Fotó: MTI/Kovács Attila
Tüttõ Kata, az MSZP európai parlamenti listavezetõje, fõpolgármester-helyettes (k), valamint Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP társelnökei a párt kongresszusi ülésén az Európa Hajón 2024. március 23-án.
Hirdetés

A telek 6828 négyzetméteres, korábban az Edutus Egyetem is itt működött.

Az ingatlan jelentős jelzáloggal volt terhelve, amelyet 2020-ban 400 millió, 2022-ben 250 millió, 2023-ban pedig 200 millió forint értékben jegyzett be a Leisztinger Tamáshoz köthető Kreditor Zrt.

Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, és a funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat fognak kialakítani. A projekt társbefektetője és fejlesztés vezetője a Forestay Group; már meg is kezdték az átalakítást, amelynek befejezését szeptemberre tervezik.

Az új kollégium Móricz Student Living néven fog majd működni.

A Villányi úti épület korábban az MSZP központja volt.

Itt tartották az elnökségi és a választmányi üléseket.

Korábban írtuk

Az ingatlan nagyobb részét egy idő után az Edutus Egyetem és az Adventum Iskola kezdte el kibérelni.

A párt még nem közölte, mire fordítják az eladásból szerzett bevételt, és hol folytatják a központi vezetés munkáját.

A kommunista utódpárt korábban több száz ingatlannal rendelkezett, de ezek jelentős részét már eladták, a bevételek egy részét pedig a jelzáloghitelek törlesztésére fordították.

A mostani eladásból befolyt összegről az új elnökség dönt majd, amelyet az októberi tisztújításon választanak meg.

Az MSZP eddigi társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre a gyenge választási eredmények miatt lemondtak, de nem kizárt, hogy újra indulnak valamelyik vezetői posztért. Komjáthi szerint érdemes lenne felváltani a társelnöki rendszert egyszemélyes vezetésre, és egyúttal felülvizsgálni a DK-val kötött választási szövetséget.

(forrás)