Legyünk újra a sólyomlélek népe!

– Attila sólyma című új történelmi regényében a nagy hun király személyiségét rajzolta meg. Milyen ember volt Attila király?

– Sok mítosz lengi körül a hunokat és magát Attila királyt. De ismerjük a lovas népek ősképrendszerét, szimbolikáját, ezekből következtethetünk a gondolkodásmódjukra, az értékrendjükre, a világszemléletükre, abból pedig a közösséget meghatározó, kifejező vezérek, uralkodók személyiségére. A legbiztosabb forrás a hunokról egy bizánci diplomata és történetíró, Priszkosz rétor, aki követségek tagjaként kétszer járt Attila udvarában. Ezekről a látogatásokról is részletesen ír nyolckötetes nagy történeti munkájában, ami ugyan csak töredékekben maradt fenn mások műveiben idézve, de nélkülözhetetlen forrás számunkra. Priszkosz beszámol arról, hogy részt vett egy lakomán a hun királyi udvarban. Ma protokollvacsorának mondhatnánk. Priszkosz leírja, hogy Attila mértékletesen eszik és iszik, visszafogott, higgadt, a nyugodt erő megtestesítője, aki iránt mindenki a legnagyobb tisztelettel viseltetik. Ennek jele volt, hogy már a belépéskor a lakoma minden résztvevőjének, a bizánci küldötteknek is Attila egészségére kellett poharat emelniük. Priszkosz azt is leírja, hogy szertartásos ülésrend volt a lakomaasztalnál, a fehérrel terített jobboldal volt az elegánsabb, a fontosabb személyiségeknek fenntartott hely, a feketével borított bal oldalra ültették a kevésbé jelentős vendégeket. Többek között a bizánci delegáltakat, akik emiatt sértve is érezték magukat. Meghatározott sorrendben szolgálták fel az ételeket és a hozzájuk illő borokat, ami kifinomult gasztronómiai kultúrára utal. Priszkosz leírásában Attila nem dölyfös, dühöngő, vérivó barbár, hanem méltóságteljes, hatalma tudatában lévő uralkodó. Ez azért nagy jelentőségű, mert a bizánci diplomata egy szemben álló nagyhatalom küldötte volt, vagyis nem vádolható kedvező elfogultsággal.

– Miként formálta a történelmet Attila? Miért fontos számunkra a nagy király?

– Attila a mi ősünk. A hun–magyar folyamatosságot ma már az archeogenetika is bizonyítja, köszönhetően a Magyarságkutató Intézet fantasztikus, 150 év mulasztását pótoló munkájának. Attila történelmi teljesítménye páratlan. Egyedülálló eurázsiai birodalmat épített a kínai nagy faltól az Atlanti-óceánig, megbékítve és integrálva ebbe a nagy műbe sok népet, nyelvet, vallást. Máig tartó hatállyal kijelölte az egyes népek, például a germánok helyét, létrehozva ezzel azt, amit Európaként ismerünk. A meghódoltatott népek királyaik vezetésével megtarthatták belső társadalmi rendjüket, szokásrendjüket, önazonosságukat, pusztán annyi volt a feladatuk, hogy hűséggel legyenek a hunok iránt, és háború esetén hadba vonuljanak mellettük. Tehát a hun hódítás nem pusztítást, eltörlést jelentett, hanem integrációt, partnerséget az erő jogán.

– A szövetségessé tett népek elfogadták a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést?

– Az osztrogótok, a gepidák, jórészt a frankok és a burgundok is elfogadták és betartották. Egyedül a vizigótokkal nem tudott zöld ágra vergődni Attila. Árulóknak tekintette őket, mert nem tartották be a szövetségi szerződést. Márpedig a szkíták egyik legfontosabb szertartása az eskü törvénye volt. Aki megszegte, azt a továbbiakban nem vették emberszámba. A szkíta népek vezérfonala volt a becsület, nem ismerték a rómaiaknál, bizánciaknál bevett ravaszkodást, alakoskodást. Hérodotosz kilenckötetes Történelem című nagy munkájában a becsület, a tisztesség, az egyenesség népének nevezi a szkítákat. Priszkosz is arról számol be némi lekezelő csodálkozással, hogy a hunok úgy cselekszenek, ahogy megállapodtak, és nem használják ki a később adódó kedvezőbb lehetőségeket. Ez jellemezte a lovas népek kultúráját, és ez elkísért minket egészen a honvisszafoglalásig, sőt sok szempontból máig, bár persze a nyugati hatások egyre erősebben beszüremkedtek.

– Új regényében különleges nézőpontból követhetjük a cselekményt, Attila király sólyma beszéli el a történelmet, mondhatni, ő a narrátor. Ha már madár, miért nem sas? Hiszen nagyobb, erősebb a sólyomnál.

– Tajmur perzsa herceg a solymászatról írott nagyívű, 1285-ben megjelent könyvében egész fejezetet szentelt annak, hogy miként kell sólyommal sasra vadászni. A sólyom ugyanis gyorsabb, okosabb, mint a sas. Képes legyőzni a nála nagyobb, erősebb ragadozót. De van másik szempont is. Jung szerint a tudat és a tudattalan egészséges működéséhez szükség van jelképekre. A jeles svájci pszichiáter ír a kollektív tudattalanról is, ami tulajdonképpen a nemzetlelket jelenti. Az ősöktől örökölt szimbolika meghatározó. Ennek megfelelően minden ókori népnek volt egy saját lelkiségéhez közel álló ősképe, amivel azonosult, aminek tulajdonságait magáénak érezte. Az aztékoknál és a majáknál például voltak jaguár harcosok és sas harcosok. A szlávoknál fontos a medve. A szarvas jelképezheti fürge futásával a konfliktusok előli kitérést, de agancsa megfeleltethető a világfának, vagyis az Istennel való kapcsolatnak is. A mi csodaszarvasmondánkban utóbbi értelmezés érhető tetten, a fénylő agancsú szarvas vezeti Hunort és Ma­gort. A sólyom is sokszor felbukkan a lovas műveltségű népeknél.

– Mit jelképez?

– Sok jelentése van. Kifejezi az eszmények szárnyalását, a szabadságot, és a becsületet is, hiszen a sólyom röpte egyenes. A fény madara, nappal vadászik, az éjszaka sötétjében elpihen. Hűséges és ragaszkodó, hím és tojó egyaránt különös figyelemmel gondozza utódait. A sólyom kapcsán beleástam magam a madarászatba, pontosabban annak etológiájába. Akik solymászattal foglalkoznak, egyöntetűen állítják, hogy a sólyomnak, nevezzük így, auralátása van, valamilyen titokzatos módon érzékeli az emberi személyiséget. A regényben írói szabadságommal élve ezt ki is használtam, a sólyom jelzi Attilának, kiben bízhat és kiben nem. Mindenesetre a lovas népek az egyenesség, a világosság kultúráját képviselték. Mondhatni, ez a mi lelki genetikai örökségünk, ez a sólyomlélek. Ez azt üzeni nekünk, hogy vissza kell térnünk ősi értékeinkhez: az egyenességhez, a magasan szárnyaló gondolathoz, a fényhez, Isten, a nemzet és a család szeretetéhez.