha közösen járnak a szocialistákkal vadászni.

– Belpolitikai csapda volt, amelybe a jövőben nem szabad komoly politikusnak belesétálnia. Az eset nemcsak a közvéleményben váltott ki visszatetszést, hanem a frakcióban is. Vadászszenvedélyük, megfontolatlanságuk miatt kellemetlen helyzetbe kerültek ezek a képviselők, ugyanakkor nem vonom kétségbe az erkölcsi tisztaságukat. A megítélésükkor a mérleg egyik serpenyőjébe a gyengeségüket, a másikba az általuk elvégzett munkát kell helyezni.

– Tavaly írta le először az egyik baloldali napilap Orbán Viktornak tulajdonítva a mondatot: annál jobb lesz a Fidesznek, minél rosszabb helyzetbe kerül az ország.

– Logikusan végig kell gondolni ezt, és azonnal látszik, miért nem mondhatta ezt a mondatot soha a Szövetség elnöke. A Fidesz érdekelt a problémák megoldásában, mert ha folytatódik a gazdaság sodródása, 2006-ra a jelenleginél is sokkal rosszabb lesz a helyzet. Az igaz, hogy ez politikailag nagyobb mozgásteret nyújtana a mostani ellenzéknek, de nem elég leváltani a szocialistákat, utána kormányozni is kell. Az ország teljesítőképessé-gének csökkenése, a gyorsuló eladósodás szűkre szabja annak a lehetőségeit, legyen az a jobb vagy baloldal, mely 2006-ban átveszi az ország irányítását. Évekbe telik, amíg újra növekvő pályára lehet állítani a gazdaságot. Ami pedig a legfontosabb, a hazánkról beszélünk és sok millió ember hosszú évtizedes munkájának eredményeiről. Nem várhatunk arra, hogy a rossz kormányzati döntések nyomán összeomoljon minden. A Fidesz nyitott a kormánnyal való együttműködésre, de nem a Medgyessy Péter által kijelölt antidemokratikus vagy csak évek múlva aktuálissá váló kérdésekben, hanem a valóságos, napi problémák kezelésében, az emberek életkörülményeinek javításában, a gazdasági válság leküzdésében.

– A baloldal a válság ellenére képes a hatalom megtartása érdekében zárni a sorait. A nemzeti oldalon külön úton jár a Fidesz, az MDF és egy harmadik irányt jelölt ki a Jobbik.

– A rendszerváltás óta meglévő politikai dilemma, hogy a jobboldal tagoltsága ne a gyengeség, hanem az erő forrása legyen. Az 1994-es választásokon Antall József halála után a nemzeti oldal erői szétverve, meghurcolva is több szavazatot kaptak, mint a Horn Gyula által vezetett szocialista párt. A voksok akkor ötfelé osztódtak, így hiába volt nagyobb a jobboldal támogatottsága a parlamenti mandátumok tekintetében, a harmadát sem érte mindez a szocialistákra leadott szavazatokhoz képest. 2002-t is érdemes hasonló szempontok alapján megvizsgálni. A MIÉP egyértelműen, a Centrum Párt pedig többnyire jobboldali szavazókat vonzott, a két erő együtt elvitte a szavazatok 7,8 százalékát úgy, hogy azok a semmibe vesztek, hiszen egyikük sem jutott be a parlamentbe. A polgári összefogás és az MSZP között pedig mindössze 0,8 százalék volt a különbség. Ha ennek az erőnek a harmadát képesek lettünk volna egy helyre összpontosítani, másként alakultak volna a dolgok 2002-ben. Idő kell és bölcsesség, hogy ezt belássa a nemzeti oldal. Megértem a Jobbik fiataljainak türelmetlenségét is, nem szeretik ezeket az éveket, azt látják, a kormány maradandó károkat okoz a magyar gazdaságban és a társadalom erkölcseiben. Párttá szerveződtek, jelenleg ők a 166. bejegyzett politikai szervezet az országban, az általuk képviselt nemzeti radikalizmusnak ráadásul helye van a palettán és a szövetségben is. Nem fogjuk a Jobbik tagjait bántani, annak ellenére, hogy gyakran igazságtalan és színvonaltalan nyilatkozatokban támadnak bennünket. Az energiáinkat nem szabad arra fordítani, hogy egymással foglalkozzunk, van elég baj a kormánnyal és az MSZP-vel. Végig kell gondolni a Jobbik tagjainak is, hogy kinek az érdekeit szolgálják, még ha közvetve is azzal, hogy jól odamondogatnak a Fidesznek, vagy ha a szavazástól való távolmaradásra buzdítják az embereket. Lelki komfortérzetet okozhat ez az igyekezet, de végső célja nem lehet a nemzet érdekét szem előtt tartó politikának. A polgári oldal sokszínű, tagolt. A megoldandó feladat az, hogy ez erőforrás legyen, és ne a gyengeségünk, megoszthatóságuk forrása. A szövetség létrehozása a Fidesz javaslata ennek a tizenöt éves dilemmának a megoldására. A radikális átalakításnak is ez a célja, hogy tágabb keretet hozzunk létre, ahol egyaránt megtalálja a helyét a kisgazda, a kereszténydemokrata, a nemzeti radikális, a Lungo Drom tagja. Nem kell senkinek megtagadnia önmagát, nincs előírva, hogy úgy kell fésülködni, mint Orbán Viktor, vagy úgy beszélni, mint Áder János.

– Az MDF mégsem része a szövetségnek. Miért?

– A polgári szövetség két éve kétmillió háromszázezer szavazópolgár támogatását tudta a háta mögött. Soha ennyien nem álltak az általunk képviselt értékek mögött. A szavazóbázisunkat megőriztük és talán szélesítettük is, egy tekintetben mégis rosszabb a helyzet, mint 2002-ben volt: felbomlott az MDF és a Fidesz szövetsége. Ennek oka, hogy Dávid Ibolyáék úgy gondolják, a két nagy párt küzdelméből az kerülhet ki győztesen, aki mellett megjelenik a harmadik erő. 1998-ban a kisgazdák, 2002-ben az SZDSZ volt ez a tényező, két év múlva az MDF akarja ezt a szerepet betölteni, hogy újra polgári kormány alakulhasson. Ehhez az MDF-nek tartósan 6-7 százalékos támogatottságot kell maga mögött tudnia. A szavazókat úgy kell szereznie, hogy azt ne a Fidesztől vonja el, hiszen akkor ugyanazt az erőt osztjuk tovább, hanem az MSZP-ből, SZDSZ-ből kiábrándult embereket, a centrumban lévőket kell megszólítania. Nem tartom esélytelennek az elképzelést, de a jelenlegi erejét meg kellene négyszereznie az MDF-nek. A magyar politikatörténet mutatott már példát ilyen arányú mozgásra a pártok között, de ennek jelenleg kicsi esélyét látom. Kilenc év óta júniusban méreti meg magát újra önállóan az MDF, a valóság majd eldönti, ki gondolkodott helyesen 2002-ben. Ha kiderül, hogy az MDF stratégiája jó, úgy hozzuk létre az összefogást, ha mégsem, és június 13-án az látszik majd, hogy a szavazók két-három százalékának akarata nem érvényesülhet, és képviselet nélkül marad, be kell látni a tévedését a másik félnek is. Nem okoztunk egymásnak olyan mély, maradandó sebeket, hogy ne térhessünk vissza a szövetség kérdésére néhány hónap múlva, hiszen a felelősségünk közös: nem pártot, hanem országot kell építenünk.