Legyen szavuk!

A magyarországi sajtó egyfajta szenzációként tálalta, hogy a kormány megváltoztatná a választási törvényt, magyarán hogy létrehoznák a határon túli választókerületeket. Házi globalistáink már 2010-ben sem rajongtak azért, hogy a Fidesz-kormány lehetővé tette a határon túli magyaroknak, hogy származás alapján felvegyék a magyar állampolgárságot, sőt, még szavazati jogot is kaptak hozzá – és láss csodát, a 2014-es választások óta 90 százalék feletti arányban szavaznak a Fideszre. Az ellenzék azzal vádolta a jobboldalt, hogy ezzel betonozza be a hatalmát, ám azóta egyetlen választáson sem múlt a Fidesz győzelme a határon túli szavazók voksain.

Pedig 2010-ben a magyarok csak trendkövetők voltak, nem ők hozták létre az egyszerűsített honosítási eljárást és a külhoni választójog intézményét, hanem ebben többnyire román mintára támaszkodtak; a románok ezért sem csináltak botrányt az ügyből, hiszen foguk a Moldovai Köztársaság románjaira fájt. Ráadásul több uniós ország alkotott határon túli választókerületeket külhoni állampolgárai számára, szomszédaink közül Horvátországban és Romániában saját képviselőket küldhetnek anyaországuk parlamentjébe. Sőt, az Európai Unió tagállamainak többsége lehetőséget nyújt a külföldön élő állampolgárainak arra, hogy valamilyen formában részt vegyenek az adott ország parlamenti képviselőinek megválasztásában (kivételt képez Ciprus, Írország, Luxemburg és Málta). Míg egyes helyeken elsősorban az országot elhagyó, kitelepült, addig máshol a történelmi események következtében az országhatáron kívül rekedt állampolgárok számára kívánták megteremteni a választásokon való részvétel lehetőségét. Éppen ezért különös érzés járja át szittya szívünket, amikor rájövünk, hogy az Európai Néppárt (EPP) már 2011-ben kimutatta foga fehérjét a magyaroknak. Talán már el is feledtük, hogy Joseph Daul, az EPP alelnöke azt üzente az Orbán-kormánynak: „elfogadhatatlan, hogy megadják a választójogot a határon túli magyaroknak”, ha ugyanis hazánk választójogot ad egy másik EU-s országban élő kisebbség tagjainak, az Daul szerint „egyenlő (lenne) a határok el nem ismerésével, és ez elfogadhatatlan”.

Világos, mint a győri negro: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.

Egy voks mind felett

2010 környékén többféle elképzelés szivárgott ki a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban. A Fideszen belül korántsem volt egységes álláspont arról, hogy pontosan milyen legyen és mivel járjon a szavazati jog. Gulyás Gergely például akkoriban az Indexnek azt nyilatkozta: elképzelhetőnek tartja, hogy a határon túliak 6-8 külön mandátum sorsáról dönthessenek, tehát felvetette, hogy a határon túli régiók küldhetnének egy-egy képviselőt a magyar parlamentbe (a környező országok külön-külön, valamint Nyugat-Európa, Észak-Amerika, Latin- Amerika, Ausztrália; ez a változat leginkább a román modellhez hasonlít). Kövér László házelnök akkoriban többször is mondta, hogy szerencsésebbnek tartaná, ha a határon túli magyarok független egyéni képviselőkre, nem pedig pártok által állított országos listára szavazhatnának a következő országgyűlési választásokon. A házelnök akkori indítványa alapján a külhoni egyéni választókerületben független jelöltként az a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező jelölt indulhatott volna, aki legalább 1500 magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választó ajánlását megszerzi. Az így megválasztott képviselők nem számítottak volna bele a Ház tervezett 199-es létszámába. Végül nem ezt a változatot fogadták el, pedig még az LMP is valami hasonlót támogatott volna. Karácsony Gergely azt nyilatkozta, hogy „nem kellene kitenni az érintetteket annak, hogy a magyar pártok ott kampányoljanak”, mert félelmei szerint az is könnyen előfordulhat, hogy ellenségessé válik határon inneni és túli magyarok viszonya, ha a határon túliak szavazata dönti majd el egy-egy választás kimenetelét. Ezért inkább azt javasolta, hogy a határon túli magyarok ne pártlistára, hanem független képviselőjelöltekre voksolhassanak. Gulyás Gergely szerint e kérdésben akár konszenzushoz közeli állapotot is el lehetett volna érni, hiszen Kövér László is ehhez hasonló módosítást szeretne, és ez feltehetően 4-5, a határon túli egyéni választókerületben megszerezhető mandátumot eredményezett volna a parlament 199-es létszámán felül.

Akkor végül Lázár János nyújtotta be az új választásitörvény-javaslatot, és ebben az szerepelt, hogy a határon túli magyarok az országos pártlistákra szavazhatnak, levélben. Sokan ezt fél-szavazatijognak nevezték, hiszen egyéni, azaz saját képviselőt nem küldhetnek a magyar országgyűlésbe. Lázár János erről azt nyilatkozta az MTI-nek: nem biztos, hogy kiállja az alkotmányosság próbáját az, hogy a határon túli magyarok csak országos listára szavazhatnának, mert létezik olyan alkotmányjogi megközelítés, amely szerint választó és választó között nem lehet különbség. Magyarán a „félszavazat” sérti a választójog egyenlőségének az elvét, de nem alkotmányos probléma, mert az új alaptörvényben a kormánypártok erre vonatkozóan megszavaztak egy kivételszabályt, a nemzetközi egyezmények viszont előírják a választójog egyenlőségének az elvét.

Tanulságos felidézni, hogy a szavazati jog ötletét az LMP először bőszen elutasította, és természetesen az MSZP is. Dorosz Dávid (LMP) azt nyilatkozta, hogy pártja „sem elméletben, sem gyakorlatban nem fogja támogatni, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapjanak”. A politikus azzal érvelt, hogy a modern jogtudomány szerint a szavazati jog a modern államhoz kapcsolódik, az állam pedig területi alapon szerveződik. Az MSZP pedig leszögezte, hogy a határon túli magyar állampolgárok választójogát magyarországi állandó lakóhelyhez kötné, magyarán nem tenné lehetővé, hogy szavazzanak a magyarországi választásokon. A Jobbik kezdettől fogva támogatta a határon túli magyarok állampolgárságának ügyét és a szavazati jog megadását is, ők az ellenkező végletet képviselték, Szávay István álláspontja szerint a határon túli magyaroknak legalább 26 mandátum sorsáról kellett volna dönteniük. Mostanában tehát egy régi vita éledt újjá, és jogos a felvetés, hogy a félszavazat egésszé válhatna, hogyha a határon túliaknak lenne saját, számonkérhető képviselőjük, aki közvetlenül az érdeküket képviseli a magyar országgyűlésben.

Nemzetgyúró Románia

Az idei őszi romániai elnökválasztáson a külföldön élő román állampolgárok levélben vagy a külhoni szavazóhelyiségekben szavazhatnak; a szavazáshoz regisztrálniuk kell a választói névjegyzékbe. A külföldön élő románok 2008-ig csak pártlistákra voksolhattak, szavazataikat a fővárosiakhoz számolták (mint Lengyelországban), ám abban az évben módosították a választási törvényt, a külföldön élő románoknak pedig egyéni választókerületeket hoztak létre, miáltal négy képviselői és két szenátori szék sorsáról dönthetnek (a következő választókerületekben: 1. Észak- és Nyugat-Európa, 2. Kelet-Európa és Ázsia, 3. Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Egyesült Államok, 4. Közel-Kelet és Afrika; a szenátus két körzete pedig: 1. Európa és Ázsia, 2. Amerika, Ausztrália, Új-Zéland, Közel-Kelet és Afrika).

Egy évvel később Traian Băsescu akkori államfő a külföldön leadott szavazatoknak köszönhetően tarthatta meg székét; noha a több millió idegenben élő és szavazati joggal rendelkező román közül csak 150 ezren szavaztak, ennyi épp elég volt Băsescu győzelméhez, hiszen a második fordulóban csak 70 ezer szavazattal előzte meg a szocialista Mircea Geoană elnökjelöltet (itt tehát előfordult az, amivel a magyar ellenzék vádolta a Fideszt). A választás emlékezetes pillanata volt, hogy vasárnap este Geoană győzelmet hirdetett, ám akkor még nem számolták meg a diaszpóra szavazatait, így hát reggelre hátravolt még a feketeleves: a határon túli románok 79 százaléka Băsescura szavazott (115,831 voksot kapott). A moldovai román állampolgárságú szavazók is hajnalig álltak sorban, hogy leadják voksukat, és nyilván Băsescut választották, hiszen a román elnök ügybuzgón támogatta az egyszerűsített román honosítást, és a moldovai románok jogait is bővítette Románián belül (például manapság már ingyen kapnak egyetemi kollégiumi férőhelyeket a moldovai román diákok). Băsescu idén meg azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a Moldovai Köztársaság akkor válhat a legegyszerűbben a NATO és az EU tagjává, ha egyesül Romániával…

Tehát amikorra 2010-ben Magyarországon az Orbán-kormány megteremtette a jogi lehetőséget, hogy a határon túli magyarok származás alapján könnyen megszerezhessék a magyar állampolgárságot, addigra Romániában már 226 507 moldovai szerzett hasonló alapokon román állampolgárságot, vagyis már javában zajlott a román nemzetépítés, de ez valószínű hogy elkerülte Joseph Daul figyelmét. Romániánál maradva érdekes összevetni a 2009-es elnökválasztási adatokat a 2019-esekkel, ugyanis az utóbbi második fordulóján már több mint 944 ezer külföldön élő román szavazott, körülbelül annyian, mint ahányan Bukarestben járultak az urnákhoz. A külföldön élő románok a második fordulóban elsöprő többséggel Klaus Iohannisra szavaztak (96,96 százalék), Viorica Dăncilă mindössze hat százalékot kapott. Talán senki sem lepődik meg azon, hogy e hatalmas győzelem után Klaus Iohannis pártja, a PNL felvetette, hogy növelni kellene a külföldi románok képviselőinek számát, az eddigi négy parlamenti képviselő, illetve két szenátor helyett 15 képviselőt és öt szenátori széket akartak adni a „diaszpórának”. Érdekes módon azzal érveltek, hogy a 6-7 milliós román diaszpórát annyian képviselik, mint Románia legkisebb megyéjét, Kovásznát. Ám a belpolitikai kormányválságok miatt végül nem változtatták meg a törvényt, így hát maradt a régi rendszer. A külhoniak olykor úgy szavaznak, mint a belhoniak, olykor egészen másképpen, ám ez Romániában sosem keltett gyűlöletet a határon túli románok iránt.

Európában „normális”

A magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok 2014-ben szavazhattak először, és azóta több mint 90 százalékuk mindig a Fideszre voksolt; 2014-ben csak 128 ezer érvényes szavazat érkezett tőlük, de 2022-ben már majdnem 269 ezer. A magyar sajtó különféle kiszivárgott információra hivatkozva azt állítja, hogy a Fidesz a francia választójogi modell szerint szeretné rendezni a határon túli magyarok szavazati jogát. E modell a románhoz hasonlít (vagy fordítva): a nem Franciaországban élő állampolgárok tizenegy képviselőt választhatnak az 577-ből, azaz a mandátumok 1,9 százalékáról dönthetnek, miközben a választókorú népesség mintegy 3,6 százalékát teszik ki. Tizenegy választókerületük van, létszám szerint nagyjából egyenlően elosztva. A 2012-es választás óta működő rendszer szerint a pártok mindegyik választókerületben egy-egy jelöltet állíthatnak, a voksolás külföldön is kétfordulós (e sajtócikkek szerint hazánkban egyfordulós maradna). A szavazni akaróknak regisztrálniuk kell, de az anyaországiakkal ellentétben nemcsak személyesen voksolhatnak, hanem online vagy meghatalmazott által is.

A horvátok is egységes horvát nemzetben gondolkodnak. Manapság 3,2 millió horvát él Horvátország határain kívül, közülük több mint félmillióan Bosznia-Hercegovinában és félmillióan Németországban; Ausztriában található a harmadik legnagyobb külhoni horvát közösség, 150 ezer lélek. A horvát választójogi törvény külön deklarálja, hogy a Horvátországon kívül élő horvátoknak joguk van a parlamenti képviseletre. Horvátország 1993-ban tette lehetővé, hogy a külhoni horvátok felvehessék az állampolgárságot, és ehhez szavazati jogot is kaptak. A tíz horvát területi választókerületen felül a 11.-et a diaszpóra számára hozták létre, ebben 3 parlamenti mandátumról dönthetnek a külhoni horvátok a 151 fős száborban, a 12. választókerületből pedig nyolc parlamenti helyet szerezhetnek nemzetiségek, ezek közül a magyaroknak egy hely jár.

Délen a helyzet változatlan, mivel az Európai Unió egyik alapító tagállamában, Olaszországban a törvény úgy rendelkezik, hogy a külföldön élő állampolgárok közvetlenül nyolc alsóházi képviselőt és négy szenátort küldhetnek a római törvényhozásba. A törvény négy határon túli választókerületet hozott létre (Európa, Dél-Amerika, Közép- és Észak-Amerika, illetve Afrika–Ázsia–Óceánia), amelyek között az ott élő olasz állampolgárok száma alapján (összesen hatmillió; ám nagyjából 60-70 millió olasz származású ember él Itálián kívül) arányosan oszlanak meg a megszerezhető mandátumok. Az olasz modell fontos feltétele, hogy a választókerületben induló jelöltnek ott helyben kell laknia, hogy a lehető legjobban képviselhesse területének érdekeit.

Portugália ugyancsak megadta a szavazati lehetőséget az ország határain kívül élő portugál állampolgároknak; a lisszaboni parlamentben a 230-ból négy mandátumot a külföldön élő portugálok számára tartanak fenn. Tehát az LGT-nek igaza volt abban, hogy mindenki másképp csinálja, de ehhez képest a magyarok sem csinálnák másképpen, ellenben a közvetlen országgyűlési képviselet lehetőségének megteremtése fontos mérföldkő lenne a nemzet újraegyesítésének történetében.