Lehet-e bízni Kijevben?

A felek között van párbeszéd, amelynek a dinamikája pozitív. Így értékelték a kijevi lapok az ukrán–magyar kormányközi munkacsoport napokban Kárpátalján megtartott találkozóját. Pedig a két küldöttség lényegében csak abban értett egyet, hogy a Kárpátalján élő magyar gyerekeknek is meg kell tanulniuk ukránul. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a két ország közötti vita rendezése Washington részéről érezhetően a magyar–amerikai közeledés egyik feltétele is.

Fotó: MTI, archív

Kitart-e Budapest az Ukrajnával szemben egy éve képviselt következetes politikája mellett, vagy egy Trump–Orbán-találkozó lehetősége annak ellenére felpuhítja a magyar álláspontot, hogy Kijevtől érdemleges kompromisszumot nem nagyon lehet várni? Hol vannak már azok az idők, amikor a magyar és az ukrán külügyminiszter még infrastrukturális támogatásokról, új határátkelőhelyek nyitásáról tárgyalt?

Szijjártó Péter ekképpen vélekedett a tavaly szeptember előtti időszakról, megjegyezve, hogy azóta az akkor elfogadott ukrán oktatási törvény jelenti a kizárólagos témát a kétoldalú találkozókon, annak ellenére, hogy két szomszédos országról beszélünk, amelyeknek az érdekei alapvetően egybeesnek. A magyar külügyminiszter szerint ezeket az érdekeket együttesen erősebben tudnánk érvényesíteni, amennyiben azt a bizonyos „szekeret” minden tekintetben egy irányba húznánk.

De ez egy ideje már nem így van, és az ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelyével kapcsolatos vita ezúttal is rányomta a bélyegét a Beregszászban, majd Alsószlatinán a két külügyminiszter, Szijjártó Péter és Pavlo Klimkin, továbbá Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter részvételével megtartott megbeszélésekre.

Klimkin ezekről az oktatási törvény alkalmazásának időbeli kitolásáról folytatott egyeztetéseket tartotta fontosnak kiemelni. Az ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, Ukrajna igyekszik biztosítani a magyar kisebbség nemzeti identitásának a megmaradását, de azt el kell érni, hogy minden ukrán állampolgár megtanulhassa az államnyelvet. Hasonlóképpen helyezte el a hangsúlyokat Hrinevics is, érzékeltetve, hogy Kijev számára mindennél fontosabb az államnyelv elsajátítása, amelyhez új tantervet dolgoznak ki, és új tankönyveket biztosítanak. Hosszasan fejtegette, hogy a kisebbségi iskolákban az ukrán nyelv tanulásához szükséges tantermeket alakítanak ki, a törvény alkalmazásának kezdetét pedig a Velencei Bizottság ajánlását követve kinyújtják öt évre.

Szó sincs tehát a hírhedt 7. cikkely megváltoztatásáról. Budapest eközben tovább ragaszkodik ahhoz, hogy a Kárpátalján élő magyar közösség nemzetközi szabályokban és kétoldalú megállapodásokban rögzített jogai semmilyen formában se csorbulhassanak, és az államnyelv oktatásának javítása ne a kisebbségi nyelven történő oktatás kárára történjen. A magyar kormány elvárja azt is, hogy a kompromisszum előtt megnyitva az utat, a magániskolák kerüljenek ki az oktatási törvény nyelvi cikkelyének hatálya alól. Szijjártó ennek kapcsán nem véletlenül jegyezte meg, hogy az ígéretekről akkor derül ki, mennyit érnek, amikor végrehajtják azokat.

Még egyértelműbben fogalmaztak a kárpátaljai magyarság képviselői. Brenzovics László rossz tapasztalatait emlegetve, homályos ukrán elképzelésekről beszélt, míg Orosz Ildikó ezt alátámasztva, a Klimkin és Hrinevics szavai közötti ellentmondásokra mutatott rá. Az ukrán oktatási miniszter ugyanis arról beszélt, hogy az iskolák határoznák meg, hány tárgyat és hogyan tanítanák ukránul, miközben a külügyminiszter például kiállt Ukrajna történelmének és földrajzának az államnyelven történő oktatása mellett.

A Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtásáig Budapest továbbra sem támogatja a NATO-Ukrajna Bizottság ülésének megtartását. A Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek tett ígéretnek megfelelően ugyanakkor Magyarország nem ellenzi, hogy a júliusi NATO-csúcstalálkozón a fekete-tengeri régióbiztonságról szóló megbeszélésen részt vegyen Ukrajna.

Miközben a miniszterek udvariasan, ám továbbra is elbeszélnek egymás mellett, a sajtó nyíltan kifejti az ukrán álláspontot. Az Ukrajinszka Pravda a megbeszéléseken elhangzottakat úgy értelmezte, hogy a magyar kormány már nem követeli Ukrajnától az oktatási törvény nyelvi cikkének hatályon kívül helyezését. A zik.com hírportál az állítólagos magyar engedékenység okaira is rávilágít, és Szijjártó és Pompeo tárgyalásaira utalva tényként közli, Magyarország visszalépett attól, hogy a Petro Porosenko ukrán elnök részvételével tartandó minden NATO-tanácskozást megvétózzon. Más ukrán lapok azt is tudni vélik, hogy Budapest mindezt amerikai nyomásra tette. Mint fogalmaznak, Washingtonnak már elege van abból, hogy „az autoriter magyar kormány a nyelvi kérdés körüli vitát kihasználva akadályozza Ukrajna atlanti integrációját”.

Nem kertelt a Nemzetbiztonsági Tanács titkára, Olekszandr Turcsinov sem, aki szerint a NATO helyreteszi Budapestet, és nem fogja elnézni az ukrán integráció akadályozását. Azzal az ukrán sajtó érdemben nem foglalkozik, hogy az Európa Tanács főtitkára a napokban ismételten figyelmeztette Kijevet, hogy tegyen meg mindent a Velencei Bizottság középiskolai képzésre vonatkozó ajánlásainak végrehajtása érdekében. Mint Thorbjorn Jagland fogalmazott, egyes államok megpróbálják újraértelmezni a kisebbségek identitását kulturális, nyelvi és etnikai sokszínűségük kárára, amely által azok közelebb érzik magukat rokon nemzetükhöz. „Ez olyan ördögi kör, amelyben mindenki csak veszíthet” – tette hozzá a főtitkár.

Ha még mindehhez hozzávesszük, hogy az ukrán sajtó folyamatosan erősödő magyar szeparatizmusról ír, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pedig szeparatizmus gyanújával indított bűnvádi eljárást az „Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” ellen, akkor ugyancsak elgondolkozhatunk azon, lehet-e hinni az ukrán ígérteteknek. Az alapítványon keresztül a magyar közösség elleni támadás ugyanis nyíltan arról árulkodik, hogy az Európai Unióba tartó Ukrajna az unióból érkező támogatásokban az ország területi integritásának veszélyét látja.

És ne legyen kétségünk afelől sem, hogy Klimkin diplomatikus fellépése mögött ott van a már a külügyi apparátust is átható, immár Oroszország mellett a nyugati szomszédokban, mindenekelőtt Magyarországban is ellenséget látó agresszív ukrán nacionalizmus. Az ismert vlogger Anatolij Sarij legújabb – Magyarországon szinte észrevétlen maradt – leleplezésének köszönhetően ugyanis kiderült, hogy májusig hamburgi konzulként nemcsak a fasizmust éltette a közösségi hálón Vaszil Marusinec, hanem a magyarokat is alázta. A konzult ugyan a minisztérium hazarendelte, a botrány kapcsán azonban a diplomáciai kar tagjainak lelkes hozzászólásaiból kiderült, hogy milyen gondolkodás hatja át a kijevi kormányhivatalokat is.

A sort folytathatnánk. Ihor Zsdanov sportminiszter magából kikelve szeparatizmusról és terrorizmusról beszélt annak kapcsán, hogy Kárpátalja csapata megnyerte a FIFA által el nem ismert labdarúgó-szövetségek világbajnokságát. Aztán az állítólag oly eredményes miniszteri találkozó előtt az ukrán nacionalisták tüntetést szerveztek, amelyen azzal vádolták meg Magyarországot, hogy „az ukránok földjeire és lelkére ácsingózik”. Aztán náci jelképeket viselő lelkes „hazafiak” egy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt jelképező bábut taposva arról szónokoltak, hogy „Ukrán földön csak egy nyelv lesz, az ukrán, és az ukrán iskolákban csak Sevcsenko és Bandera nyelve hangzik majd!” „Akinek pedig ez nem tetszik, készítse össze a bőröndjeit és induljon Budapest felé!” – ajánlották ellentmondást nem tűrően. De mindezek mellett említhetnénk azt is, hogy az ukrán vezetés szintén a szeparatizmus elleni harc jegyében félreérthetetlen gesztusként Munkácsra vezényelte a személyi állományában az elmúlt években teljesen kicserélődött, a Donbaszt megjárt 128-as kárpátaljai hegyivadász dandárt.

Mindezek fényében a magyar kormány aligha hagyhatja magukra a mindent „a külső ellenség” számlájára író Kijevben és főképp a nyugat-ukrajnai erős nacionalizmussal szemben a kárpátaljai magyarokat. Budapestnek az eddigi politikáját folytatva nincs más lehetősége, mint az összes nemzetközi szervezetben akár az ukrán euroatlanti törekvések blokkolásával felhívni a figyelmet a kisebbségi kérdés kijevi kezelésének destabilizáló hatására. Csakis jogi garanciákat kapva lehet tárgyalni, és a megegyezéshez ki kell használni azt a körülményt is, hogy Ukrajna csak amerikai támogatóira hallgat.

Mivel messze nem csupán az oktatási törvényről van szó, az erőteljes ukránosítás jegyében tett további lépéseket aligha lehet és szabad feláldozni egy magyar–amerikai csúcstalálkozó oltárán. Arról nem is beszélve, hogy milyen szomorú lenne, ha ennek esetleg ez volna a feltétele.