Lelkek ápolása
A budafoki Szent Bernát Ház a rendszerváltás óta egészen a közelmúltig idősek otthonaként működött. Az épület az orosz–ukrán háború kitörésekor üresen állt, így a katolikus egyházközség rögtön fel is ajánlotta a menekülteknek, akik a többhetes hányattatás után most idilli körülmények között várhatják ki a harcok végét.A cikk eredetileg a Demokrata hetilap április 6-ai számában jelent meg.
A szomszédos Baross Gábor-telepi Jézus Szíve plébánia és a Katolikus Karitásszal együttműködő Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai az önkéntesek és az adományozók segítségével rövid idő alatt berendezték az üres szobákat. – A tizenkét tetőtéri szobában hat kárpátaljai család, összesen 32 fő kapott szállást, akik a beregszászi járás falvaiból származnak. Jól ismerik egymást, többüket vérrokonság fűzi össze, ezért is tartottuk fontosnak, hogy együtt helyezzük el őket – mondja a Demokratának Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász igazgatója.
Legalább együtt lehetnek
Ahogy a menekültek körbevezetnek minket, olyan érzésünk van, mintha csak egy panzióban volnánk: a két- és háromágyas szobákon kívül zuhanyozók, konyhák és egy nagyobb közösségi helyiség is rendelkezésükre áll. A háborítatlan, rendezett körülmények most nagy megnyugvást jelentenek számukra, hiszen előtte hetekig egy zsúfolt óbudai menekültszálláson húzták meg magukat, ahol nemrég közölték velük, hogy nem maradhatnak sokáig. Az óbudai családsegítő szolgálat munkatársai ekkor vették fel a kapcsolatot a Szent Erzsébet Karitász Központjával, és kértek segítséget a családok elhelyezésében.
A menekültek között kilenc iskolás, három óvodás és egy csecsemő van. Az iskoláskorúak oktatását a közeli Baross Gábor Általános Iskola vállalta. Az intézmény igazgatónője még a beiratkozás előtt ellátogatott a Bernát Házba, hogy megismerkedjen a szülőkkel és a gyermekkel, akik közül néhányan már Óbudán is jártak iskolába. A napi egyszeri meleg étkezésről a kerületben lévő Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium konyhája gondoskodik, a Karitász pedig két-három naponta hideg élelmiszer-adományt szállít. A Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai a munkakeresésben és a munkába álláshoz szükséges dokumentumok beszerzésben is segítenek. Ez főként a nőket érinti, hiszen a férfiak többsége már a háború kitörése előtt is Magyarországon dolgozott.
Mint például a 22 éves Lakatos József, aki 2016 óta keresi hazánkban a boldogulást. Kéthavonta egy hétvégére tudott csak hazamenni Szernyére, a Munkács közelében fekvő falujába feleségéhez és kislányához, és ez még sűrű látogatásnak számít, hiszen, mint megtudjuk, a legtöbb asszony csak félévente látja férjét. Sokan egyetértenek abban, hogy egyetlen jó van jelenlegi helyzetükben: a családok most legalább együtt lehetnek. Bár József azt mondja, végleg szeretne Magyarországon letelepedni, a házban lévők közül mindenki visszamenne, ha véget ér a háború. Többen is elpanaszolják, hogy fenyegetéseket vágtak a fejükhöz, amikor magyarul mertek megszólalni, de azt mondják, összességében nyugodtan, békésen éltek az ukránokkal.
– Magyar faluban lakom, és alig beszélek ukránul. Nehezen értetem meg magam, ha ukránul kell megszólalni, szerintem az a világ egyik legnehezebb nyelve. 16 éves korom óta Magyarországon dolgozom, szeretek itt lenni, felvettem a magyar állampolgárságot is – mondja József, akit a háború kitörése Kárpátalján ért. Hajnalban egy barátja hívta fel, hogy betörtek Ukrajnába az oroszok. Egy percet sem gondolkodott, rögtön eldöntötte, hogy családostul mennie kell.
– A barátom egész pontosan úgy fogalmazott, hogy „bejöttek a… nem mondom ki, hogy kicsodák”. Persze rögtön tudtam, mire gondol. Egyes kifejezéseket ugyanis félünk kimondani a telefonban, mert állítólag az ukránok lehallgatják a vonalat – magyarázza József, aki az „oroszok” szót nekünk is csak suttogva ejti ki.
Köszönjük Orbán Viktornak!
A kétgyermekes Csatári Szedrina szerencsésnek mondja magát, mert élettársa még a háború kitörése előtt néhány nappal szintén elhagyta Ukrajnát. Régóta tervezték, hogy mindketten külföldön vállaljanak munkát, mert szeretnének egy nagyobb házat. Azt mondja, Ukrajnában szinte lehetetlen egyről a kettőre jutni, munkalehetőség is alig van, ezért aki teheti, külföldön keresi a pénzt. Párja Csehországban, ő Magyarországon kezdett el dolgozni, amikor megkezdődtek a harcok. Azonnal hazament Mezőváriba a gyermekeihez, akikre az édesanyja vigyázott, hogy mindhármójukat áthozza a határon. Viszontagságos időszakon vannak túl, mert az utóbbi hetekben többször kellett költözniük; kislányait nagyon megviselte, sokat sírtak. Itt, Budafokon azonban addig maradhatnak, amíg a háború véget nem ér, és mind az öten együtt lehetnek. Férje is átjött Csehországból, és most itt keres munkát. A gyerekek leginkább annak örülnek, hogy az iskola most alig pár méterre van tőlük, hiszen Kárpátalján két kilométert is kell gyalogolniuk. Szedrina még a háború kitörése előtt kérelmezte a magyar állampolgárságot.
– Bár magyar érzelmű vagyok, engem a szívem visszahúz Kárpátaljára, házat is ott akarunk venni, hiszen ott születtem, ott nőttem fel – válaszolja, amikor a jövőbeni terveiről kérdezzük.
– Köszönünk mindent Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek – hálálkodik, majd rögtön hozzáteszi, a kárpátaljaiak eddig is sok segítséget kaptak a magyar kormánytól. Példaként hozza fel a kárpátaljai magyar oktatás támogatását. Soha nem fogja elfelejteni, mondja, hogy beiratkozáskor mindkét gyermeke után tankönyvcsomagokat és anyagi segítséget is kapott.
– Orbán Viktor most nemcsak azzal tesz jót a kárpátaljai magyarokkal, hogy befogadja őket, hanem azzal is, hogy nem járul hozzá az Ukrajnába történő fegyverszállításhoz – jelenti ki határozottan. Többen bólogatnak, és arról kezdenek beszélni: sokan azok közül, akik átjöttek Magyarországra, felajánlották házukat a háborús övezetből menekülő ukránoknak. Elmondják, a frontvonal közelében szinte lehetetlen élelemhez jutni. Egy Zaporizsjában élőtől hallották, hogy a helyi boltokban áruhiány van, mert előre értesítik, akik készpénzzel fizetnének, így azok felvásárolnak mindent. Szóba kerül az élelmiszerek drágulása is, amely már elérte Kárpátalját is. Megtudjuk, a háború előtt fél kiló kenyér átszámolva 150 forintba került, ma már több mint 400 forintot kell érte fizetni, egy kiló sertéshúsért pedig már 7-8 ezer forintért lehet csak hozzájutni.
Idillikus körülmények
József szívesen a szobájukba invitálna, de azt mondja, most végeztek a tisztasági festéssel, így épp csak bekukkantunk. Felesége, Melinda a festés utáni takarítással van elfoglalva. A Szent Erzsébet Karitász Központ festéket is adott a családoknak, így közülük sokan a beköltözés után azonnal nekiláttak szobájuk csinosítgatásának. Ahogy egy asszony elmondja, számukra ez a munka nem újdonság, hiszen az asszonyok a férjük távolléte miatt már minden ház körüli javítást kitanultak, a férfimunkát is ők végzik otthon.
Beszélgetésünket egy hölgy szakítja meg: segítsünk kipakolni a most érkezett adományokat! Főleg ruhák jöttek, meg papír- és íróeszközök a gyerekeknek. Az asszonyok azonnal nekilátnak a válogatásnak. Közben örömmel fogadják, hogy aki szeretné, annak tudnak hozni kézimunkaeszközöket hímzéshez, horgoláshoz.
– A Szent Bernát Házban minden menekültnek idillikus körülményeket tudunk biztosítani. A mögöttünk hagyott zaklatott időszak arról szólt, hogy méltó körülmények között tudjunk mindenkit elhelyezni. Ez megtörtént, van fedél a fejük fölött, és most már foglalkozhatunk a lelkek ápolásával is – mondja Csorba Gábor. Megtudjuk, a menekültek jövő héten az Erkel Színház egyik előadásának, az Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló musicalnek főpróbáján vehetnek részt, és a húsvéti időszakban is számos programot szerveznek nekik. Távozásunk előtt Csorba Gábor összehívja a ház lakóit, hogy közösen mondjanak hálaimát a Jóistennek, hogy életben vannak és együtt lehetnek.
