Megszámolták, hogy hány ragadozó madár telel hazánkban és a régiónkban
Leltárba vett méltóság
1980 óta 600 millió madár, túlnyomórészt az emberhez leginkább alkalmazkodott, gyakori fajok képviselői tűntek el az Európai Unió területéről. Magyarország ugyanakkor fordított úton jár, a felmérések szerint az elmúlt évtizedekben folyamatosan és többszörösére nőtt a sasok és sólymok száma.
Hazai és külföldi szakemberek nemrég fejezték be a 20. országos és 6. Pannon régiós sasleltárt. A régiós vonatkozás itt öt környékbeli országot, Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Szerbiát, Romániát és persze hazánkat jelenti. A Pannon projekt jelentősnek mondható uniós támogatást is kapott. Úgynevezett négyzetrácsos módszer segítségével jelölték be az érintett madarak leggyakoribb felbukkanási helyeit, idehaza az ország területének közel egynegyedét monitorozva.
A regiszter célja az állapotfelmérés, illetve a jövőbe mutató folyamatok felderítése. A létszámot illetően az 1980-as évek voltak a mélypont, hiszen akkor alig 20 rétisas- és 10 parlagisas-pár élhetett hazánkban. Ez még abban az esetben is egyfajta kihalásközeli állapotot tükröz, ha egyébként tudjuk, hogy a sasok rendes élettere 100 négyzetkilométer is lehet, azaz nem élhetnek túl nagy sűrűségben. Ezek a ragadozók ugyanis akár 60-70 kilométert is repülnek napi vadászataik során. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a sas mindenekelőtt a nagyüzemi, vegyszerek egész sorát alkalmazó mezőgazdasági terjeszkedés és illegális vadászata, illetve pusztítása miatt került veszélybe. Csalikkal mérgezték a madarakat, két éve például Tura környékén 141 ragadozó madaraknak kitett mérgezett csalétket találtak a szakemberek. A vadásztársaságok sem szeretik ezeket a ragadozó szárnyasokat, hiszen fácánt, mezei nyulat is zsákmányolnak, ily módon csökkentve a külföldiek vadásztatásából származó bevételt.
Az év madara volt
A rétisas megjelenésében gyönyörű, röptében méltóságteljes ragadozó, életterülete Észak-Norvégiától egészen a Balkánig húzódik. A sasok közül ez a faj a leggyakoribb hazánkban, a regiszter most 1113 példányt számolt belőle. Szereti a vizes területeket, a folyók, tavak mellékeit, a mocsaras részeket, így például Tolna vármegye Duna menti vagy tavakban gazdag régióit is, de gyakran látni őket Baranyában és Somogyban is. Csak Alsómocsoládon több mint húszat számoltak belőlük néhány éve. Szárnytávolsága elérheti a 2,5 métert is, súlya pedig akár a 6-7 kilogrammot. Halakkal, madarakkal, hüllőkkel és kisebb emlősökkel táplálkozik. Már a 2016-os téli számlálás is 884 egyedet talált Magyarországon, tehát felfutó görbét mutat nálunk a faj populációja. Főként, ha azt vesszük, hogy a szakemberek az 1980-as „fekete felhős években” csupán négy fészkelő párt regisztráltak hazánkban, de még 2008-ban is csupán huszonhármat.
A parlagi sas kisebb a rétisasnál. Az ő legnagyobb szárnytávolsága 215 centiméter, súlyának felső határa 4,5 kilogramm. A Kárpát-medence és a Bajkál-tó közötti területeken honos, ürge, nyúl, madarak, hüllők jelentik a fő táplálékát. Két-három fiókája közül csak a legerősebb éri meg a felnőttkort. Európában Magyarországon található belőle a legtöbb, fő élőhelyei a fákkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek. A világon egyedül a Kárpát-medencében és ezen belül is elsősorban hazánkban gyarapodik számszerűen a parlagi sas népessége. A szakemberek most 660 egyedet regisztráltak idehaza, ezzel együtt pedig összesen 807-et a felsorolt hat országban. Nálunk az év madarának választották 2005-ben.
Orbán Zoltán állítja, a nem vonuló, állandóan a területükön tartózkodó sasok járművükről, sőt, arcukról is felismerik azokat az embereket, például a gazdákat, akiket gyakran látnak dolgozni a gyepeken, szántókon. A leltár egyébként 11 fekete sast és öt szirti sast is regisztrált most Magyarországon.
A magyarság ősi madara
A számbavétel összesen 17 ragadozó madárra terjedt ki, így természetesen a sólymokra is. Ezek közül nyilvánvalóan a kerecsensólyom érdekelhet bennünket leginkább, hiszen ez a magyarság ősi és spirituális jelképe. Vagyis a turul, amely 2000-ben az év madara lett. E faj helyzete is sokat javult; míg 2018-as téli számlálás 29-30 egyedet talált hazánkban, addig napjainkra 63-ra futott fel a számuk, de növekedett a most már 54 egyedet számláló, itt telelő vándorsólyom-populáció is. A kerecsensólyom a nyílt pusztát kedveli, itt érzi magát legjobban. Szárnytávolsága maximum 1,26 méter, súlya legfeljebb 1,3 kilogramm. Más madarak által elhagyott fészkekben költ, fiókáit gondosan neveli. Kétéves korában választ párt magának, akivel rendszerint élete végéig együtt marad. Ha teheti, a parlagi sashoz hasonlóan elsősorban ürgével táplálkozik. Az 1980-as évekre azonban ez a kis gerinces – szintén a nagyüzemi mezőgazdasági termelés miatt – végletesen megfogyatkozott hazánkban. Ezért, valamint a kerecsensólyom és a parlagi sas táplálkozására való tekintettel kellett védetté nyilvánítani. Az utolsó ürgekolóniák a repülőterek nagy kiterjedésű, alacsonyra nyírt, füves gyepszőnyegein találtak menedéket, ahol szaporodni is tudtak. Egyes helyeken, például a pécsi reptéren olyan sok volt már belőlük, hogy az itt befogott példányokat visszaszállították eredeti élőhelyeikre, ahol napjainkra egyre több található belőlük.
A turul szép és kecses madár, de sokkal ritkábban találkozni vele, mint a sassal. Még úgy is, hogy a populáció egy része Magyarországon telel, és itt is fészkel. A regiszter közleménye szerint hazánkban 2400 futballpályányi területet kell bejárnunk ahhoz, hogy jó eséllyel sast lássunk. Ehhez a sólyom esetében viszont 37 ezer futballpályát kell bebarangolnunk.
Madaraktól az emberig
Orbán Zoltán hangsúlyozza, hogy a Nyugat-Európában 60-70 éve kezdődött nagyüzemi agrárgazdálkodás erősen kihat a madárvilág sorsára is. Európa éhezett a II. világháború pusztítása után, minél több élelemre volt szüksége, és ehhez minél nagyobb területeket kellett megművelni. A terméseredmények növelése érdekében pedig vegyszereket kezdtek alkalmazni, például a hírhedt, azóta Európában betiltott DDT-t, amely miatt a kontinensen majdnem kihalt például a vándorsólyom. A kerecsensólyomnál pedig további gondokat okoztak a kísérleti atomrobbantások is. A légkörből nálunk kiszóródó radioaktív részecskék a táplálékláncon keresztül felhalmozódtak a tojó turulok szervezetében, aminek következtében elvékonyodott tojásaik héja, csökkentve a költések sikerét.
Bár mára számos, egykor kritikusan veszélyeztetett faj megmeneküléséről, állományának növekedéséről beszélhetünk, Európában nem kevés, a közelmúltig a leggyakoribbnak számító faj – például a házi és mezei veréb, a kakukk, a vadgerle – vészesen megfogyatkozott, sőt, már el is tűnt országrésznyi nagyságú területekről. A hazai fecskék egykori létszámának 60 százaléka mára elveszett. Pedig ha elmarad a rovarokat korlátozó, egyensúlyfenntartó munkájuk, arra a gazdálkodók kénytelenek még több vegyszerrel válaszolni, ami viszont már az emberi egészséget is veszélyeztetheti.
